2016. szeptember 18., vasárnap

HOMELESS | 9. Rész




Miután Harrynek sikerült túllépnie Alanen, és elhitte végre hogy egyáltalán nem érdekel a szöszi, a hátramaradt közös időnket már normálisan sikerült eltöltenünk. A félelem mindkettőnkben jelen volt, de igyekeztük ezt az érzést elnyomni. Minden egyes pillanatot együtt töltöttünk hétvégén, és mikor átmentünk Louhoz, hogy neki is elmondjuk a hírt, mindketten eléggé lenyugodtunk, ugyanis Louis teljesen átvette az irányítást, és elérte, hogy már ne féljünk annyira a külön töltött időtől. Megígérte Harrynek, hogy egyetlen pillanatra sem fogja hagyni, hogy unatkozzak, és hogy vigyáz rám. Na meg azonnal felajánlotta, hogy ebben az egy hónapban nyugodtan lakjam nála, és hozzam magammal Huntert is. Louis szempontjából ez az egész buli volt és szórakozás. Persze, sajnálta, hogy Harrynek ilyen hosszú időre kell elmennie, de végig pozitívan állt a dologhoz, ami elég nagy erőt adott mindkettőnknek. És erre volt akkor szükségünk : erőre és bátorságra.
Diana is csatlakozott hozzánk a délután késői óráiban, és természetesen ő is rengeteg programötlettel állt elő. Mosolyogva hallgattam az áradozását arról, mennyire jó lenne együtt elmenni csak úgy sétálgatni a városba, egész napon keresztül beszélgetni mindenféle hülyeségről, nameg egy közös estét is tervezett, ahol csak mi ketten vagyunk, férfiak nélkül és kibeszéljük az élet nagy gondjait. Miközben hozzám beszélt, óvatosan Harryre pillantottam, akit éppen Louis foglalt el a saját kis dolgaival. Tekintetünk összeakadt, és talán ugyanakkor döbbentünk rá, hogy mennyire jó barátaink vannak. Mi egészen eddig kétségbeesetten kapaszkodtunk egymásba, de most rájöttünk, hogy bizony itt vannak a barátaink is, akik mindent meg fognak tenni azért, hogy ez az egy hónap gyorsan elrepüljön. Persze Harry esete minden tekintetben sokkal nehezebb volt, elvégre ő egy idegen környezetben, idegen emberekkel fog eltölteni egy hónapot, viszont nem aggódtam emiatt érte, hiszen köztudott, hogy Harry bárhol megtalálja a helyét, és bármikor, bárkivel ki tud alakítani egy jó kapcsolatot akár perceken belül. Számára ez egy új kihívás lesz, mind munkaügyben, mind egy új élethelyzetben, és emiatt nagyon büszke voltam rá. Mert már akkor tudtam, hogy ez a kis kiruccanása nagy siker lesz.
Vasárnap reggel azonnal Harryt kezdtem keresni magam körül, de sajnos csak a kihűlt helyét markolásztam. Hangosan felsóhajtva gondolkodtam el azon, hogy alig pár nap, és ez az érzés mindennapos lesz, minden egyes nap Harry nélkül fogok felébredni és nélküle fogok elaludni. Nagyon nem akartam ezt. Már majdnem erőt vettem magamon, hogy kikeljek az ágyból és Harry keresésére induljak, mikor a hálószoba ajtaja halkan kinyílt és a göndörke vállát pillantottam meg, aki hátrafelé közlekedve lépkedett be az ajtón. Amint megfordult, észrevettem a kis tálcát a kezében, rajta mindenféle finomságokkal. Arcán amolyan "lebuktam" arckifejezés ült, majd nevetve megrázta a fejét.
- Ez így nem jó. Feküdj vissza és csukd be a szemed. Még nem láttál semmit - diktált, mire halkan felnevettem, de követtem utasítását. Magamra húztam a takaróm, majd az oldalamra fordulva lehunytam a szemeimet. Hallottam amint Harry motoszkál körülöttem, majd megéreztem a matrac süllyedését mellettem. Elég nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy ne mosolyogjak, hiszen rendkívül aranyosnak tartottam Harryt, hogy ennyire kedveskedett nekem már korán reggel. Hozzám simulva hatalmas tenyerével végigsimított az oldalamon, majd derekamat átölelve a lehető legszorosabban húzott magához és egy apró puszit nyomott az arcomra.
- Jó Reggelt, Gyönyörűm - suttogta a fülembe, amitől hatalmas mosoly ült az arcomra, és kinyitottam a szemem. Vidáman szembefordultam vele és kócos hajába beletúrva megcsodáltam smaragd tekintetét, mely ma reggel kifejezetten gyönyörűen csillogott. - Csináltam neked reggelit. - suttogta továbbra is, majd egy apró csókot nyomott ajkaimra.
