A vírus | 3. Rész

- Hé haver, tedd le azt a fegyvert, ez nem játékszer - hallottam meg Harry magabiztos hangját.

- Mutasd, ki van mögötted! - egy idegen hangot hallottam most, mire lélegzetvisszafojtva kiléptem Harry takarásából. Egy 23 év körüli fiút láttam, aki egyenesen nekem szegezte a fegyverét. Arca nem volt beesett és falfehér, mint akiket eddig láttunk, és ez egy kis reményt ébresztett bennem.

- Egészségesek vagytok? - kérdezte, szúrós szemmel pásztázva mindkettőnket.

- Nagyon reméljük - motyogtam, mire leengedte a fegyverét, és két ujjával füttyentett egyet.

- Nos, akkor üdvözöllek titeket a csapatunkban, én Liam vagyok. Mi gyűjtjük össze az egészségeseket ebben az átkozott városban, és próbálunk túlélni. Gondolom ti is csatlakozni szeretnétek. - mondta tárgyilagosan, látszott rajta, hogy ő valami főnök- féle. Pár másodpercen belül megjelent még két korunkbeli fiú is, és mosolyogva fogadtak minket.

- Bővül a csapat, srácok - biccentett Liam, mire Harryvel mosolyogva összenéztünk.

- Mi ez az egész? - kérdeztem tőlük.

- Mindent elmesélünk, de előbb vissza kell mennünk a bázisra és elvégezni rajtatok pár tesztet. Ha szeretnétek, már indulhatunk is. - magyarázta Liam.

- Ami azt illeti be kell szereznünk pár dolgot. - válaszolta Harry, majd végignézett rajtam. Ekkor jutott eszembe, hogy még mindig ez a szörnyű ing van rajtam.

- Igen, én pedig azt hiszem inkább leveszem ezt a borzalmat. - mutattam végig magamon nevetve, amin persze ők is jól szórakoztak.

- Rendben, egy óra múlva legyetek a bejáratnál, szerezzetek egy-egy táskát és pakoljátok tele a szükséges dolgokkal. - mondta Liam, majd már meg is fordultak, és otthagytak minket.

- A frász jött rám - suttogtam Harrynek, mikor már elég messze kerültek tőlünk. Felkuncogott, majd szorosan megölelt és egy puszit nyomott a hajamba.

- Mostantól minden rendben lesz. Csak vedd le ezt a szörnyűséget - röhögte, mire kitessékeltem őt a fülkéből, és felvettem a végleges cuccaimat. A végeredménnyel egyébként nagyon elégedett voltam, a fekete szűk farmer tökéletesen tapadt a lábaimra, és ráadásul ennél kényelmesebb nem is lehetett volna. Egy egyszerű fekete pólót választottam hozzá, valamint egy bőrkabátot és egy bakancsot. Tartalékba még eltettem pár hasonló nadrágot és felsőt. Kiléptem a fülkéből ahol Harry várt, aki szintén lecserélte a ruháit és betárazott még pár darabból. Mondanom sem kell, eszméletlenül nézett ki, fekete kötött pulcsija és szövetkabátja tökéletesen illett a szűk farmerjához.

- Hű. - mondtuk egyszerre, miközben végigmértük egymást. Nevetve  sétáltunk tovább a következő üzletbe, ahol mindkettőnknek egy nagy hátizsákba pakoltuk a cuccokat. A következő állomás az élelmiszerüzlet volt, ahol főleg konzervekből és hosszú ideig elálló kajákat választottunk, biztos ami biztos. Teli táskákkal siettünk a bejárat felé, ugyanis eléggé elütöttük az időt. Az előbb megismert fiúk már ott álltak, majd mikor melléjük értünk, már indultunk is. Hogy hova, azt még nem tudtuk.

- Hová visztek minket? - kérdezte Harry, megelőzve engem.

