HOMELESS | 7. Rész

 "- Te szerelmes vagy. Te kibaszottul szerelmes vagy Donnába. - állapította meg teljesen ledöbbenve, majd megveregette a vállamat. Én csak kétségbeesetten rágtam a számat, valami hazugság után keresgélve, hogy letagadjam ezt az egészet, de nem ment, nem tudtam ezt meghazudtolni. Igaza volt." 

A bizonyos díjátadó óta, amin Harry nyert egy díjat, még csak két nap telt el. És ami a legkülönösebb ebben, hogy azóta nem is láttuk Vanessát, már kezdtünk aggódni miatta. Na jó, kit álltatok? Senkinek sem hiányzott. Viszont mi, négyen, terveztünk egy kirándulást, mivel az idő egyre jobb és jobb lett és a nyár már javában zajlott. Kivételesen nem ébresztőre keltem, ami elég furcsa volt, tekintve hogy mindig a telefonom ébresztett fel, de ma húsz perccel az ébresztő előtt keltem, így úgy döntöttem, egy frissítő zuhannyal kezdem a napot. Gyorsan felöltöztem, és igyekeztem minél kényelmesebb ruhákba bújni. Mindössze egy hosszú, fekete jóganadrágot és egy kissé hosszított, világoskék pólót választottam hozzá. Ezeket még Dianával vettem, mikor együtt mentünk vásárolni. A hajamat kényelmes lófarokba kötöttem, és már készen is álltam a napra. Még Harry nem ébredt fel, így elkezdtem reggelit készíteni. A szokásos palacsinta helyett most friss narancslevet és lekváros pirítóst szerettem volna készíteni. Éppen a lekvárért nyúltam fel a szekrényben, mikor megéreztem két erős kart a derekam köré fonódni. Hangosan felnevettem azon, hogy Harry játékosan próbálta kinyomni belőlem a szuszt, ugyanis elég szorosan magához vont.

- Jó reggelt! - röhögött a fülembe, amitől szívem gyorsabb tempóra kapcsolt. - Mi jót csinálsz? - kérdezte, miközben átlesett a vállam fölött, hogy megnézze milyen reggelit készítek.

- Lekváros pirítóst és narancslevet. - mosolyogtam rá, miközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni hogy egyik karja még mindig a derekamat öleli át. Biztosan ott felejtette. Segített elkészíteni a reggelit, majd jókedvűen megreggeliztünk a kanapén fetrengve, és akkor elromlott minden, mert meghallottuk a bejárati ajtó nyílását és Vanessa kopogó lépteit.

- Harry... Beszélhetnénk? - kérdezte félve Vanessa mögülünk, mire a göndörke csak egy hatalmasat sóhajtott, majd rám pillantott segítségért. Viszont én nem akartam részt venni ebben, így csak gyorsan felpattantam.

- Felmegyek addig készülődni - magyaráztam ki magam, és már fel is siettem a lépcsőn. Igyekeztem nem foglalkozni azzal, hogy lentről eléggé hangos veszekedés hallatszott, így inkább felhívtam Lout, akiről már majdnem azt hittem fel sem veszi, annyira megvárakoztatott, de végül meghallottam a hangját.

- Óh, Donna, ne haragudj, nem hiszem hogy el tudunk menni veletek kirándulni - mondta sietve, mire azonnal aggódni kezdtem.

- Mi történt? - kérdeztem, és szinte már indulásra készen álltam, hogy segítsek neki.

- Semmi gond, csak annyi, hogy Dianának akadt egy sürgős dolga a bíróságon. Valami erőszak-ügy, és elviszem őt. Ti menjetek nyugodtan, jó időt mondanak, kár lenne ezt kihagyni. - magyarázta, miközben a háttérben hallottam, ahogyan dudálás hangja üti meg a csendet. Louis pedig erősen káromkodott, szavai alapján indexelés nélkül jött be elé a másik autós.

- Harry most épp Vanessával veszekszik. Nem tudom, hogy lesz-e kedve ezután kirándulni. - mondtam idegesen, mire ő egy hatalmasat sóhajtott.

- Gondolhattam volna, hogy pont a legrosszabbkor fog megjelenni a szörnyeteg. Ehhez már tehetség kell. - szinte láttam magam előtt, ahogyan Louis megforgatja a szemét.

- Remélem kibékülnek. Esküszöm még az is jobb lenne ha most velünk jönne, sőt... Mehetnének ketten kirándulni! - sóhajtottam fáradtan, ugyanis az utóbbi napokban Harry nem volt önmaga. Látszott rajta hogy állandóan gondolkodik valamin, ami valószínűleg Vanessa volt.

- Donna... A szörnyeteg hipnotizált téged, vagy mi a fasz? - akadt ki Louis, mire felnevettem.

- Nem! Én csak... Harry olyan elveszett volt mostanában és nem akarom őt így látni! - magyaráztam neki, de ő csak morgott a vonal túlsó felén.

- Mindegy. Vanessa utál kirándulni. Ott nem lehet magassarkúban, tudod. - röhögött Lou, és hallottam ahogyan összepacsiznak Dianával. Még kicsit viccelődött Vanessával, de aztán meghallottam Harry kopogását az ajtón.

- Add oda neki a telefont, beszélnem kell vele! - lelkesedett be Lou, én pedig nevetve elvettem a fülemtől őt.

- Louis beszélni szeretne veled - adtam át Harrynek a telefont.

- Szia Lou... Aha... Nem... Mert, ah, ez bonyolult... Tudom... Mi? Miért?... Hát, oké, mi attól még elmegyünk. Oké. Kapd be - köszönt el tőle nevetve, én pedig csak értetlenül hallgattam őt, ugyanis elég furcsa volt csak a válaszait hallgatni.

- Biztos el szeretnél még menni kirándulni? - kérdeztem tőle félve, hiszen valamiért attól tartottam, hogy ki fog borulni de nem tette, sőt, csak hatalmas vigyor kúszott az arcára.

- Persze. - pattant fel energikusan, de én nem értettem a reakcióját. Mi történt köztük Vanessával, amiért ennyire boldog lett? Hallottam ahogyan Harryék hálószobájának ajtaja nyílik, majd hatalmas erővel csapódik be. Harry bizonyára megnyerte a kettejük közti vitát, amiért Vanessa megint bedühödött.

Harry egyetlen egy szót sem szólt Vanessáról, amit nagyon furcsának találtam, de inkább csak lenyeltem. Kocsival indultunk el egy közeli kis hegységhez, ugyanis Harry azt tervezte, hogy egy kis sziklamászással kezdhetnénk a napot. A kocsiúton folyamatosan röhögcséltünk mindenféle hülyeségen, de főleg Harry röhögött rajtam, amikor elmondtam neki hogy soha nem voltam még kirándulni. Hát, igen. Ez van ha a nagymamád már túl öreg ahhoz hogy nagy távokat tegyen meg, a szüleid meg egyszerűen leszarnak.

Aztán, körülbelül egy óra utazás után egyszerűen csak leparkoltunk az erdő szélén, ahol már csak gyalog lehetett menni. Felkaptuk a kis hátizsákunkat, amiben a szükséges cuccok rejtőztek, és nekilendülünk a hegymászásnak. Na jó, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy hatalmas sziklákon, függőlegesen másztunk, hanem csak egy kellemes emelkedőn baktattunk fel. Bevallom, ilyen jól még soha nem szórakoztam. Harryvel állandóan nevettünk valamin, és hihetetlen, de végre úgy éreztem hogy önmagam vagyok, ami elég furcsa. Harry elfelejttette velem az összes gondomat, nem gondoltam Vanessára, sem a depressziómra, sem a szüleimre. Akkor csak mi voltunk, a hegyek és a pozitív gondolatok. A nap elég erősen sütött, de meglepetten figyeltük, hogy a felhők bizony néha huzamosabb ideig eltakarták a napot, olyankor elég hideg volt. Rajtunk viszont csak rövidujjas volt, és nem is hoztunk magunkkal többet, mert úgy tudtuk, nagyon meleg lesz. De tulajdonképpen akkor fel sem tűnt, hogy kissé hűvösebb van, mert teljesen lekötött Harry látványa, amint rendkívül édesen egyensúlyozott egy sziklán.