- Minek köszönhetem ezt a csodás reggeli ébresztőt és ágyba reggelit? - kérdeztem tőle érdeklődve, miközben mindketten felültünk az ágyon, és Harry kettőnk közé rakta a tálcát.
- A világ leggyönyörűbb lánya vagy. Már ez önmagában egy ok erre. Nem mellesleg pedig megérdemled. Más lány nem támogatna ennyire Rió miatt, és ezért nagyon hálás vagyok neked. - újabb csókot nyomott a számra, mire széles vigyor ült az arcomra. Számomra teljesen természetes volt, hogy most támogatnom kell Harryt, elvégre neki ez jelenti a boldogságot, ezt szereti csinálni, és megérdemli, hogy teljesüljön az álma és magasabb fokra léphessen. A reggelit jókedvűen fogyasztottuk el, ami egyébként isteni volt, Harry főzőtehetsége egyszerűen hihetetlen, simán elmehetne szakácsnak, ott is biztosan sikeres lenne... Habár ő mindenhol meg tudná állni a helyét. Szerintem nincs is olyan dolog, ami nem menne neki jól. Felteszem, még gitározni vagy énekelni is tud.
A délelőttöt tulajdonképpen semmittevéssel töltöttük, csak punnyadtunk a kanapén és élveztük egymás közelségét. Látszólag Hunter is kezdte sejteni, hogy valami hatalmas változás lesz pár nap múlva, így mindkettőnkhöz egyformán próbált bújni, mintha csak támogatni szeretne bennünket azzal, hogy összenyom és összeharapdál minket.
- Hiányozni fog ez a kis szőrpamacs. És te jó ég, mekkora lesz, mire visszajövök - nézett rá Harry szeretetteljesen, majd édesen megvakargatta a kutyus fülét.
- Már most mennyit nőtt... Pár hónappal ezelőtt simán elfért az ölemben, most meg... - nosztalgikusan néztem az ölemből kilógó Hunterre, elvégre tényleg sokat nőtt az utóbbi időben. Harry némán figyelt minket, végignézte ahogy Hunterrel eljátszadozom azzal, hogy nem hagyom hogy bekapja az ujjamat a szájába. A göndörkére pillantva szemében szomorúságot fedeztem fel, így bátorítóan elmosolyodtam. Abban a pillanatban Harry telefonja megszólalt, és miután leolvasta a hívő fél nevét, félve nézett rám. Úgy gondoltam, jobb ha egyedül hagyom, miközben a szüleivel beszél, de mikor felálltam, a kezem után kapott és az ölébe ültetett. Nem volt időm megkérdőjelezni ezt a tettét, mivel azonnal beleszólt a telefonba.
- Szia, anyu... Nem zavarsz, ráérek... Igazából csak beszélni szerettem volna veled. Hiányzol... Uhm, persze, akkor pár perc múlva hívlak Skypon... Tudod, bejelentkezel és a zöld gombot megnyomod, mikor kiírja, hogy hívlak. Igen, a zöldet... Rendben. Szia. - alig egy percet beszéltek, már le is rakta a telefont, és mosolyogva nézett rám.
- Már most megbocsájtott. Gyere, menjünk fel a laptopért. - mosolyogva összekulcsolta ujjainkat, majd izgatottan maga után húzott a hálóba. Hunter is követett minket, és az ágyon elhelyezkedve Harry az ölébe vette a laptopot, és megnyitotta a Skypot.
- Várj, én nem leszek benne a képben, ugye? - kérdeztem tőle ijedten, mire értetlenül nézett rám.
- De bizony, hogy benne leszel. Ideje, hogy bemutassalak neki. - mondta, mire kétségbeesetten megdörzsöltem az arcom.
- De... Ez mégiscsak a Skype. Nem lenne jobb élőben? Fontos az első benyomás... - mondtam, miközben fejben végigmértem magam. Nem voltam a legjobb formámban, a hajam egy hatalmas, kócos kontyba volt összekötve a fejem tetején, a fejem teljesen természetes formájában volt, semmi szépítő dolog nem volt rajtam, ráadásul Harry egyik régi szürke pulcsiját kaptam magamra még a reggel folyamán.
- Imádni fog, ne parázz. - egy gyors csókot nyomott a számra, amivel sikerült egy kicsit lenyugtatnia, de legbelül mégiscsak eléggé izgultam. Mi lesz, ha nem fog kedvelni? Elvégre hosszú idő után most fogja újból látni a fiát, és én is bele fogok pofátlankodni a beszélgetésükbe... Nem tetszett ez az egész. Hunter vonyítások közepette mászott be az ölembe, és kényelmesen elhelyezkedett a laptop képernyője felé nézve, mintha tudta volna, hogy most mi fog történni. Harry már fel is hívta az anyját, és bíztató mosollyal egy gyors csókot nyomott ajkaimra. Pár pillanat múlva már meg is pillantottam Harry anyukáját, aki bevallom, elég nagy meglepetést okozott. Az én anyámhoz képest teljesen más volt. Ő fiatalos, barátságos mosolyú és vidám volt, az enyém meg csont vékony a cigitől, goromba, és soha nem tűnt fel a mosoly jele az arcán. Harry anyukájára egyszerűen csak jó volt ránézni, amitől azonnal szimpatikussá vált.