- A központba. Ami egy pince, de ez ne tévesszen meg benneteket - válaszolta a szöszi srác, és egy széles mosolyt is villantott mellé. - Egyébként Niall vagyok, ő pedig Zayn. Elég csendes, de jó fej. - lökte meg a fekete hajú srác vállát, mire ő szerényen felkuncogott. Harry és én mosolyogva néztük őket, majd ismét ránk néztek, hogy mi is mutatkozzunk be.

- Én Lolo vagyok, ő pedig Harry - válaszoltam Harry helyett is. A srácok bólintottak, jelezve, hogy megjegyezték a nevünket, majd tovább folytatták a társalgást felénk.

- A központon még rajtunk kívül öten vannak, ebből egy lány. Rebeka örülni fog neked - biccentett felém Niall, mire felcsillant a szemem. Élveztem Harry társaságát, de hiányzott egy kis csajos csevegés, amit vele nem tudtam megoldani.

- Mi történt a városban? - kérdezte Harry, elterelve a témát. Arcán idegességet fedeztem fel, amit nem értem, hogy mi okozott.

- Egyelőre nem tudunk semmit. Ma este megyünk kideríteni, mivel ha észrevettétek, este pörög az élet. - eszembe jutott a reggeli látvány, amitől a gyomrom azonnal felfordult. Az emlék beleégett az agyamba, és nem tudtam már kisöpörni onnan.

- Igen, feltűnt... Ma bementünk egy étterembe, és lehet, hogy nem fogjátok elhinni, de a saját szememmel láttam, hogy egy ember egy másik embert evett. - mesélte Harry, a srácok pedig csak legyintettek.

- Mi már sok ilyet láttunk. Nem tudjuk, mi vezeti rá őket erre a tettre, de ki fogjuk deríteni. - felelte Zayn, mire egy gombóc keletkezett a torkomban. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha most szépen elmennék téli álmot aludni és mikor vége ennek az egésznek, felkelnék.

- Lolo, jól vagy? - suttogta Harry nekem, miközben karját átvetette a vállamon.

- Persze... - hazudtam. Persze hogy hazudtam, itt vagyok egy csapat bátor és erős férfi között, nem tűnhetek gyengének.

- És ti, srácok? Hogy kerültetek ebbe az istenverte városba? Mi majdnem mindenkit ismerünk, de a ti híreteket még nem is hallottuk.

- Tegnap érkeztünk repülővel. Két orvos injekciókat osztogatott az érkezőknek, de megszöktünk mielőtt beadhatták volna nekünk is. - válaszolta Harry. Te jó ég, azóta annyi minden történt már, hogy alig emlékeztem rá.

- Ez érdekes. Nem tudtok még másokról, akik megszöktek?

- Nem, habár nem is figyeltük. Csak futottunk pár utcát, és vissza se néztünk. - vonta meg a vállát a göndörke. 

- Rendben. Honnan jöttetek? - kérdezte a szöszi.

- Én Wennerstormból. - válaszoltam halvány mosollyal az arcomon. Eszembe jutott a bátyám, te jó ég, mi lehet vele?

- Én Stockholmból - mosolygott Harry. Nem is beszélgettünk még erről, ezért érdeklődve néztem rá, hátha még mond valamit, de nem, mert a szöszi újabb kérdéssel bombázott.

- Nem egy helyről jöttetek? - ráncolta a szemöldökét.

- Én átszállással jöttem. - na igen, ezt se tudtam róla...

- Én azt hittem, hogy egy pár vagytok... Most akkor mi van? - röhögte Niall, mire értetlenül néztünk össze Harryvel. Oké, bevallom, Harryvel szívesen alkotnék egy párt, de nem ilyen körülmények között.

- Csak tegnap ismertük meg egymást - röhögtük teljesen egyszerre, amitől még hangosabban tört ki belőlünk a nevetés.

- Hát pedig nem úgy tűnik - kacsintott Zayn, amire már nem volt időnk reagálni, ugyanis idő közben megálltunk. Liam feltette a kezét, miszerint csendesedjünk el. Hatalmas csend volt. Egy elég kihalt területen voltunk, egyedül csak az utca végén felborult autóból szivárgó füst mutatott mozgást.