- Harry, ott van egy kis barlang! Nézzük meg! - lelkesedtem be, amint megpillantottam a kis sziklaképződményt. Sietve tettük meg odáig az utat, és próbáltunk nem elesni a rengeteg kisebb, apró kőben. Amint odaértünk, egyszerűen leesett az állam a látványtól.

- Hű. Ez gyönyörű - ámultam el, miközben csak próbáltam betelni a gyönyörű kilátással. A hegyek és dombok óceánként terültek el alattunk, és hatalmas távolságig láttunk el. A pláne az volt, hogy sötét felhők igyekeztek felénk, amiknek látványa egybekötve a napsütéssel valami gyönyörű volt. Harry nem bírta ki, azonnal elővette a telefonját, hogy megörökítse ezt a gyönyörűséget. Én csak bámultam lefelé, miközben ő már le is raktuk a táskáinkat, azzal a szándékkal, hogy itt maradjunk hosszabb ideig, majd mikor ismét a látványba feledkeztem, Harry eszméletlenül aranyosan átölelt. A szívem abban a pillanatban ki akart szakadni a mellkasomból. A gyönyörű látvány előttem és mögöttem már túl sok volt nekem.

- Libabőrös vagy, gondoltam felmelegítelek - kuncogta a fülembe, majd a vállamon pihentette meg az állát és úgy nézte a kilátást. A gondolatok csak úgy özönlöttek a fejembe, és azt se tudtam mivel kezdjem. Vanessára gondoltam, az esküvőre, és hogy Harry miért csinálja ezt velem. Tuti meg akar ölni, mert puszta ölelésével elérte hogy szívritmuszavarom legyen.

- Szakítottam Vanessával - szólalt meg hirtelen, mire döbbenten megfordultam ölelésében.

- Mi? De hát... Már csak kicsivel több mint egy hónap van az esküvőig! - kettős érzéseim teljesen tönkretettek. Mi történt köztük ma reggel és miért döntött így Harry? A szívem hevesebben kezdett verni, de közben hatalmas sajnálat futott végig rajtam. Több évnyi kapcsolatot nem lehet ilyen egyszerűen elfelejteni.  

- Igen, tudom, de... Életem legnagyobb hibáját követném el azzal az esküvővel. Nem illünk össze Vanessával és erre csak most jöttem rá. - válaszolta egyszerűen, miközben még továbbra is derekamat ölelte, és olyan közel állt hozzám, hogy mindössze pár centi hely volt köztünk.

- Sajnálom - mondtam őszintén, szomorú mosollyal nézve fel rá, de ő csak megvonta a vállát.

- Éveken keresztül csalt, és még csak nem is szeretett. Szerintem megérdemli hogy most dobjam. Tudom, ez szemétség, de dühös vagyok rá. - Ledermedtem. Honnan tudja mindezt?

- Megcsalt? Mi van? - kérdeztem tőle zavartan, mire ő lesütötte a szemét. Látszott rajta, hogy fájt neki ez az egész. Nem is értem, hogy bírt egészen eddig fülig érő mosollyal létezni.

- Mikor Wilsonnál voltam... Először én sem oda indultam. Vanessa után mentem, mert ő lelépett. Már előtte is sejtettem, hogy valami nincs rendben, de csak akkor jutottam el odáig, hogy ennek utána is járjak. Láttam őt egy csávóval. - Teljesen megsemmisültem. Szörnyen megsajnáltam Harryt, hogy a saját szemével kellett ezt látnia. - Lounak igaza volt egész végig, de én nem hittem neki. Szörnyű barát vagyok - rázta meg a fejét szomorúan, de én nem hagytam ezt annyiban.

- Dehogy vagy szörnyű barát! Megbíztál Vanessában, és ez egy jó dolog egy kapcsolatban. Az, hogy ő visszaélt a bizalmaddal már kevésbé, de ez az ő sara, nem a tiéd. - próbáltam őt bíztatni, mert hatalmas lelkifurdalásom volt miatta.

- Lehet hogy igazad van. De akkor is hülye voltam. Körülöttem senki sem szerette őt, még a szüleim és a nővérem se. Velük most nem jövök ki túl jól miatta, és ez nagyon bánt. Csak próbáltak segíteni nekem, de csak mentem a saját fejem után. - teljesen letörtnek tűnt most, hogy végre őszintén megosztotta velem a gondolatait. Eddig tökéletesen álcázta azt, hogy mennyi mindenen jár az agya. - Ha hazaérünk felhívom őket. Jóvá kell tennem ezt az egészet. - határozta el magát már kicsit magabiztosabban.

- Minden rendben lesz, ebben biztos vagyok - mosolyogtam rá biztatóan, mire ő is végre féloldalas mosolyra húzta a száját. Abban a pillanatban mögülünk egy hatalmas dörgés hallatszott, jelezve hogy vihar készül kitörni.

- Viszont itt hatalmas vihar lesz, amit lehet hogy nem kellene megvárnunk - biccentett Harry a sötét felhők felé, mire én is odapillantottam. Most még gyönyörűbb volt a látvány, hiszen a villámok is sokat dobtak az egészen. Legszívesebben életem végéig bámultam volna a tájat, de Harrynek igaza volt, nem lett volna biztonságos idefent megvárni a vihart. Pár percig még csak csendben figyeltük az elénk táruló gyönyörű látványt, de aztán már indulnunk kellett.

Sietve lépkedtünk a veszélyes köveken, mivel a vihar gyorsabban ért fölénk, mint gondoltuk, és esni kezdett az eső.

- Gyere, erre talán rövidebb - ragadta meg a kezem Harry, és egy másik irányba kezdett húzni, nem arra amerről jöttünk. Ujjainkat védelmezően összekulcsolta, hogy ha valamelyikünk elesik, tudjunk segíteni a másikon, de szerencsére erre nem került sor. Egy elég meredek részen mentünk le, ami elég veszélyes volt, de tényleg sietnünk kellett, ha meg akartuk úszni a vihart. Mire leértünk egy biztonságosabb helyre már csurom vizesek voltunk az esőtől, és futottunk, ugyanis a villámok miatt eléggé félelmetes volt a magas fák között lenni.

A kocsit alig tudtuk megtalálni, mivel egy másik útvonalon jöttünk le, egy ismeretlen helyen bukkantunk fel, így tippelés alapján elindultunk az egyik irányba, ami végül sikeres volt, mert végre ismerős helyeken jártunk. Még tíz percnyi sietség után meg is találtuk a kocsit és csapzottan, lihegve ültünk be.

- Basszus, erre a viharra nem számítottam - túrt bele vizes hajába Harry, miközben beindította az autót, majd rám pillantott. Perverz mosoly ült arcára, mire értetlenül néztem rá.

- Mi az? - kérdeztem, miközben letöröltem arcomról az esőcseppeket.

- Teljesen... átlátszó lett a pólód - mondta, mire a mellkasomra pillantottam. Igaza volt, a melltartóm olyan mértékben ütött át, mintha rá lett volna festve. Gyorsan a mellkasom köré fontam a karom, mire ő felnevetett. Mérgesen néztem rá, de ő csak aranyos mosollyal nézett  vissza rám.

- A tiéd is átlátszó - jegyeztem meg, mire ő is lenézett magára. Fehér pólója alatt kirajzolódtak a tetkói és te jó ég... a kockáira olyan tökéletesen tapadt a pólója hogy majdnem ott helyben elájultam. Ő csak nevetve megvonta a vállát. Hát persze, őt otthon is állandóan meztelenkedik, szóval nem igazán zavarta őt. Az eső szakadt, de annyira hogy alig láttunk ki a szélvédőn keresztül. Harrynek nagyon figyelnie kellett arra, hogy merre megy, mert nem lett volna jó belehajtani egy fába.