- Szia, anyu! - intett Harry, és én is esetlenül integettem a kamerába. Nem tudtam eldönteni, hogy mutatkozzak be, vagy inkább ne, mert majd Harry bemutat, vagy valami, de nem kellett sokat agyalnom ezen, ugyanis Harry azonnal magyarázni kezdett. - Mielőtt bármit mondasz, szeretném bemutatni neked a barátnőmet, Donnát. Donna, ő Anne, az én egyetlen, pótolhatatlan anyukám. - mondta Harry kuncogva, mire az anyósjelöltem arcára hatalmas mosoly húzódott.
- Üdv! - próbáltam a lehető legbarátságosabb mosolyt mutatni, és a jelek szerint ez sikerült is.
- Óh, drágám, annyit hallottam már rólad! Te vagy az a lány, akibe Harry fülig szerelmes volt gimnáziumban! Jaj, úgy megölelnélek most! - lelkesedett be, mire Harry a fejét rázva kínosan megdörzsölte az arcát.
- Anyu, muszáj leégetned? - röhögött a göndörke mire anyukája kinyújtotta a nyelvét. Na jó, már tudtam, hogy honnan jött Harry játékos személyisége. - Ígérem, egyszer elviszem Donnát hozzátok, hogy összeroppanthasd a csontjait, de fontos dolgot kellene megbeszélnem veled. - Harry igyekezett komoly maradni, de amint anyukája megpillantotta Huntert, egyszerűen erről le kellett tennie.
- Óh, te jó ég, ki az az édes kis puffancs az öledben? És én miért nem tudok a létezéséről? - nevetve megborzoltam Hunter kis fejét, mire ő lihegve felnézett rám, majd felkelt rólam és szaglászni kezdte a kijelzőt, ezzel együtt kitakart minket az orrával. - Jaj, egyelek meg, de édes vagy kis aranyoskám! - gügyögött Harry anyukája a túloldalon, mire Harry hitetlenül széttárta a karját.
- Ő itt Hunter, és örülnék, ha figyelnél rám, anyu. Tényleg fontos dologról van szó. - nevetett Harry, persze csak piszkálódott. Hihetetlen, hogy sok idő elmúltával is képesek voltak ilyen szinten viccelődni egymással. Jó volt látni, hogy létezik jó szülő-gyerek kapcsolat.
- Figyelek rád, édesem. - szólt Anne, ezúttal már erősen összpontosított Harry mondandójára.
- Szóval... A cégnél megkaptam a legkomolyabb és legnagyobb projektet, ami azzal jár, hogy egy hónapra ki kell mennem Rióba. A főnököm hatalmas fizetésemelést és előléptetést ígért, és elvileg Donna is támogat, szóval öhh... Pénteken elutazom és gondoltam, jobb ha szólok erről. - vázolta fel Harry a helyzetet, Anne pedig elismerően nézett a fiára a kamerán keresztül.
- Gratulálok, édesem, ez nagyon nagy dolog! Viszont olyan rég láttalak már, jó lenne megszorongatni téged mielőtt elutazol. - Anne ajka szomorúan legörbült, Harry pedig egyetértően bólintott. - Szerdán utazunk felétek Gemmával, mit szólnál ahhoz, ha benéznénk hozzátok egy pár órára? - kérdezte, én pedig izgatottan néztem Harryre. Ideje volt újból összekovácsolnia a családját, nem hagyhattam, hogy nemet mondjon erre.
- Hát, rendben, mi benne vagyunk. - válaszolta Harry, mint akinek mindegy, de én hallottam a hangjából, hogy tulajdonképpen nagyon izgatott. Ezután csak kis apróságokról beszélgettek, Anne kicsit megrótta Harryt, amiért őket is csak levélben értesítette az esküvő elmaradásáról, valamint szóba jött Gemma is, akinek Anne elmondása szerint most éppen kék haja van. Kissé furcsálltam ezt a színt, de közben csodálat is támadt bennem, elvégre hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki kékre fesse a haját. Már most megkedveltem Gemmát, körülbelül olyannak tudtam elképzelni, mint Dianát, csak extrémebb változatban.
Amint leraktuk, Harryvel egyszerre néztünk össze, miközben mindkettőnk arcán visszatartott mosoly ült.
- Imád téged. - mondta Harry, miközben óvatosan kivette az ölemből Huntert, hogy megcirógassa.
- Úgy gondolod? - kérdeztem tőle, mire határozottan bólintott.