- Redben, gyertek utánam - szólalt meg újból Liam, miután meggyőződött arról, hogy tiszta a terep. Egy hatalmas vasrácsos kapun keresztül jutottunk be egy kis udvarba, majd onnan egy szintén vasrácsos ajtón keresztül léptünk be az épületbe. Úgy éreztem magam, mintha épp egy börtönbe vezetnének be, és egy pillanatra el is bizonytalanodtam, hogy talán nem kellett volna megbízni idegenekben, de már késő volt, mert megérkeztünk. Egy hatalmas lakásban voltunk, ami meglepetésemre elég rossz állapotban volt, mintha valami felrobbant volna a szoba közepén.

- Üdvözöllek titeket a bázison! Három kijárat van, valamint a hely bomba- biztos, le lett tesztelve! Érezzétek magatokat otthon! - vezetett körbe minket Liam, majd két ajtón keresztül még láttunk megérkezi két fiút, és a korábban emlegetett lányt is.

- Óh, Istenem! Köszönöm! - nézett az égre összetett kezekkel a lány, miután meglátott, majd hatalmas mosollyal az arcán futott felém, végül a karjaiba zárt és szorosan megölelt.

- Öhmm, szia! - motyogtam értetlenül, mivel furcsának találtam hatalmas örömét. Egy perc után végre elengedett, és mosolyogva fürkészte az arcom.

- Szia, én Rebeka vagyok! - vigyorgott.

- Louise, de hívj csak Lolonak. - mosolyogtam vissza rá. Szimpatikus volt, viszont a mosolya mögött látszott rajta, mennyire fél a kialakult helyzettől.

- Drága Lolo, el sem hiszed, mennyire hiányzott már a lány társaság! - még egyszer szorosan megölelt, és dülöngélt velem jobbra-balra, amitől csak nevettem.

- Jól van Rebeka, nem kell túlozni, még csak négy napja vagy velünk összezárva! - forgatta meg a szemét egy számomra ismeretlen fiú, aki meg kell, hogy mondjam, helyes volt, de mégis valami miatt azonnal unszimpatikus lett ahogy a szemébe néztem.

Fél óra múlva már nyugodtan beszélgettünk egy hatalmas szőnyegen eldőlve, addigra már megvizsgáltak minket, és befogadtak maguk közé. A másik két fiút is valamennyire sikerült megismerni. Louis, a kissé alacsony- de még így is magasabb nálam - barna hajú, vicces fiú, valamint Josh, a sötétbarna hajú, számomra unszimpatikus személy is bemutatkozott nekünk.

A csapaton belül külön kis részekre különültünk, és úgy beszélgettünk mindenféléről. Harry, Louis, Niall, Rebeka, és én az elektromos kandalló mellett foglaltunk helyet, Liam, Zayn és Josh pedig intézték a saját kis dolgaikat, Liam az ablakon bámult ki és figyelte a terepet, Josh a kését élezte, Zayn pedig elszundított a kanapén.

- Hamarosan sötétedik. El kell készítenünk a tervet. - jött oda hozzánk Liam, mire mindannyian rá figyeltünk. Liam olyan volt mint egy apa, kinézetre és gondolkodásra is, ugyanis tökéletesen gondoskodott rólunk, pedig még nem is ismert minket igazán. - Szóval, ki kellene mennünk a városba, és utánajárni, hogy mi az istent csinálnak ezek éjszaka. Gondolom mindenki tudja, hogy reggelre kész káosz alakul ki az utcákon. Este tízkor indulunk, ki szeretne jönni? - kérdezte, körbenézve a társaságon. A fiúk mindannyian azonnal feltették a kezüket, én pedig csak Rebekára néztem. Ha ő megy, akkor én is.

- Rendben, srácok. Lányok, ti itt maradtok, nem is engedném, hogy velünk gyertek, mert veszélyes lehet. Esetleg van önként jelentkező, aki itt maradna a lányokkal, hátha valami baj történik? - Liam tökéletesen kezelte a helyzetet, felnéztem rá.