- Hupsz - szólalt meg Harry, mikor a kocsi egyik oldala kissé lejjebb ereszkedett, és megállt az autó. Harry teljesen lenyomta a gázpedált, de nem haladtunk semmit.

- A fenébe! Beragadtunk - röhögött Harry, mire fáradtan felnevettem. Beragadni a sárba szakadó esőben az erdő közepén, elég távol a civilizációtól nem túl szerencsés helyzet. Mindketten kipattantunk a kocsiból, hogy felmérjük a helyzetet, és amit láttunk, eléggé kétségbeejtő volt.

- Nem gondoltam volna hogy ez ilyen mély... - mondtam aggódva, mire Harry megrázta a fejét.

- Nem lesz vészes, csak meg kell tolni. - mondta, majd már akcióba is lendült. Mindketten teljes erővel toltuk felfelé a kocsit, ami ugyan pici megmozdult, de nem szabadult ki teljesen a sár fogságából.

- Nyomd le a gázt, én pedig tolom - utasított Harry, mire gyorsan a volán mögé ugrottam, és tettem amit kért. Éreztem ahogyan a kocsi küzd, a kerekek csak úgy forogtak a sárban, de semmit nem haladtam. Aztán, pár perc próbálkozás után a kerekek kiszabadultak a sárból, és sikerült biztos talajra gurulnunk. Boldogan szálltam ki a kocsiból, és csak akkor láttam, hogy Harryt teljesen beborítja a sár. Jó hangosan kinevettem őt, ő pedig csak féloldalas mosollyal az arcán törölte le magáról a sok réteg sarat.

- Látom te is szeretnél belőle egy kicsit - mondta pimaszul, mire ledermedtem. Nem meri... Abban a pillanatban megindult felém, én pedig sikítva menekültem előle, de csak annyira, hogy a markomba vegyek egy nagy adag sarat a kocsi kereke alól, hogy azzal visszavágjak neki. A sárcsata ezennel megkezdődött. Harry kergetett, én pedig igyekeztem előtte maradni, de ez nem jött össze, mert utolért, és úgy ugrott rám, hogy mindketten a földön kötöttünk ki egy hatalmas sártenger közepében. Nevetve húzta végig az egyik sáros ujját az arcomon, közben pedig én már egy kis sárpakolással kényeztettem göndör tincseit. 

- Remélem ízlik, Harry - nevettem, majd egy jó adagot nyomtam az arcába, amitől ő rám vetődött, ezzel elérve hogy teljes egészünkben meghemperegjünk a sárban. Játékosan a csípőmre ült, és karjaimat a fejem fölé fogta, így nem tudtam védekezni ellene. Nevetve megrázta a haját fölöttem, aminek eredményeképp rajtam kötött ki az a sok sár. Ezután próbáltam kiszabadulni alóla, de nem engedett. Egyszerűen, egy kézzel lefogott, a másik kezével pedig csikizni kezdett, emiatt pedig ficánkolva ástam bele magunkat a sárangyalba, amit mi hoztunk létre.

- Harry! Hagyd abba - röhögtem továbbra is, és éreztem ahogyan a vastag réteg sár folyik az arcomon. Végre elengedte a kezem, így vissza tudtam vágni valamivel. Meglepetésemre ő nem tett semmit, csak fejem mellett megtámasztva karjait két oldalt mosolyogva fürkészett engem.

- Mi az? - kérdeztem tőle nevetve, mert el nem tudtam volna képzelni, hogy min jár az agya.

- Kicsit sáros lettél. - jelentette ki, mintha nem tudtam volna, és erre muszáj volt felnevetnem.

- Te is - válaszoltam, miközben egy friss sárcsíkot festettem az arcára. Végignézve rajta eléggé szexi látványt mutatott amint fölém hajolva engem vizslatott. Alapvetően fehér pólója már nem volt fehér, és jól beállított haja most sárdarabokkal volt teli, de így is szívdöglesztően mutatott. Próbáltam kimászni alóla, de nem engedett, még több sárral kente be az arcomat, de engem se kellett félteni, mert röhögcsélve jó nagy sárpacákat kentem a pólójára. Smaragdzöld szeme vidáman csillogott, miközben fölém hajolt, tiszta helyet keresve az arcomon. Nem talált.

- Szép lettél. - jegyezte meg, mire felnevettem. Igen, gondoltam hogy biztos szép vagyok csupa sárosan, miközben úgy nézek ki mint egy malac.

- Te sem panaszkodhatsz. - válaszoltam ajkamat beharapva, habár valójában én nem a sárra céloztam, de szerencsére ezt ő nem tudhatta. Harry óvatosan elmosolyodott, majd arcával közelített kicsit. Eddig se volt túl távol tőlem, de most, egyszerűen elolvadtam. Hatalmasat dobbant a szívem, mert mintha ezzel a mozdulatával kirobbantotta volna a szikrákat közöttünk. Olyan közel voltam hozzá mint soha. Ajkainkat csak egy centi választotta el egymástól, így éreztem mentolos leheletét amint simogatta bőrömet. Teljesen elvesztettem az önkontrollomat. Éreztem férfias, különleges illatát, amit annyira szerettem. Éreztem, ahogy kezével óvatosan végigsimít az arcomon. Éreztem, ahogy szívem egy hatalmasat dobban és izmaim beleremegnek a dobbanásba. Aztán a távolság köztünk teljesen megszűnt, megéreztem ajkait az enyémeken. Mintha az életemet adták volna vissza, akkora boldogsággal telített el csókja. Lassan kezdtük, majd egyre szenvedélyesebb csókká formálta. Sima nyelve édesen cirógatta az enyémet, ami tovább fokozta a bizsergést ereimben. Éreztem a szikrákat, amik közöttünk pattantak ki, hihetetlen érzés volt. A külvilág pedig megszűnt létezni : nem éreztem az esőt, sem a hideget, hiszen teste teljesen felmelegített. Lassan nyaka köré kulcsoltam karjaimat, ezzel még közelebb húztam magamhoz, miközben ő hatalmas tenyereivel végigsimított az oldalamon, ezzel is bizsergető érzést hagyva maga után. Ez az egész annyira hihetetlen volt, majdnem elájultam az örömtől. Még szerencse hogy a földön feküdtem, különben lábaim nem bírták volna ezt. Hosszú perceken keresztül csókolóztunk, de nekem ez csak pár pillanatnak tűnt. Nem tudtam betelni vele, egyszerűen csak túlságosan tökéletes volt. Végül még egy utolsó csókot nyomott ajkaimra, majd lassan elhúzódott, így újból gyönyörű szemeibe nézhettem, amik most úgy csillogtak, mint még talán soha. Elképzeltem, mennyire elpirulhattam, amitől csak még pirosabb lettem. Mindketten zavartan felnevettünk, de aztán a valóság egyre inkább kezdett megmutatkozni, mégpedig az ég egy hatalmasat dörrent.

- Meg fogsz fázni - mondtam hirtelen, hiszen akkor döbbentem rá, hogy ő egy szál rövidujjasban volt, csurom vizesen, a 10 fokban.

- Te is - nevetett. Igaza volt, mert rajtam sem volt több ruhadarab mint rajta, de egyáltalán nem éreztem, hogy hideg lenne. Talán Harry fűtött fel, de ebbe inkább ne menjünk bele...

- Talán fel kéne kelnünk - mondtam, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Harry még mindig csillogó szemekkel bámul.

- Ja. Talán. - mosolygott rám féloldalasan, mire nevetve a karjába bokszoltam. Tudta, hogy mennyire fel tud idegesíteni azzal, hogyha csak állandóan helyesel, és ezzel vissza is élt.

- Harry, az agyamra mész. Kelj fel rólam. - röhögtem, de ő csak megrázta a fejét és továbbra is csípőmre nehezedett, ami valójában egész kényelmes volt tekintve, hogy alattunk puha sár volt. Újból fölém hajolt, majd még egy apró puszit nyomott a számra. Le nem lehet írni, hogy mennyire aranyos volt.