- Aha. Ha nem bírna, nem csacsogott volna mindenféle hülyeségről, hanem pár perc alatt lerendezte volna az egész beszélgetést. Azt hiszem áldását adta ránk. - tűnődött el, amitől nekem egy hatalmas kő esett le a szívemről. Nagyon izgultam, hogy esetleg Harry anyukája nem fog kedvelni, de ezek szerint ettől már nem kell tartanom. Most már csak az kell, hogy ne szúrjak el semmit.
Késő délután kimentünk Hunterrel sétálni, majd egy isteni vacsora után leültünk filmezni. Szokás szerint végigbeszélgettük a filmet értelmetlen hülyeségekről és a filmre egyáltalán nem figyeltünk, de ez már amolyan bevett szokásnak számított, így egyikünknek sem jelentett ez problémát.
A hétfő és a kedd egyszerűen szörnyű volt, de a szerda volt a legrosszabb. Hétfő reggel késve ébredtem, így Harrynek kellett elvinnie dolgozni, ami miatt szörnyen éreztem magam, mert nem akartam ugráltatni őt. Az étteremben a konyhában segédkeztem be, elmosogattam a koszos edényeket, meg az asztalokat törölgettem egész nap, közben pedig Alan folyamatosan próbált közelebb kerülni hozzám az idióta vicceivel, de valahogy nagyon elegem lett belőle a nap végére. Egész nap az járt a fejemben, hogy ezt az időt Harryvel is tölthetném, hiszen már alig maradt pár közös napunk. Szörnyen éreztem magam amiatt, hogy a maradék időnket a munkám miatt külön töltjük, és ez az egész napi hangulatomra is ráragadt. Goromba és ideges voltam, még Alan poénjain sem nevettem, habár néha tényleg jó vicceket mondott. Amikor pedig végre kiszabadultam a konyhából, és lejárt a műszakom, elindultam haza, azzal a szándékkal, hogy elkapok egy buszt és alig fél órán belül már otthon is leszek, de nagy meglepetésemre Harry az étterem előtt várt rám a kocsiban.
- Harry, mondtam hogy majd hazamegyek busszal, miért jöttél értem? - kérdeztem tőle azonnal, amint beszálltam a kocsiba. Ideges és rosszkedvű voltam, de nem tudtam ez ellen mit tenni.
- Neked is szia, és köszi, jó napom volt. Mi húzott fel ennyire? - kérdezte rögtön, arcán vidámság tükröződött, ami miatt azonnal elszégyelltem magam. Rátámadtam egy aranyos dolog miatt, és mégis kedvesen képes reagálni. Épp ezért szeretem ennyire.
- Ne haragudj, csak nagyon rossz volt ez a nap. Folyamatosan az járt a fejemben hogy veled lehetnék, de ehelyett a zsírszagú konyhában kellett dekkolnom egész nap. - fújtattam fáradtan, Harry pedig mosolyogva összekulcsolta ujjainkat.
- Remélem hogy felmondtál ezek után - kuncogott, mire felháborodva megráztam a fejem.
- Dehogy mondtam fel... Amint megtanulom hogyan kell jó pincérnek lenni, jobb lesz ez az egész. Csak... Hiányoztál ma. És rádöbbentem hogy alig pár nap múlva te elrepülsz én meg egyedül maradok. - sóhajtottam szomorúan, mire a göndörke áthajolt hozzám, és egy apró puszit nyomott az arcomra, majd beletúrt az akkorra már valószínűleg extrém-kócos hajamba.
- Te is hiányoztál ám. Épp ezért jöttem érted. És ha benne vagy, hazamehetnénk hogy egy kicsit összekapd magad, aztán elviszlek vacsizni. - mondta elképesztően aranyos mosollyal az arcán, mire a szívem teljesen elolvadt.
- Nem érdemellek meg - suttogtam ajkaira, mire alig láthatóan megrázta a fejét, aztán végre megcsókolt. A hosszú, fárasztó nap után eszméletlenül jólesett ajkai cirógatása, és úgy éreztem mintha újjászülettem volna. A kedvem egyetlen csókjától jobb lett, amiért szörnyen hálás voltam neki.
Hazafelé Harry jókedvétől már belém is visszatért az élet és már nevetve léptem be a házba. Harry biztosított róla, hogy megvár, amíg zuhanyozom, így gyorsan bepattantam a víz alá, hogy lemossam magamról az olaj szagát, és elfogadható külsőt kölcsönözzek magamnak. Mikor a tükörbe néztem hirtelen megcsapott az elismerés, hogy ez lesz az első  "igazi" randink. A szívem egy hatalmasat dobbant, és izgatottság áradt szét bennem, csakúgy, mint mikor Harry legelőször csókolt meg. Gondoltam, kicsit kicsípem magam, így kezdtem valamit a fáradt arcommal és a hajamat sem hagytam olyan kócosan, ahogy általában szokott állni. A ruhával viszont kissé bajban voltam. Csinos akartam lenni Harry kedvéért, és még egy fekete ruhát is bevállaltam volna, de egy gond volt vele, mégpedig az, hogy a karomat nem borította volna be semmilyen anyag. A vágásaim helyét továbbra is takargattam, még Harry előtt is szégyelltem őket. Nem is értem, mit gondoltam akkor... Egy szál fehérneműben ácsorogtam a szekrény előtt, és gondolkoztam. Egy randira nem mehetek pulcsiban és farmerban, vagy de? Mi lenne, ha felvenném a ruhámat egy kardigánnal? Szerencsére nem egy undorítóan elegáns darabról volt szó, csak egy szűk felsőrészből és egy 'A' vonalú szoknyából állt, így egy kardigánnal simán elrejthettem volna a vágásaimat. De a gond az volt, hogy az egyetlen kardigánom épp a mosógépben forgott.