- Ha más nem, majd én - vonta meg a vállát Louis, mivel senki nem jelentkezett azonnal. Mindenki a saját szemével akarta látni, hogy mi történik odakint, és bevallom, én is szörnyen kíváncsi voltam, de a félelem felülkerekedett a kíváncsiságomon.

- Rendben, akkor Louis, te maradsz a lányokkal. A többiek pedig jöjjenek velem, egy picit felkészítelek titeket. - A fiúk felálltak, és a másik helységbe vonultak Liam társaságában. Addigra már Zayn is felébredt, és beleegyezett abba, hogy velük tart felderíteni a várost.

Harry szemszöge

Liam teljesen felkészített minket a kint várható dolgokra, valamint elmagyarázta, hogyan kell kezelni egy fegyvert. Nem tűnt bonyolultnak, de nem szívesen használtam volna élesben. Bevallom, egy picit féltem, hogy mi vár kint rám, de ebből nem mutattam semmit. Erősnek kell lennem, hiszen csak így lehet ezt a problémát megoldani.

- Fél óra múlva indulunk, egyetek, lehet, hogy egész éjszakára kint ragadunk. - zárta le Liam a beszédét, majd utunkra engedett. Niall mellé léptem, akin látszott, hogy fél az elkövetkezendő óráktól.

- Fogtál már valaha fegyvert a kezedben? - kérdeztem tőle a sajátomra nézve, ami nagyon természetellenesen festett karjaimban.

- Nem. És te? - kérdezte kínjában nevetve.

- Én sem. Nagyon remélem hogy nem kell majd használnunk. - mosolyogtam rá, hogy megnyugodjon, ugyanis szinte remegett már. - Te hogy kerültél ide? - kérdeztem hogy eltereljem a figyelmét.

- Négy napja érkeztem repülővel... A családom nem engedett be a házba, aztán egy napig csöveztem, és Liam megtalált. Nem is tudom, egyedül mi lenne most velem... - túrt bele idegesen szőke hajába, miközben visszaemlékezett az ideérkezésére.

- Van barátnőd? - kérdeztem tőle, hátha egy ilyen gondolat feldobja őt.

- Nincs, és neked? - kérdezett vissza szemöldököt húzogatva, mire mindketten elnevettük magunkat.

- Nekem sincs... - vontam meg a vállam.

- És mi van Loloval? - tudom, hogy furcsa ezt egy fiú szájából hallani.. de a szívem hevesebben kezdett verni a neve hallatán.

- Mi lenne? Nem hiszem hogy érdekelném őt. Elvégre... Csak nézz rá, szerinted leállna egy ilyennel, mint én? - mutattam a lányra, majd magamra. Lolo gyönyörű volt. Sötétbarna haja enyhén hullámosan omlott a vállára, zöldeskék szemei pedig úgy csillogtak, akár a tengervíz. Egyszerűen csak úgy volt tökéletes, ahogy volt.

- Szerintem összeillenétek. De te tudod. - mondta Niall mosolyogva, megpaskolva a vállamat. Mosolyogva néztem a szőnyegen nevetgélő szépséget, aki mintha megérezné magán tekintetemet, felnézett rám. Aranyosan elmosolyodott, majd visszafordult Rebekához, aki lelkesen magyarázott neki.

- Rendben, srácok, ha készen álltok, indulhatunk, már csak percek kérdése és besötétedik. - csapta össze a tenyerét Liam, mire mindannyian köré gyűltünk. Hosszú göndör hajamat egy férfias kontyba fogtam össze, hogy még véletlenül se zavarjon, majd felkaptam a kabátom, és a kezembe vettem a fegyverem.

- Louis, bármi baj van, ezen el tudsz érni minket - nyomott a fiú kezébe egy walki talkie-t, aki felcsillanó szemekkel nézte a készüléket. Nem tudom Liam honnan szerezte, de elég régi találmány már. Liam az utolsó utasításokat adta ki, mikor Lolo félénken odajött hozzám.

- Harry... Vigyázz magadra, kérlek - suttogta, mire mosolyogva magamhoz húztam egy ölelésre.