- Harry! - nevettem továbbra is, mikor már a nyakam tiszta részeire helyezett apró puszikat. Habár valójában a szívem azt akarta, hogy ne érjen  véget ez a pillanat, a józan eszem mást diktált. Mégpedig azt, hogy ebből nagyon nagy baj lesz, talán mindketten tüdőgyulladással végezzük, ami valljuk be, nem túl kellemes.

Aztán, egy pimasz mosoly után lassan felkelt rólam, és kezét nyújtva felhúzott engem is.

- Tiszta sár lesz az ülés - nevettem végignézve magunkon, ugyanis a sárban fetrengés miatt alig maradt érintetlen rész rajtunk.

- Teljesen megéri - röhögött Harry, majd újból rám fröcskölt egy kis adag sarat. Nevetve adtam neki vissza a kis húzását, mire újból csatázni kezdtünk. Ha rajtunk múlt volna ez a végtelenségig tartott volna, de fölöttünk egy hatalmas villám világította be felhők okozta sötétséget. Eléggé ijesztő volt, és egyszerre néztünk az égre, szóval egy pillanat alatt, szavak nélkül megbeszéltük, hogy ideje hazamenni. Gyorsan bepattantunk a kocsiba, majd már úton is voltunk hazafelé. Kissé zavarban voltam a csók miatt, egyszerűen nem bírtam másra gondolni, csak a puha ajkaira...

- Remélem Vanessa végez a pakolással mire hazaérünk - mondta Harry, miközben már végre kiértünk a betonútra és nem kellett attól tartanunk, hogy újból beleragadunk a sárba valahol.

- Megkérted hogy költözzön ki? - döbbentem le, mire Harry felnevetett.

- Kinéznéd belőlem? Én normálisan akartam megbeszélni vele, de ő teljesen kiakadt, és ragaszkodott hozzá hogy még ma elhagyja a házat és soha nem találkozunk többet. Én nem akartam hogy így legyen vége, ő választotta ezt... Habár meg is értem. - mondta Harry, mire így már minden világos volt. Persze, Vanessa egy percnél tovább már nem hajlandó "elpazarolni" az életét Harryre. Csak attól tartottam, hogy talán mégsem tudunk teljesen megszabadulni tőle.

- Vanessa... Egy barom. Már bocsi. - röhögtem halkan, mire szórakozottan nézett rám.

- Tényleg az - biccentett egyetértően, majd felém nyújtotta a tenyerét, hogy pacsizzunk, így hát belecsaptam. Nem tudtam eldönteni, hogy most hogy állunk... Megcsókolt. Nem is egyszer. Dobta Vanessát. És megcsókolt. Megcsókolt. Te jó ég.

- Egyébként... Az esküvővel mi lesz? Már elküldtétek a meghívókat, nem? - kérdeztem aggódva. Tudtam, hogy Harrynek még így is elég nehéz időszaka lesz, hiszen egy esküvő lemondása nem túl egyszerű dolog.

- Azt hiszem mindenkinek küldök egy üzenetet hogy nem lesz esküvő... A szüleimet pedig felhívom ma este. Rég beszéltem már velük - sóhajtotta, mire együttérzően végigsimítottam a karján, amitől ő mosolyogva felém fordult egy pillanatra. Úgy éreztem, hogy támogatnom kell őt ebben az időszakban. Ő is segített elindulni a depresszió elleni csatába, hát én is segítek neki amiben csak lehet. 

- Louis tudja már? - kérdeztem tőle. Gondoltam, hogy ő lesz az első ember akinek elmondja, elvégre elválaszthatatlanok voltak.

- Persze. Szerintem már Dianának is kipletykálta. Apropó, Diana. Szerinted Lounak van esélye nála? Szegény Tommo teljesen kivan, annyira belezúgott - nevetett halkan Harry, mire ördögi vigyor ült az arcomra.

- Akarod mondani, belezúgtak egymásba. - válaszoltam neki, mire meglepetten eltátotta a száját.

- Na ne már! - röhögött fel hitetlenül, mire én csak megvontam a vállam.

- Annyira illenek egymáshoz. De komolyan, hol találsz még két ilyen egyformán idiótát? - kérdeztem tőle nevetve, mire felém fordulva felvonta a szemöldökét.

- Itt, ebben a kocsiban. De amúgy igazad van, tényleg összeillenek - mondta mosolyogva. Most ez mi volt, hé, lemaradtam! Ezzel most azt akarta mondani hogy szerinte illünk egymáshoz... vagy mi?

- Lehet hogy mire hazaérünk már össze is jöttek... - gondolkodtam el egy pillanatra, mire Harry felnevetett.

- Nem hiszem. Louis mindig elcseszi az ilyen pillanatokat. Habár, ha ennyire összeillenek lehet hogy Dianának fel sem tűnik... Hm. - gondolkozott el Harry is, majd egyszerre nevettünk fel. Komolyan erről társalogtunk? Egy ideig még ilyen hülyeségekről beszélgettünk, és így az egy órás út hamar el is telt, és megérkeztünk. Addigra már teljesen ránk száradt a sár, így semmire sem vágytam jobban, mint egy jó kis fürdőre. Még mindig esett, így gyorsan beslisszoltunk a házba.

- Majd szólj hogy ne felejtsem el kitisztíttatni a kocsit - mondta, mire én bólintottam, és jól a memóriámba véstem. Mikor beléptünk az ajtón, a tévé zaja szűrődött csak ki a nappaliból, és Louis és Diana cipőjét láttuk az előszobában. Harryvel mindent tudóan egymásra néztünk, majd halkan felnevetve átölelte a vállam, és így léptünk be a nappaliba. Louis és Diana a kanapén összeölelkezve egy takaró alatt nézték a műsort, de ahogy feltűnt nekik, hogy ott vagyunk, egyszerre fordultak felénk.

- Te jó isten, veletek meg mi történt? - kérdezte először Louis, aki még mindig Diana vállán pihentette a kezét, ugyan úgy, ahogyan Harry is tette velem. Dianára siklott a tekintetem, aki fülig elpirulva nézett rám. Talán ugyanarra gondolhattunk, mert egyszerre mosolyodtunk el.

- Volt egy kis... gond a kocsival. Aztán egy kis sárcsata, meg minden... - vakarta fejét Harry, aki nem igazán tudta hogy mivel magyarázza ezt ki. Hát igen, végül is a sárcsatának köszönhető ez az egész. Meg az esőnek. Igen, az eső a hibás. Diana vonogatni kezdte a szemöldökét, én pedig ugyanezt tettem vele. Mi meg sem szólaltunk, mégis mindent megbeszéltünk pár másodperc alatt.

- Azt hiszem én lefürdök. Szerintem ha meghajlítom a hajam, letörik - fogtam meg egy megszáradt tincset, és tanulmányozni kezdtem. Harry felnevetett mellettem, de egyetértett abban, hogy nem kellene így maradnunk. Így hát felmentünk az emeletre és külön-külön fürdőszobában (a félreértések elkerülése végett), lefürödtünk. Rengeteg sár jött le rólam, és elég sok ideig kellett sikálnom magam, de végül teljesen tisztán léptem ki a zuhanyfülkéből. Gyorsan megszárítottam a hajam, majd átvettem a ruháimat, és már indultam is vissza a nappaliba. Harry már ott volt, és épp Lounak mesélte, hogy mennyire komolyan beragadtunk a kocsival. Amint meglátott, elmosolyodott, és megpaskolta maga mellett a kanapét, így hát odaültem mellé.

- ... és akkor teljesen beborított a sár a kerék forgása miatt, de hát a lényeg az volt hogy a kocsi kijött a gödörből. - fejezte be Harry megvonva a vállát, mire Lou összevonta a szemöldökét.

- De akkor Donna hogy lett sáros? - Harry visszafojtott mosollyal nézett rám, majd egyszerre nevettünk fel. Az arcom egyre inkább pirulni kezdett, mert újból a csókra gondoltam. De még mindig nem tudtam hogy mit gondol erről az egészről, és ez aggasztott.