A fejemet a szekrény ajtajának döntve gondolkoztam, mikor hallottam, hogy a szoba ajtaja kinyílik, és Harry lép be rajta. Amint megpillantott, megállt a mozdulatában, és meredten nézett rám. Ekkor esett le, hogy nem is látott még fehérneműben, sőt, a bő pulcsikon kívül másban sem.
- Uhm... Ne - ne haragudj, azt hittem a fürdőben vagy még - motyogott pár másodperc elteltével, mikor leesett neki, hogy mindketten csak szótlanul nézünk egymásra. Kissé zavarban voltam a meztelenségem miatt, ugyanis az már megszokott volt, hogy én Harry felsőtestét bámulom, de az, hogy ez fordítva legyen, egy új helyzet volt.
- Nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel... Mégiscsak egy randiról van szó... - panaszoltam neki gondterhelten, és igyekeztem nem törődni égető pillantásaival, amik szinte lyukakat égettek a bőrömbe. Pár lépést tett felém, majd nem törődve azzal, hogy csak fehérnemű van rajtam, hátulról átölelt, és a fejét a vállamra támasztva nézett a szekrénybe.
- Hát, én azt se bánnám, ha így jönnél, de nem akarom megadni ezt az ajándékot más embereknek, így ezt inkább nem mondom. - mondta perverzül, mire kuncogva megráztam a fejem. Már vártam, mikor tesz valami perverz megjegyzést. - De... Akár itthon is maradhatnánk, és akkor nem lenne probléma... - folytatta perverzkedését, és ajkaival vándorútra tért a nyakamon. - Tetszik a csipke. Nagyon szexi. - suttogta a fülembe, majd melltartóm pántját fogai közé vette és gyengéden meghúzta azt. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, de igyekeztem magamnál maradni, és nem engedni a bizsergő érzésnek, ami az egész testemen végigfutott.
- Mi lenne, ha ismét kölcsönvennék tőled egy inget? - kérdeztem tőle, próbálva uralkodni magamon, s a szempilláimat rebegtetve óvatosan szembefordultam vele. Ebbe a mozdulatba bele sem gondoltam, hiszen Harry tekintete azonnal a melleimre vándorolt, majd a száját rágva inkább felnézett a plafonra.
- Oké... - nyelt egy hatalmasat, majd ellépett tőlem, és kutakodni kezdett a szekrényében. Magamban mosolyogva néztem utána, és láttam rajta, hogy igyekszik nem rám nézni. - Mit szólnál ehhez? - kérdezte, kivéve egy fekete alapon fehér, pici pöttyös inget. Azonnal rábólintottam, ugyanis nem akartam már több időt eltölteni a ruhák keresgélésével, már így is túl sok volt, így kivettem a kezéből, és már magamra is kaptam. Harry végignézte, ahogy begombolom a pár számmal nagyobb inget, majd felveszem a hozzá remekül passzoló fekete, igen szűk nadrágot.
- Úgy érzem, nem mondom elégszer hogy gyönyörű vagy. Merthogy az vagy. Nagyon is. - mondta halkan, mélyen a szemembe nézve, miközben közelebb lépve hozzám a derekamra simította kezeit ezzel magához húzva.
- Örülök hogy így gondolod - suttogtam halványan elmosolyodva, miközben dús ajkaira pillantottam. Sosem gondoltam magam szépnek, de így, hogy Harry ezt mondta, kezdtem elhinni neki, és ez feltöltött önbizalommal. Harry gyengéden megcsókolt, de nem húzta el sokáig ajkaim kényeztetését, hanem elhúzódott, majd ujjainkat összekulcsolva maga után húzott egyenesen le a lépcsőn, majd már a kocsiban is találtam magam.
Harry egy elegáns étterembe vitt el, tehát jól döntöttem azzal, hogy nem egy túlméretezett pulcsit vettem fel. Harryvel végigbeszélgettük az egész időt, többek között megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni a külön töltött időben. Ő többnyire el lesz foglalva a munkával, de mondta, hogy a hétvégéi szabadok, és biztosított róla, hogy amikor csak ideje van, üzen, vagy felhív, és hetente skypolunk majd. Nekem ez a megoldás nagyon tetszett, elvégre nem bírtam volna ki, hogy ne lássam az arcát vagy ne halljam a hangját egy hónapon keresztül. Nekem nem volt különösebb tervem erre a hónapra, csak túl akartam élni Harry nélkül.