- Te is, Lolo - egy puszit nyomtam az arcára, amitől egy kis pír úszott az arcára. Lehet, hogy Niallnek igaza van, és tényleg lenne esélyem nála? Nem volt időm ezzel foglalkozni, ugyanis elindultunk. Azonnal Niall mellé párosultam, hiszen a szöszit eléggé megszerettem az utóbbi órákban. Louist is megkedveltem, vicces srác, viszont Josh nem volt szimpatikus. Olyan magának való, lélektelennek tűnt, habár még egy szót sem beszéltem vele.

- Harry! - mosolygott rám Niall, mikor mellé léptem. - Jól áll a fegyver - jegyezte meg a pisztolyomra mutatva, mire elnevettem magam. A szöszi kezébe viszont nem illett a fegyver. Ártatlan stílusától és hangjától teljesen elütött, és feltételezéseim szerint személyiségétől is. Kiérve az utcára megdöbbentő látvány fogadott. A pár órával ezelőtti nyugalomnak semmi nyoma nem volt, mindenfelé emberek járkáltak. Már sötét volt, csak az utcai lámpák világították meg a területet. Eddig még azt hittem volna, hogy egy buli helyszínen vagyok, de ezt egy pillanattal később már nem mondhattam volna el. Az egyik ember elkezdte ütni a másikat, és ebből egy hatalmas tömegverekedés kerekedett. Pár pillanattal később az egyik férfi a földre került, mire egy másik ráugrott, és egyszerűen beleharapott. Elkaptam a tekintetem.

- Az eddig ismert tünetek... Kannibalizmus, szürke, kirepedezett bőr, véraláfutások és véreres szem, valamint élőhalottas viselkedés, ingerlékenység és beszédzavar. Kihagytam valamit? - kérdezte Liam tőlünk, aki a kis jegyzetfüzetébe irkált, miközben a verekedő tömeg mellett jöttünk el.

- Koszosak és büdösek... - motyogtam magamban, mire Liam szidó pillantással jutalmazott. Pedig igazam volt, úgy bűzlöttek, mint akik egy éve nem fürödtek.

- A terv az, hogy keresünk a házakban bármit, ami megmagyarázhatja ezt az egész jelenséget. Kezdjük ezzel a lakással - mutatott az utca túloldalán lévő házra, majd egyszerűen a lábával betörte az ajtót. Hatalmas gépfegyverén felkapcsolta az elemlámpát, és mint a katonás filmekben, elindult befelé. - Szétválunk. Ha találtok valamit, ordítsatok. - adta ki az utasítást, majd egyedül el is indult az egyik szobába.

- Harry, én veled jövök - lépett mellém Niall, majd ketten elindultunk egy-egy zseblámpával, hogy keressünk valami bizonyítékot vagy iratot. Egy dolgozószobába kerültünk, ahol az íróasztalon össze-vissza voltak dobálva gyűrött papír fecnik. Elkezdtünk olvasgatni. Voltak tervrajzok, emlékeztetők és jelszó-adatok is.

- Mi van, ha minden le van jegyezve az interneten? Manapság senki nem ír papírra. - suttogtam Niallnek, aki egyetértően bólogatott, és szétnézett a szobában, amíg én a papírok között olvasgattam.

- Itt egy laptop - kiáltott fel boldogan, mire eldobtam a kezemben lévő szálloda alaprajzát, és odasiettem hozzá.

- Nézd meg hogy működik-e, a többit majd a bázison megnézzük rajta. - a gép bekapcsolt, így Niall a töltőjével együtt a táskájába csúsztatta a szerkezetet. Mivel a papírok között nem volt semmi használható, tovább mentünk a következő szobába, ami a fürdőszoba volt. Az a látvány ami ott fogadott, a legrosszabb álmaimban is horrorisztikusnak számít. Az első dolog, ami feltűnt, az a hatalmas bűz volt, és miután elhúztam a zuhanyfüggönyt, jött a borzalmasabb része.