- Akarom tudni? Te jó ég, kíméljetek meg a szaftos részletektől - rázta a fejét Louis tettetett undorodással, de közben láttam a szeme sarkában, hogy valójában mosolyog, és örül annak hogy jól szórakoztunk. Én pedig teljesen zavarba jöttem, szóval úgy gondoltam jobb elbújni, így hát Harry vállába temettem az arcomat, aki ezt megérezve halkan felnevetett és végigsimított az arcomon. A szívem gyorsabb tempóra kapcsolt, és ettől talán még vörösebb lettem. Fantasztikus.

- Azt mondják hogy ez a vihar behozott egy hatalmas lehűlést és egész hétvégén szakadni fog az eső, szóval mit szólnátok hozzá ha egész hétvégén itt döglenénk a kanapén és végignéznék pár filmet? - kérdezte Harry, és ez egész jó ötletnek tűnt, elvégre jobb elfoglaltságot ilyen időben nem igazán lehet találni. Még szegény Hunter kedve is annyira elromlott az idő miatt, hogy csak unottan feküdt az ablak előtt, miközben kibámult az udvarra.

- Uhm. Estére vacsorát terveztünk Dianával... De holnap átjöhetünk. - mondta Louis kissé zavartan, mire feldobva néztem rá, majd Dianára, aki vörösleni kezdett. Te jó ég, ők lebeszéltek egy randit mára. De aranyosak!

- Semmi baj, Donnával szerintem elleszünk - nézett rám Harry, mire én mosolyogva bólintottam. Jaj nekem.

- Nem vagyok kíváncsi a részletekre, még mindig - nevetett Louis, mire mindketten egyszerre ráztuk meg a fejünket rosszallóan.

- Főzök egy teát. Kértek? - kérdeztem hirtelen, mert eszembe jutott, hogy meg kéne ezt beszélnünk Dianával. Mindenki bólintott, én pedig Dianának egy biccentéssel jeleztem, hogy csatlakozzon.

- Segítek - pattant fel Louis mellől, és már el is rejtőztünk a konyhában. Egyszerre fordultunk egymással szembe és izgatottan belekezdtünk.

- Mi történt köztetek?

- Randizni hívott? - egyszerre tettük fel a kérdést, így halkan felnevettünk. Diana intett, hogy kezdjem én a mesélést.

- Szakított Vanessával - Diana csak megvonta a vállát, ezzel tudtomra adva, hogy már ő is tudott róla. - Aztán sárcsatáztunk és... megcsókolt. Többször is - Diana meglepetten eltátotta a száját majd boldogan magához ölelt.

- Te jó ég, annyira örülök nektek! És most... Együtt vagytok? - kérdezte, ám én ebben már nem voltam biztos.

- Nem tudom... Nem beszéltük még át. - tanácstalanul túrtam a hajamba, mire vonogatni kezdte a szemöldökét.

- Hát, az este lesz a tökéletes alkalom erre. - kacsintott rám, mire én csak megforgattam a szemem. Pont ugyanolyan perverz, mint Lou.

- Na jó, mi van veletek Louval? - kérdeztem én is izgatottan, mire szinte láttam, amint pupillái helyére szívecskék rajzolódnak.

- Valójában reggel átjött hozzám, és akkor elmondta, hogy nem megyünk veletek kirándulni. Merthogy ez az ő terve volt, hogy megszervez egy közös kirándulást, de csak ki ketten menjetek el. Így egyikőtök se parázott rá a randira. - rosszallóan megráztam a fejem. Tudhattam volna, hogy Louis keze van a dologban, és Dianának nem volt semmi ügye a bíróságon. - A lényeg az, hogy beszélgettünk, főképp rólatok, majd elhívott vacsizni. Én pedig igent mondtam. Te jó ég, annyira izgulok! Mi lesz, ha valamit elrontok? - hirtelen kétségbeesett, és szinte rágni kezdte a körmét, de én leállítottam. Közben a víz már felforrt, így kiöntöttük a poharakba.

- Ügyes leszel, ne izgulj miatta. Lou egy nagyon megértő fiú, és tuti hogy bejössz neki, szóval csak legyél olyan elbűvölő, mint szoktál - kacsintottam rá bátorítóan, mire ellágyult a tekintete.

- Köszönöm! Te pedig cserkészd be Harryt az este - kacsintott vissza rám, mire szégyenlősen megráztam a fejem. Ideje volt odavinni a teákat a fiúknak, így hát egy utolsó bátorító ölelés után már vissza is tértünk a nappaliba hozzájuk. Egész kellemes volt a kanapén elterülve teázgatni, miközben szinte állandóan hallottuk a mennydörgést beszűrődni, miközben mindenféle hülyeségről beszélgettünk. Viszont szegény Hunter látszólag eléggé félt a villámlástól és a vihartól, így ő is odajött hozzánk és egyenesen közém és Harry közé fészkelte be magát, menedéket keresve. Kicsit úgy éreztem magam, mintha lenne egy közös gyerekem Harryvel, aki fél a viharban, ezért a szüleihez bújik.

Miután pedig a Lou és Diana leléptek a randijukra, és ketten maradtunk Harryvel, ez az érzés egyre erősödött.

- Hozok egy takarót, addig válassz filmet - hagyott ott Harry Hunterrel az ölemben, én pedig odaléptem a polchoz hogy keressek valami jót. Nem igazán tudtam hogy milyen Harry filmes ízléssel rendelkezik, így hát gondoltam valami klasszikus biztosan jó lesz. A szemem elé tárult az egész Éhezők Viadala trilógia, mire felcsillant a szemem. A kedvenc filmsorozatom volt, egyszerűen annyira imádtam minden egyes részét, hogy már lassan kívülről fújtam a szöveget, de bármikor képes voltam újból megnézni az egészet.

- Éhezők Viadala? - kérdeztem tőle mikor visszaért, mire szélesen elmosolyodott.

- A kedvencem - válaszolta, mire a szívem hatalmasat dobbant.

- Nekem is. Melyik részt nézzük? Én nem tudok választani, az összeset imádom - gondolkoztam el újból végigfuttatva a tekintetemet rajta, és Harry is vagy egy percig gondolkozott rajta.

- A harmadik második része? - egyszerre tettük fel a kérdést, mire hangosan felnevettünk. Ez eldőlt, így hát az utolsó részt indítottuk el. Harry behúzta a függönyt, így kellemes sötétség született, pont a megfelelő a filmezéshez. Én addig kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és hagytam hogy Hunter mellettem elterüljön. Mikor Harry visszatért, ledobta magát szorosam mellém, és magunkra terítette a takarót. Áthajolva Rajtam még Hunterre is ráterítette a takaró végét, majd mikor visszadőlt mellém, mosolyogva nézet a szemembe. Tekintetünk úgy akadt össze, hogy lehetetlen lett volna szétszedni. Arca ismét olyan közel volt hozzám, mint sárcsatánk közben. Lassan tekintetem ajkára siklott, majd újból a szemeihez tértem vissza, miközben ő gyengéden végigsimított az arcomon. Aztán gondolt egyet, és ajkait enyémekre nyomta. Hihetetlen érzés töltött el attól, hogy újból érezhettem puha ajkait, és már egy kis érintése is feltöltött energiával. Lassan végigvezette ujjait az oldalamon a takaró alatt, míg én óvatosan a hajába túrtam. Érintésére jólesően kirázott a hideg, és a az ereim bizseregni kezdtek. Nem is kellett volna takaró, hiszen csupán egyetlen érintésével elérte, hogy ne fázzak. Ugyan a film már elkezdődött, de még mindig egymás ajkán csüngtünk, egyre több és több csók gyűlt össze, a levegő pedig teljesen felforrósodott körülöttünk. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy Harry csókol a legjobban a világon. Többet és többet akartam belőle, így hát közelebb simultam hozzá, mígnem teljesen ledöntöttem a hátára. Éreztem, ahogyan óvatosan belemosolyog a csókunkba, de továbbra sem húzódtunk el egymástól. Ugyanúgy ültem a derekára, mint ahogyan ő tette a sárban, csak ezúttal sokkal erőteljesebb és hosszabb volt a csókunk. A keskeny kanapén ugyan nehézkes volt így elférni, de megoldottuk. Harry derekamat cirógatta ujjaival, majd hatalmas tenyerével vándorútra tért és erősen belemarkolt a fenekembe, ami bevallom, meglepetésként ért, ezért felnyögve megugrottam picit. Harry úgy gondolta, átvenné az irányítást, ezért balra lökve megpróbált megfordítani minket. Igen ám, de a kanapénak vége volt, én pedig a földre huppantam, Harry pedig egyenesen rám esett. Hangosan felnevettem szerencsétlenségünkön, de Harry aggódva nézett rám.