Mikor hazaértünk, mindketten eléggé fáradtak voltunk, így egy gyors tusolás után be is zuhantunk az ágyba. Mosolyogva aludtam el Harry mellkasán, a tökéletes randinkra gondolva.
A kedd még rosszabb volt, a munkában egyáltalán nem voltam toppon. A lehető összes dolgot elrontottam amit rámbíztak, és mikor a műszakom végén kiléptem az épület ajtaján, olyan sírhatnékom volt, mint még soha életemben. Egyre inkább kezdtem kételkedni abban, hogy ez a munka nekem való-e, de még nem adtam fel. Nem szabad feladnom, küzdenem kell azért, hogy itt sikeres legyek és megtanuljak mindent. Egyszer majd csak belejövök... Harry megint eljött értem, állítása szerint a lehető összes alkalmat megragad arra, hogy velem legyen, így hát ebbe nem szólhatok bele, akármennyire is szeretném azt, hogy ne fáradjon értem. Éppen odaértem volna a kocsihoz, mikor meghallottam mögöttem ahogyan kicsapódik az étterem ajtaja, és Alan lép ki rajta, engem szólítva.
- Donna, várj egy picit! - hallottam feszült hangját, mire megfordultam. Az épület felé biccentett, mire Harryre pillantottam az ablakon keresztül. Felsóhajtva felmutattam neki a mutatóujjamat, jelezve, hogy várjon kicsit, majd visszarohantam Alan után.
- Igen? - kérdeztem sürgetően, ugyanis csak állt előttem, és a szemembe bámult. Ma elég sokat voltam vele, próbálta belém önteni a lelket, mikor elrontottam valamit.
- Figyelj, ha van kedved, holnap bent maradhatnánk zárás után, és segítenék neked gyakorolni a tálcák hordását. Biztos vagyok benne, hogy csak egy kis gyakorlás kell, és jobban fog menni. - bíztatóan végigsimított a vállamon. Őszintén szólva, eléggé örültem az ajánlatának, ugyanis elég bénának bizonyultam a tálcákon lévő italok kihordásában. Az egyensúlyérzékem egyenlő a nullával, és egy csomó poharat törtem össze emiatt.
- Vállalnád értem a fáradtságot? Nagyon béna vagyok, mint láthattad... - zavartan beletúrtam a hajamba, ugyanis elég ciki volt az, hogy a fél pohárkészletüket tettem tönkre egyetlen nap alatt.
- Persze. Szerintem bele fogsz jönni egy kis gyakorlás után. Én is ilyen voltam eleinte, szóval ne aggódj. - mosolygott rám kedvesen, amitől megkönnyebbültem egy csöppet.
- Hát, rendben. Akkor találkozunk holnap zárás után. Na meg reggel. Meg egész nap... - legyintettem nevetve, mire ő is felröhögött. Tulajdonképpen nem is volt olyan rossz fej, segítőkész és kedves volt velem, ami az első napokon igen sokat jelentett nekem.
- Alig várom - kacsintott rám, majd már tovább is lépett, hogy kivigye a rendeléseket az asztalhoz, én pedig végre beülhettem a kocsiba Harry mellé.
- Mit akart? - kérdezte azonnal Harry, mire értetlenül néztem rá.
- Csak felajánlotta, hogy holnap zárás után segít nekem abban, hogy hogyan ne ejtsem le minden alkalommal az italokkal teli tálcát. - legyintettem, de Harry ezt nem hagyta annyiban.
- Miért? - kérdezte, mint aki eléggé gyanúsnak találja ezt az egészet, és kérdőn méregette az arcomat.
- Mert ma a fél pohárkészletet összetörtem, és nem kellene többször eljátszanom ezt, hanem inkább meg kellene tanulnom... Annyira béna vagyok... - panaszkodtam mit sem sejtve, de Harry továbbra is összeszűkült szemekkel nézett rám.
- Úgy értem, miért segít neked? Ki ő, hogy segítsen és miért egyeztél bele ebbe az egészbe? - kérdezte idegesen, miközben méregzöld tekintete egyre sötétebb és sötétebb lett.
- Harry, már miért ne egyeztem volna bele? Meg kell tanulnom a pincérkedés alapjait, és egyedül nem megy. Kedves srác, nem hiszem hogy hátsó szándéka lenne, ha erre gondolsz. - magyaráztam neki, és már kezdtem unni ezt az egészet. Nem értettem, hogy Harry miért van ennyire kiakadva egy srácra. Ennyi erővel Louisra is féltékeny lehetne, hiszen vele sokkal szorosabb kapcsolatban vagyok, mint a szöszivel.