- AZTAKURVAÉLET! - ordítottam, majd behunyva a szemem visszahúztam a függönyt az eredeti állapotába. Hatalmas hányinger tört rám, a mosdónál kellett megtámaszkodnom, hogy ne hányjam el magam azonnal.

- Mi az, Harry? - kérdezte Niall, aki nem jött be velem a fürdőszobába, így ijedten nézett rám, amint a gyomromban pihenő étellel küzdök.

- Mi ez az ordibálás? Mit találtatok? - érkezett meg pár másodperccel később Liam, de én csak csukott szemmel próbáltam egy szép dologra gondolni, hogy elhessegessem a szörnyű látványt, ami az elmémbe égett. Hallottam a zuhanyfüggöny elhúzásának hangját, majd Niall siető lépteit.

Egy hulla volt ott. Nem is akármilyen, a legrondább, amit valaha láttam. A szeme nem volt a helyén, arcán harapásnyomok és vágások ékeskedtek. Ez még nem lett volna olyan rossz, ha nem lógnak ki a belei, és nincs letépve mindkét karja.

- Harry... - éreztem meg Liam tenyerét a vállamon - Tovább kell mennünk. Csak... felejtsd el. - tanácsolta, mire egy hatalmas levegővétel után felálltam és ki sem nyitva a szemem kisétáltam az ajtón. Mivel újból a halott képe jelent meg elmémben, muszáj volt kinyitnom a szemem.

- Találtunk egy laptopot és elraktuk, mert lehet hogy szükségünk lesz rá - mondtam Liamnek, már csak azért is, hogy eltereljem a figyelmem.

- Rendben, ez egy jó döntés volt - bólintott, miközben aggodalmasan fürkészte az arcomat. Kiértünk a házból, ahol már a többiek várakoztak, Niall pedig láthatóan kidobta a taccsot.

- Sajnálom, Niall, hogy nem figyelmeztettelek... De féltem hogy ha megszólalok, én is úgy járok, mint te... - paskoltam meg a hátát.

- Pff. Puhányok - hallottam meg Josh felől a beszólást, de inkább nem foglalkoztam vele. Zayn annál inkább.

- Nem láttad azt, amit ők, ne ítélkezz - szólt vissza neki nyugodt hangsúllyal.

- Kussolj, öcsi. Egy halott nem nagy szám. - válaszolt lekezelően, amiért már egy csúnya pillantást eresztettem felé. Mit képzel magáról?

- Srácok, induljunk tovább. Reméljük több ilyen nem lesz. - mondta Liam, majd megindult előre. Mi, Niallel hátul kullogtunk, teljesen lesokkolódva. Erre azért egyikőnk sem számított.

Tíz perc múlva újabb lakás előtt álltunk meg, és én ugyan nem tudom, Liam mi alapján választotta a helyeket, mert nekem teljesen olyannak tűnt, mint a többi. Ismét betörte az ajtót, majd megint szétoszlottunk, ugyanúgy, mint előbb. Ismét valami iroda- szerűségbe tértünk, ahol nem találtunk számítógépet, de papírokat sem. Egyetlen egy napló volt az asztal közepére helyezve, mintha csak arra készítették volna oda, hogy mi elvigyük. Lassan nyitottam ki a kis könyvecskét, ami teljesen tele volt írva, valamint több oldalon is élethű rajzokkal találtam szembe magam. A rajzok mind embereket ábrázoltak, szervrendszereket, szerveket és egy pár rajzolt agyat is láttam benne. A könyv borítója bőr volt, és bele a volt karcolva egy felirat :

A vírus.

Gyorsan a táskám mélyére süllyesztettem, majd Niallel együtt visszatértünk a földszintre.

Míg a többiekre vártunk, a könyvet bújtuk, és megállapítottuk, hogy ez a könyv sokat fog majd segíteni nekünk. Pár perc múlva egy hatalmas ordításra eszméltünk fel, mire ösztönösen a hang irányába kezdtünk futni.