- Te jó ég, egyben vagy? - kérdezte esetleges sérülés után kutatva, de én még mindig hangosan nevettem.

- Jól vagyok - röhögtem, mire már végre ő is rákezdett. Nevetve a mellkasomra hajtotta a fejét, s közben mindkét kezünkön összekulcsolta ujjainkat.

- Ne haragudj, megfeledkeztem róla hogy hol vagyunk éppen - kuncogott Harry pár perc röhögés után, majd felült rajtam, így már láthattam bűnbánó arcát. Biztos voltam benne hogy teljesen elpirulhattam, mert ezután már önelégült vigyorral bámult rám, majd egy újabb, ezúttal sokkal rövidebb csókot ajándékozott nekem.

- Furcsa hogy mindig a földön kötünk ki, és mindig én vagyok alul. Ez nem fair. A sár még kényelmes volt de a padlód kicsit kemény. - kuncogtam, mire huncutul elmosolyodott és tovább gurított minket a padlón, így már én kerültem felülre. Annyira aranyosnak találtam ezt a mozdulatát, hogy nem bírtam ki, hogy ne csókoljam meg újból, így hát most én hajoltam oda hozzá egy rövid csókra.

- Igazad van, így sokkal jobb - suttogta, mire szégyenlősen elmosolyodtam. Ezt az érzést egyszerűen nem lehet megszokni, valamivel mindig képes zavarba hozni. - És a padló tényleg kicsit kemény. Be kell szereznem ide egy puha szőnyeget mert előbb utóbb össze fogod törni magad - kacsintott rám perverzen, mire játékosan a karjára csaptam, mire felnevetett. - Hunternek pedig látszólag eléggé tetszik a műsor - biccentett a kanapé felé, mire összevont szemöldökkel néztem fel. A kicsi husky boldog vigyorral az arcán nézett le ránk oldalra döntött fejjel. Hihetetlenül aranyos volt, és tényleg olyan volt, mintha egész eddig a kis műsorunkat nézte volna. Közben pedig az égvilágon senki nem figyelt a filmre, amiben már javában zajlottak az események.   

- Lehet hogy csatlakozni akar harmadiknak. Szereted a kutyapózt? - kérdezte Harry, mire hangosan felnevetve gyorsan lekaptam egy párnát a kanapéról és lecsaptam vele őt. - Már stíröli is azt a formás kis fenekedet... El kéne takarni a szemét, még kicsi ehhez - folytatta a piszkálódást Harry, mire még egy ütést kapott a párnától. Ám nem számítottam rá, hogy egy egyszerű mozdulattal kikapja a kezemből és ellentámadást indít vele, így már nekem kellet védekeznem ellene.

- Katniss is megirigyelné a harciasságod - nevetett rajtam Harry, mire én kuncogva és kifulladva dőltem rá a mellkasára. A tévére pillantottam, és tényleg, már eléggé a film közepe felé tartottunk.

- Fel kéne mennünk a kanapéra - mondtam neki kuncogva, mire egyetértően bólintott, így hát leszálltam róla, és segítettem neki felállni. Visszaköltöztünk a kanapéra, ugyanúgy, ahogyan korábban, ám most már Harry átvetette az egyik karját a vállamon, én pedig hozzábújtam. Ezek után már viszonylag nyugalomban néztük végig a filmet, Harry csak párszor tett néhány elég perverz megjegyzést, amivel látszólag az őrületbe kergetett, de valójában eléggé tetszett. A film végén Harry huncut mosollyal nézett rám, majd egy apró puszit nyomott az arcomra, és kivette a lemezt a lejátszóból.

- Hunter teljesen rád izgult. Nézd hogy jár a farka - mondtam neki, és eredetileg nem ezt terveztem mondani, vagyis nem ilyen értelemben, de végül ez lett belőle, amin végül mindketten hatalmasat nevettünk.

Mikor Harry visszatért hozzám, azonnal az ajkaimra tapadt, és hátradöntött a kanapén. Érzékien végigsimított a csupasz hasamon, ugyanis idő közben teljesen felgyűrődött a pulcsim, és Harry kíváncsi ujjai szabad utat kaptak. Érintése túlságosan csikis volt, így kissé összerándultam alatta, ami látszólag tetszett neki, mert nem hagyta abba. Végül ajkai a nyakamra vándoroltak tovább felfedező útra, és apró csókokat hagyott a legérzékenyebb területeimen. Teljesen kikészített ezzel, legszívesebben azonnal letéptem volna róla a felsőjét, de ennek nem itt és nem akkor volt ott az ideje.

- Harry... - sóhajtottam miközben a göndörke már a fülem környékén járt puha ajkaival.

- Hm? - morogta kérdőn, és óvatosan fülcimpámba harapott. Akkor ott végem volt, még én magam sem hittem el, mennyire bejön az, hogy a fülemet birizgálja.

- Érdekelne, hogy izé... Inkább mindegy - sóhajtottam, hiszen alig bírtam összeszedni a gondolataimat, miközben olyan apróságokat művelt velem, amikről eddig fogalmam sem volt, hogy ennyire élvezem.

- Mondd csak nyugodtan - morogta a fülembe irtó szexi hangon, lehelete csikizte a bőrömet, ezzel teljes libabőrt okozva.

- N-nem tudok koncentrálni... - egy hatalmasat nyeltem, hiszen még mindig kóstolgatott. Viszont ezután lassan abbahagyta tevékenységét, amit szörnyen sajnáltam, mert egyszerűen varázslatos volt, bármit is tett velem.

- Bocsi - kuncogott szégyenlősen, mintha csak akkor jött volna rá, hogy mit tett velem az imént.

- Szóval... Mi ketten... Mi van közöttünk? Mármint, érted... - össze-vissza hebegtem, igazából nem igazán tudtam hogy hogyan fogalmazzam meg a kérdést, de szerencsére nem is kellett többet agyalnom ezen, mert aranyosan elmosolyodott, majd mindkét kezünket összekulcsolta.

- Igazad van, ezt meg kell beszélni. Szóval... Szeretném ha a barátnőmnek szólíthatnálak. Persze csak ha te is, mert... te jó ég ez így annyira... - mondandója végére ő is elbizonytalanodott, de én sem hagytam hogy befejezze, ugyanis lehúztam magamhoz egy csókra.

- Lennél a barátnőm? - kérdezte amint egy picit elhúzódott tőlem, de még éreztem ajkaimon mentolos leheletét.

- Mással nem is tehetnél boldogabbá. Szóval igen. Nagyon szívesen lennék a barátnőd - válaszoltam halkan, mire éreztem ahogyan szélesen elmosolyodik, majd újból ajkaimra csapott. Hunter mögöttünk nyüszíteni kezdett, mire halkan felnevettünk.

- Ő is örül. De így már nem lesz hármas. Féltékeny típus vagyok - nyújtotta ki rám a nyelvét Harry, én pedig hitetlenül megráztam a fejem.

- A fenébe! Pedig csak azért egyeztem bele ebbe hogy megkapjam a kutyád is. De aztán vigyázz ha elmész dolgozni, mi ketten maradunk - kacsintottam rá viccelődve, ő pedig hangosan felnevetett.