- Szerintem meg igenis vannak hátsó szándékai. Már abból tudom, ahogy rád néz. - forgatta meg szemeit, majd dühösen beindította a kocsit. Mi baja van?
- Túlgondolod az egészet. - válaszoltam feladva ezt az egészet. Elegem volt abból, hogy Harry állandóan féltékenykedett erre a gyerekre.
- Te vagy túl naiv. - válaszolta, mire durcásan kifújtam a levegőt és ölembe fontam a karomat. Haragudtam Harryre, amiért nem hitt nekem, de közben pedig meg akartam ölni Vanessát, hiszen miatta nem bízik bennem Harry. A hazafelé utat csöndes feszültségben tettük meg, egyikünk sem szólalt meg. Harry is haragudott rám, én is haragudtam rá, így hát mindketten a némasággal mutattuk ki ezt. A kocsiból kiszállva magam mögött hagytam Harryt és hátra se nézve a régi szobámba rohantam. Zokogásban törtem ki, a nap feszültsége és Harry féltékenykedése kiverte a biztosítékot. Legszívesebben összetörtem volna valamit, de képtelen voltam felállni és fizikai tevékenységet végezni. Csak összekuporodtam az ágyon, és térdre hajtott fejjel sírdogáltam. Fájt, hogy Harry nem bízik meg bennem, de az még rosszabb volt, hogy mindez az utazása előtt történik. Mi lesz, ha megelégszik ezzel az egésszel idő közben, szakít velem telefonon, aztán keres magának egy barna bőrű, sokkal szebb lányt nálam? Azt akartam hogy bízzon bennem, mert bizalom nélkül nem bírjuk ki ezt a hosszú időt.
Egész kora estig csak a szobámban sírdogáltam, de aztán már nem bírtam tovább, muszáj volt beszélnem valakivel. Hirtelen ötlettől vezérelve, gyorsan rendberaktam a fejem, majd sietve lerobogtam a lépcsőn, hogy egyszerűen kisétáljak az ajtón. Pechemre Harry a kanapén üldögélt, és felfigyelt a készülődésemre.
- Hová mész? - kérdezte feljebb húzva magát a kanapén, de én nem válaszoltam neki. Csak felkaptam a cipőm, és a fejemre húztam a kapucnim. A szemem sarkából láttam, hogy Harry feláll, és egyenesen felém tart, de nem foglalkoztam vele. Amint végeztem a cipőm bekötésével, egyből az ajtóhoz léptem, és már el is értem volna a kilincset, ha Harry nem kap a karom után.
- Hová mész? - kérdezte már sokkal gyengébb hangon, de túlságosan mérges voltam rá még mindig, így nem sajnáltam meg.
- A randimra Alannel. - válaszoltam gorombán, mire teljesen lefagyott. A karomra néztem, ugyanis Harry még mindig a csuklómat szorította, de egyetlen egy szót sem szólt. - Elengednél? - kérdeztem tőle idegesen, majd kirántottam a karom a szorításából, és hatalmas zajjal kiléptem az ajtón. Fájt, hogy így kell itt hagynom őt, és azonnal meg is bántam, hogy azt mondtam neki, hogy Alanhez megyek, de akkor már mindegy volt, úton voltam Louis felé. Jólesett a rövid séta, kicsit kiszellőzött a fejem, de még mindig szörnyen dühös voltam Harryre. Nem tettem semmi rosszat, Alan sem tett semmi rosszat, de ő minden hülyeséget beleképzelt ebbe az egészbe, és ez teljesen kiakasztott.
Louis meglepetten nyitotta ki az ajtót, és abban a pillanatban, amint megpillantottam őt, könnybe borult a szemem.
- Óh, gyere ide - tárta ki a karját szomorúan, és ahogy ölelésébe vont, újból eltört a mécses, és zokogni kezdtem.
- Ki az, Boo? - hallottam meg egy női hangot a lakás belseje felől, mire értetlenül toltam el magamtól Lout. Pár pillanaton belül meg is pillantottam Diana kedves arcát, aki ahogy meglátott, azonnal védelmező üzemmódba kapcsolt, és a csuklómnál fogva bevezetett a nappaliba.
- Mi történt, édesem? - kérdezte aggódóan miközben kisimított egy kusza tincset az arcomból. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ő mit csinál itt és miért szólítja Lout Boonak... Összejöttek volna, és most megtörtem a varázst, esetleg belezavartam valamibe? Rossz érzés fogott el, el akartam menni, hogy ne zavarjam őket.
- Nem is olyan fontos, nem akarok zavarni - álltam fel igyekezve összeszedni magam, de mindketten egyszerre ültettek vissza a kanapéra. - Srácok, tényleg. Hülyeség az egész, azt hiszem... Azt hiszem inkább visszamegyek... - mondtam, és újból felálltam, de ekkor már nem nyomtak vissza a kanapéra, hanem szomorúan néztek rám.