A földön Zayn vergődött, a lámpája fénysugara pedig össze-vissza cikázott a plafonon. Folyamatosan ordibált, ugyanis egy fertőzött férfi verekedett vele. Túl gyorsan történtek az események. Ösztönösen a férfira ugrottam, így az már nem fogta le Zaynt, viszont annál inkább engem vett célpontba. Próbált megharapni, de nem hagytam magam, két karját leszorítottam a földre, és teljes testsúlyommal nehezedtem lábaira. Nehéz volt tartani őt, mert olyan volt, mint akinek epilepszia rohama van : vergődött és csapkodott, szájából pedig valami fekete ragacs fröcskölt szerte-széjjel. Aztán lövés hangot hallottam, és a férfi lenyugodott alattam. Kifáradva másztam le róla, mivel már tudtam, hogy halott. Egy pillanattal később futást hallottam egy ismeretlen irányból, de mi mindannyian Zayn és a hulla körül voltunk.

- Futás! - ordítottam, majd Niall karját megragadva minden erőmet bevetve rohantam ki a házból. Mindannyian épségben kiértünk, és az utca túloldalán megálltunk, hogy összeszedjük magunkat.

- Megsérült valaki? - kérdezte Liam, és rögtön Zaynhez és hozzám lépett. Végignéztem magamon, nem láttam semmilyen sebet, egyedül a bőröm pirosodott ki azon a helyen, ahol a férfi megkarmolt.  Zayn viszont ezt nem mondhatta el magáról. Vállán egy hatalmas vérző seb ékesedett, valamint karján végig egy hatalmas, mély karmolás nyom.

- El kell jutnunk egy gyógyszertárba, minél hamarabb! Ki tudja, milyen fertőzést terjesztenek! - mondta Liam, körbenézve rajtunk, majd arca egy pillanat alatt eltorzul ahogy átnézett Niall válla felett. A házból, ahol voltunk, két férfi mászott ki, ráadásul az egyik az volt, amelyik elkapta Zaynt. Viszont ő tudtommal meghalt, elvégre valaki lelőtte őt. Nem volt időnk ezen tanakodni, ugyanis mindketten felénk kezdtek rohanni. Josh azonnal fejbe lőtte az egyiket, amelyik azonnal a földre rogyott, majd a másikat is egyetlen lövéssel elintézte. Csak tudnám, honnan van lelki ereje a gyilkoláshoz.

- MI A FASZ? - ordította Niall teljesen kikelve magából, és idegesen hajába túrt - már majdnem kitépte a helyéről. - Az egyiket nem öltük meg már egyszer? - kérdezte teljesen kétségbeesve, a két "hullára" nézve.

- Ez érdekes. Hol találtátok el? - kérdezte Liam, körbenézve rajtunk.

- A gyomrán. Ezért próbálkoztam most a fején. - mondta Josh, mint akinek ez meg sem kottyan. Liam bólintott.

- Szerintem most végleg kipurcantak. Oké, tehát. Fejre kell célozni. - állapította meg, majd Zaynre nézett, akinek vállából végigfolyt a vér a karján. - De most menjünk és keressünk egy gyógyszertárat. - és már el is indultunk. Út közben még tovább fokozódott a rémület, ugyanis az emberek beültek az autójukba és hatalmas baleseteket okoztak. A szerencsések, akik túlélték az ütközéseket, még kiszálltak az autóikból, aztán egymásnak estek, abból pedig csak az egyik fél került ki élve - viszont az jóllakott. Azt kívántam bárcsak egy filmben lennénk, ahol a főszereplők megúsznak mindent, és megoldják a problémát, de sajnos a valóságban vagyunk és itt nem olyan egyszerű minden. Hamar találtunk egy gyógyszertárat, ahová meggondolatlanul be is tértünk. Liam gyorsan bekötözte Zayn sebeit - persze, miután ordítások közepette lefertőtlenítette a karját. Mi addig feltáraztunk mindenféle kötésből és gyógyszerből, és miután végeztünk, még benéztünk a laboratóriumi részbe is.

A kémcsövek és szekrények össze voltak törve, a vegyületek a földön terültek szét, hatalmas tócsákat alkotva. A labor végén volt egy szárnyas ajtó, ami mögül furcsa hangokat hallottunk.