- Azért engem se félts... Amint elmész edzeni... - folytatta ő is a viccelődést, de Hunter morogni kezdett ránk, mintha csak ellenezné ezt az egészet. - Oké, szerzünk neked egy csini kutyacsajszit, Hunter. - fordult oda hozzá Harry, majd édesen megsimogatta a fejét. - De Donnához egy manccsal sem érhetsz hozzá - suttogta a kis huskynak, de pont olyan hangosan hogy én is halljam. Teljesen őrültek vagyunk.

- Szegény, nézd, milyen csalódott, hogy nem kaphat meg engem - néztem rá szomorúan, mire Harry nevetve visszafordult hozzám.

- Én is csalódott lennék a helyében. Ilyen lehetőséget kihagyni kár lenne - szexin beharapta a száját majd perverzül nézett rám. Nem túlzok, ha azt mondom, kicsit túl voltunk fűtve aznap délután. Újból az ajkaimra tapadt, ám most csigalassúan csókolt, de olyan érzékien, hogy majd' belepusztultam. Óvatosan a hajamba túrt, miközben én izmos mellkasán simítottam végig. Ez a csókunk se tarthatott a végtelenségig - pedig örültem volna neki -, hiszen a bejárati ajtó nyílása megzavart minket. Harry nem zavartatta magát, még egy utolsó csókot nyomott a számra.

- Ohó. - hallottuk meg Louis hangját elég közelről, mire mindketten felé pillantottunk. Egyedül volt, pedig arra számítottam, hogy esetleg Dianával kézen fogva jönnek haza, és elmondják hogy összejöttek, meg hogy minden tökéletes volt...

- Mi történt, Lou? Hol van Diana? - kérdezte tőle Harry rögtön, mire Tommo csak megvonta a vállát, majd ledobta magát Harry mellé a kanapéra.

- Hazavittem. Nagyon jól éreztük magunkat, és minden tökéletes volt, de túlságosan paráztam így semmi olyan nem történt. De megbeszéltünk egy következő randit, és azt hiszem ez egy jó jel - kissé bizonytalannak láttam őt, de közben észrevehető volt a boldogság a szemében.

- Tommo. Legközelebb csókold meg mikor hazaviszed. Ez alap, ha bejön. - mondta Harry a fejét rázva, majd óvatosan rám pillantott. 

- Tudom, Harry. De nagyon izgultam. És nem akarok elsietni semmit. Ő... Olyan különleges. - Tommon látszott, hogy totál szerelembe esett, viszont ez csak jó jel volt, mert Diana is mindig így festett, akárhányszor csak Louról beszéltem vele.

- Átérzem, tesó. - Harry bátorítóan megveregette a vállát, mire Lou érdeklődve nézett hol Harryre, hol rám. A göndörke egyik karja még mindig a derekamat ölelte át, és én is idő közben a hajával szórakoztam.

- Na ne. - állapította meg Lou mosolyogva, mire Harry összeráncolt homlokkal nézett rám. Én csak szégyenlősen felnevettem és Harry vállára hajtottam a fejem. - Ti komolyan összejöttetek. - fejezte be megállapítását, mire mi megvontuk a vállunkat. Na jó, legszívesebben felsikítottam volna örömömben, de szerintem Harry abban a pillanatban hagyott volna el. Jaj. Még fel sem fogtam, hogy együtt vagyunk. Hű. Együtt vagyunk. Harry és én.

- Istenem, köszönöm. Tudjátok, mennyit szenvedtem én értetek? Mindkét oldalról végig kellett hallgatnom mindent, és hihetetlen, de sikerült megtartanom a titkaitokat. Büszkék lehettek rám. - húzta ki magát Lou, mire felnevettünk, majd újból egymásra néztünk.

- De tudjátok... Védekezni ettől függetlenül még szükséges. - köszörülte meg a torkát Louis, mire  kissé ledöbbentünk. - Lehet hogy mostantól csöngetnem kellene ha be akarok jönni - folytatta Lou, mire mi értetlenül néztünk rá.

- Louis! - röhögött Harry - Azt se tudod hol van a csengő.

- Igaz! - kiáltott fel Lou, majd már fel is pattant, hogy kiszaladjon megnézni. Mi addig Harryvel nevetve néztünk utána.

- Nincs is csengő - mondta Harry röhögve, mire hitetlenül eltátottam a számat. Louis egész estig keresni fogja.

- Addig megnézünk még egy filmet? - kérdeztem tőle unottan, mire ő nevetve bólintott.

- Csinálok popcornt. - pattant fel, és ismét magamra hagyott hogy válasszak én filmet. Most már csak egy gyors döntést hoztam, még pedig Harry Potterre esett a választásom. Újból elhelyezkedtem a kanapén, majd megvártam Harryt a popcornnal. Ez a filmnézésünk már sokkal nyugisabb volt, mint az előző, mert sikerült egész végig a kanapén maradnunk, és csak egyszer kerültünk veszélyes helyzetbe. Louis pedig fél óra múlva döbbent csak rá, hogy tényleg nincsen csengő, de aztán már haza is ment, mert ideje lett volna már dolgoznia is valamit. Harryvel egész estig filmeztünk, és végül a kanapén elterülve merültünk álomba egy újabb film közepén.

A másnap egyszerre volt borzalmas és tökéletes. De kezdjük az elején. Mikor felkeltem, és rápillantottam az engem ölelő erős karokra, azonnal boldog mosoly húzódott a számra, ugyanis beugrott, hogy bizony Harryvel az előző nap egyszerűen tökéletes volt. Ám amint egy nagy levegőt vettem, a tüdőm olyan mértékben kezdett sajogni hogy úgy éreztem ott fogok meghalni. Akkor tűnt fel, hogy a torkom ég és kapar, a mellkasom pedig feszül, mintha folyamatos nyomás lenne benne. Óvatosan lehámoztam magamról Harry karjait, és a konyhába trappoltam, hogy készítsek egy jó nagy adag forró teát, és bevegyek pár gyógyszert, mert eléggé úgy tűnt hogy összeszedtem valamit tegnap az esőben. Gyengének és fáradtnak éreztem magam, a fejem pedig úgy sajgott, hogy azonnal a homlokomhoz emeltem a tenyerem, lázat keresve. Hitetlenül felsóhajtottam, mert olyan forrónak éreztem a fejem, mintha negyven fokos lázban égnék. Hunter nyüszítve ugrált mellettem, jelezve, hogy etessem meg, így hát ezt tettem, habár olyan csigalassúsággal, amit még egy igazi csiga is megirigyelne. Aztán megérkezett Harry is, miközben a teát ízesítettem. Mögém lopózott, és lassan hozzásimult a hátamhoz, és körém fonta erős karjait.

- Jó reggelt - köszönt különösen rekedtes hanggal, mire aggódva néztem rá. Szeme csillogott a betegségtől, és levegővételén hallottam, hogy bizony ő is betegség ellen küzd.

- Ne mondd, hogy te is beteg lettél - kértem őt hatalmasat sóhajtva, mire hitetlenül elnevette magát.

- Úgy érzem magam mint aki a halálán van. Alig kapok levegőt - nyögött fáradtan, mire sajnálkozva egy apró puszit nyomtam a szájára. Ugyan annak nem örültem, hogy Harry is beteg lett, viszont annak kicsit igen, hogy nem egyedül kell szenvednem.

- Csináltam teát. - átnyújtottam neki az ő poharát is, mire hálásan belekortyolt a forró italba.