- Srácok szerintem menjünk innen - mondta Niall halkan, de Zaynt túlságosan hajtotta a kíváncsiság, így kinyitotta az ajtót. Az agyam már segítségért kiáltott, annyira felgyorsultak az események. Niall megérzésére kellett volna hallgatni, ugyanis egy egész csapat fertőzött férfival találtuk szemben magunkat, akik csak a mi húsunkra éheztek. Zayn meghátrálva futott felénk, de az egyik karját elkapták, és visszarántották. Ekkor olyan történt, amit soha életemben nem gondoltam volna. Zayn a férfi karját kezdte harapdálni, és tépte a húsát, mint akiket az utcán láttunk. Teljesen lesokkolódtam, nem akartam hinni a szememnek. Zaynnek sikerült kiszabadulnia, így velünk együtt futott ki az épületből. Kívülről bezártuk az ajtót, nehogy követni tudjanak minket, majd kifújtuk magunkat egy utca megtétele után.

- Zayn, mi a franc volt ez? - kérdeztem tőle kifulladva, mire ő értetlenül nézett rám. Arca betegesen fehér volt, és szemei kezdtek bevéresedni. Csak ezt ne.

- Megharaptad a férfit! - akadt ki Niall, miközben köztem és Zayn között kapkodta a tekintetét.

- Mi? Dehogy, hülyeségeket beszélsz! Miért tettem volna? - akadt ki Zayn, dühében kilátszódtak erei a halántékán.

- Egy gyáva, elkényeztetett kisfiú vagy, aki még csak verekedni sem tud! Sajnálhatod, hogy anyád nem nyelt le! - hallatszott Josh felől egy igen durva beszólás. Zayn kezei ökölbe szorultak, és egyre hangosabban vette a levegőt.

- Te rohadt szemét! - indult meg ordítva Josh felé, aki egyszerűen csak Zany fejéhez tartotta a fegyverét, majd... Meghúzta a ravaszt. A fiú a földre esett, és pár lihegés után teljesen elcsendesült.

- Josh, te megőrültél? - ordította Liam, de Josh csak rezzenéstelen arccal állt előtte.

- Egyértelműen megfertőzték. Nem lett volna jó, ha bármelyikünket megharapja, aztán mi is bevadulunk, ahogy ő tette. Neki is jobb volt, hogy hamar vége lett a szenvedésnek. - mondta Josh nyugodt hangsúllyal, amitől én csak leesett állal bámultam Zayn élettelen testét. Niall kétségbeesetten nézett rám, de nem tudtam egy értelmes mondatot kinyögni. Egészen megkedveltem Zaynt, és még lehet, hogy lett volna esélye a gyógyulásra. Nem kellett volna meghalnia.

- Ez nem jogosít fel arra, hogy bármelyik pillanatban lepuffantsd a picsába! - ordította továbbra is Liam, aki láthatóan elvesztette a fejét. Megértem. Ő kiabálással dolgozza fel a látottakat, én inkább csendben sokkot kaptam. 

Nem volt időnk meggyászolni az elvesztett társunkat. Az utca lámpái kialudtak, ezzel teljes sötétséget eresztve ránk. Majd jöttek az egyre közeledő kiabálások hangjai, valamint egy hatalmas robbanás a távolban. Ekkor már fejvesztve rohantunk az életünkért. 

------

Igen, tudom, szemét vagyok, hogy megöltem Zaynt. Leszek még ennél is szívtelenebb, remélem addig is olvasni fogtok.
Amúgy remélem hogy tetszett a rész, és nem bánjátok a káromkodásokat. De ha jobban belegondoltok, ilyen helyzetekben nem lehet nem káromkodni, főleg, ha fiúkról van szó.
Köszönöm, hogy elolvastátok, ha elnyerte a tetszéseteket, iratkozzatok fel vagy kommenteljetek :*
Puszcsi lávcsi szercsi és legyen világvége. Vagyis bocsánat, világbéke.
Peace out