- Angyal vagy - nyögte fájdalmasan, majd egy hálás puszit nyomott az arcomra. Mint a zombik, úgy közlekedtünk. Minden szükséges dolgot a nappaliban lévő kis asztalkára tettünk, mi pedig egy hatalmas takaró alá kuporodtunk, és összebújva, együtt szenvedve néztük a legbutább tévéműsorokat. Aztán mikor meguntuk őket, belemélyedtünk egy igen különös és nem mindennapi beszélgetésbe. Harry ugyanis mesélni kezdett a gyerekkoráról, aminek én kifejezetten örültem, hiszen nem tudtam túl sokat arról, hogyan töltötte a fiatalabb éveit. Mesélt arról, hogy mennyire nehéz volt, mikor a szülei elváltak, hogy Gemmával, a nővérével mennyire szoros kapcsolatban voltak, és hogy ha nem lenne Vanessa, még mindig ők lennének a legjobb testvérek a világon.

- Azt hiszem, amint meggyógyultam, felhívom őket. - határozta el hirtelen, mire büszkén néztem fel rá. Nem lehet egyszerű ezt úgy megtenni, hogy már egy ideje nem is beszéltek egymással. - Na meg be kellene mutatnom téged nekik. Habár anyukám valószínűleg emlékszik rád. - vonta meg a vállát, mire értetlenül néztem rá.

- Még nem találkoztam anyukáddal egyszer sem.. - magyaráztam neki, mire halkan felnevetett.

- Nos, igaz. De még középsuliban meséltem neki rólad... Elég sokat. - zavartan a hajába túrt, mire meglepetten eltátottam a számat. - Kissé beléd voltam zúgva már akkor is. - vallotta be őszintén.

- De akkor miért szóltál be nekem állandóan? Elég rossz volt azt hinni hogy utálsz miközben halálosan szerelmes voltam beléd - értetlenkedtem, mire megvonta a vállát.

- Tizenhét évesen még nem voltam túl érett szóval nem igazán tudtam hogyan kéne egy lány felé közeledni... Állandóan rád gondoltam, és mikor elköltöztünk, teljesen elvesztem. De akkor jött Vanessa, és... azt hiszem pótolni próbáltalak téged. De várj... te is..? - csodálkozott el hirtelen, mikor rájött, mit is mondtam neki. Úgy tűnik, már akkor is kölcsönös volt ez az egész köztünk, de nem is tudtunk róla.

- Mikor elmentél a suliból hetekig sírtam. Azt hittem soha nem láthatlak többet - az az időszak eléggé rossz volt. Először Harry tűnt el az életemből, aztán a nagymamámat vesztettem el örökre. Azt hiszem életem legrosszabb éve volt. Annyira furcsa, hogy most már úgy érzem, lassan egyenesbe jön minden, és ennek a legfőbb oka Harry.

- Annyira sajnálom hogy nem lehettem veled a nehéz időkben. - suttogta, miközben gyengéden az ölelésébe vont. Abban a pillanatban a világ legszerencsésebb emberének éreztem magam. Hogyan kaphattam meg ezt a tökéletes fiút? Mivel érdemeltem ki?

- Most itt vagy. És nekem ennyi elég - suttogtam a fülébe, majd egy apró puszit nyomtam a nyakára. Ezután már csak apró kis részletekről beszélgettünk, például kitárgyaltunk a legutáltabb tanárunkat. Hihetetlen, hogy mennyi közös emlékünk volt a suliból, pedig elég régen volt már. Együtt szenvedtük végig a fél napot, majd délután már Louis és Diana is csatlakoztak hozzánk, habár ők makk egészségesek voltak velünk ellentétben. Csak kinevettek minket, hiszen így járnak azok, akik szakadó esőben kezdenek sárcsatát, és igazuk volt, elég buta döntés volt, de megérte, már csak a csók miatt is. Louis és Diana pár órát töltöttek nálunk, aztán együtt elmentek valahová, mert állításuk szerint nem akarták elkapni tőlünk a bacikat. Szegény Hunter pedig velünk egy légtérbe lett bezárva, amivel egyébként semmi gond nem lett volna, de olyan hiperaktív volt amiért nem tudott kimenni a kertbe szaladgálni. Általában a délutánokat a szabadban tölti, vagy Harryvel vagy velem, de az eső miatt ez nem volt kivitelezhető, és nekünk sem volt energiánk játszani vele a házban, így hát csak saját magát szórakoztatta a kis csipogó játékával, amivel egyébként az agyunkra ment.

- Na jó. Kiviszem sétálni - elégelte meg Harry, mire lebiggyesztett szájjal néztem rá. Nem akartam hogy kibújjon mellőlem, mert összebújva vele nem fáztam, és eléggé kényelmes volt vele punnyadni. - Ne nézz így rám, nem akarlak itt hagyni egyedül. Gyere velünk! -  kért Harry kiskutya szemekkel, majd már a tőle telhető leggyorsabban felpattant, és engem is magával húzott.

- Rendben. - sóhajtottam fáradtan, majd magamra kaptam a pulcsiját, amit még régebben terített le a kanapéra és felkaptam egy esőkabátot is, amíg Harry előkészítette Huntert a sétához. Ő is felvett egy esőkabátot na meg egy csizmát, majd már ki is léptünk az esőbe. A hideg levegő felfrissített, és egyből sokkal éberebb lettem, mint eddig. Harry bezárta mögöttünk az ajtót, majd ujjainkat összekulcsolva el is indultunk. Hunter nagyon élvezte a sétát. Boldogan ugrált tócsából tócsába, és elég sokszor próbált sáros mancsnyomokat hagyni rajtunk, csak hogy bevonjon minket is a játékba. Nagyon jó kedve volt az eső ellenére, és vígan rohangált, miközben mi próbáltunk a nyomában maradni. Ha nem fájt volna minden egyes porcikám, akkor játékosan rohangáltam volna vele, talán még én is beleugrottam volna pár tócsába, de mivel Harryvel nem voltunk a toppon, így csak fáradtan néztünk Hunter után. Kicsit úgy éreztem magam, mintha öregek lennénk, és a kis unokánkra vigyáznánk. Harry teljesen a gondolataiba merült, ami kicsit aggasztott, mert általában be sem állt a szája, de most csak csendben sétáltunk egymás mellett.

- Min gondolkozol ennyire? - kérdeztem tőle, miközben játékosan meglöktem őt a csípőmmel. Mosolyogva kirángatta magát a gondolatai közül és átvetette az egyik karját a vállamon, ezzel közelebb vonva magához.

- Pár napja kaptam egy elég nehéz témát, és holnap kellene leadnom. Persze még hozzá sem kezdtem, pedig eléggé nagy tétje van. Most minden annyira felfordult körülöttem, és alig tudok a munkámra koncentrálni. A szüleim, a levelező, Vanessa és az esküvő... Mindez egy kicsit sok nekem. - sóhajtotta feladóan.

- Jó ötlet most belépned egy kapcsolatba? Harry, én megérteném, ha most inkább rendbe szeretnéd tenni az életedet... - kissé elszégyelltem magam. Hogy gondoltam, hogy Harry velem akar majd lenni, mikor alig van túl egy nehéz szakításon és az élete emiatt teljesen felfordult. Idő közben a parkba értünk, így Harry szembe fordított magával, és közelebb lépett hozzám.

- Talán igazad van, és nem kellene most azonnal belevágnom egy kapcsolatba... Nem lenne okos döntés együtt lenni veled miközben az életem teljesen felfordult. - ledermedten néztem rá, egyszerűen nem tudtam felfogni amit mondott. Ez azt jelenti, hogy máris vége? 

----------

Sziasztok! :D 

Nagyon remélem hogy tetszett nektek ez a rész,bevallom én nagyon imádtam írni, szóval tényleg remélem hogy nektek is annyi örömötök lesz benne mint nekem. Most nem tervezek sokat dumálni, igyekszem hozni a következő részt ami lehet hogy kicsit késni fog, mert próbálom kihasználni a nyár utolsó hetét, és ezt tanácsolom nektek is. Egy hét, és kezdődik a suli. Borzasztó, tudom :( 

Mindenkinek kellemes hátralévő napokat kívánok a nyárból, és kellemes sulikezdést. A kilencedikeseknek pedig egy ölelés, mert pont egy éve voltam gólyatáborban, remélem ti is jól érzitek majd magatokat az új iskolátokban, bárhol is legyen az <3 

Peace out