- Összevesztetek Harryvel, ugye? - kérdezte óvatosan Diana, mire halványan bólintottam. Újból feltámadt bennem a harag. Miért én vagyok kiborulva Harry féltékenysége miatt? Miért érzem ennyire szarul magam? Mindenről a szöszi tehet, ha ő nem jelenik meg, akkor most minden rendben lenne, és boldogan ölelném át Harryt valami bugyuta filmet nézve, de ehelyett bőgök, és bezavarok a két legjobb barátom szerelmes pillanataiba.
- Beszélek a fejével... - sóhajtotta Lou, és már vette is elő a telefonját, de én megállítottam őt.
- Ne! Nem kell. Megoldjuk. - mondtam, mire Diana szomorúan végigsimított a karomon.
- Főzök neked teát, és közben elmeséled mi történt. Nemleges választ nem fogadok el - húzott maga után a konyha felé, és ekkor már nem ellenkeztem. Nem volt erőm ellenkezni, a sírás minden energiámat elvitte. - Szóval, mi történt? - kérdezte, mire egy hatalmasat sóhajtottam.
- Ma egész nap bénáztam az étteremben, rengeteg poharat törtem össze, és Alan felajánlotta, hogy holnap zárás után bent marad velem, és segít gyakorolni. - kezdtem a mesélést, Diana pedig érdeklődve hallgatott miközben feltette forrni a vizet.
- Ez kedves tőle. - jegyezte meg, mire egyetértően bólintottam. Harry miért nem tud így gondolkodni?
- Harry erre persze kiakadt, teljesen bezizzent. Azt hiszi, Alan akar valamit tőlem, és abban is teljesen biztos, hogy én nem fogom elutasítani, bármit is tesz, de ez nem igaz. Még akkor sem kellene Alan, ha nekem nem lenne Harry. Egyszerűen nem vonzódom hozzá, de Harry ezt nem tudja felfogni. Ráadásul ez az egész pár nappal az elutazása előtt történik, nem bízik bennem, és félek attól, hogy két hét után megunja ezt a bizalmatlanságot, szakít velem üzenetben aztán keres magának egy szebb és okosabb lányt...
- Óh, drágám. Harry nem fog szakítani veled. - Diana bátorítóan végigsimított az arcomon, letörölve egy könnycseppemet, ami épp akkor gurult végig az arcomon. - Lehet, hogy gondjai vannak a bizalommal, de túl fog lépni ezen.
- Nem tudom, Diana. Mikor eljöttem... - a tenyerembe temettem az arcom. Hogy lehettem ennyire hülye? - Mikor eljöttem, azt mondtam neki, hogy Alannel megyek randizni, aztán kiviharzottam az ajtón. Mindent elrontottam - újból zokogásban törtem ki, Diana pedig csitítva szorosan magához ölelt.
- Jaj, édesem, ne sírj. Minden rendben lesz. Figyelj ide. Megiszod ezt a teát. Lenyugszol, aztán hazafurikázlak, mert nem engedem, hogy sötétben gyalogolj teljesen egyedül. Visszamész a te hercegedhez, kibékültök, megbeszélitek ezt az egészet, és újból boldogok lesztek. Csak beszélj vele. - mondta határozottan, mire bólintottam, habár biztos voltam benne hogy ez nem ilyen egyszerű.
- Lehet, hogy fel kéne mondanom, ha Harry nem tudja elviselni, hogy Alannel vagyok összezárva. - gondolkoztam el, mire Diana megrázta a fejét.
- Nehogy! Figyelj, bizonyítsd be neki, hogy bízhat benned! Nem akarsz semmit ettől a gyerektől, ugye? Akkor ezt a lehető legjobban hozd a tudatára. - tanácsolta, mire bólintottam. Ma már nem akartam több veszekedést, arra vágytam, hogy pihenhessek, így mindenbe beleegyeztem, amit Diana mondott. Elfogadtam tőle a teát, megittam, majd hagytam, hogy hazafuvarozzon. Mikor beléptem a házba, egyenesen a konyhába mentem, az egyetlen helységbe, ahol égett a villany. Amit láttam az egyszerre volt rémisztő és megdöbbentő. Harry egy Whiskys üveget tartott a kezében, és a konyhaasztalra döntötte a fejét.

- Harry? - hangom halk és gyenge volt, de Harry meghallotta, és riadtan emelte fel a fejét. Szeme vörös volt, és látszott rajta, hogy nem ez az első üveg a kezében. 

-------------------------------

Heyyyy,
Büszkék lehettek rám, drága olvasóim, ugyanis viszonylag időben hoztam a részt ^-^ .
Nem akarok elárulni előre semmit, de bizony ez a történet egyre hosszabb és hosszabb lesz. Fejben már a 13. Résznél tartok, és ebbe nem számoltam bele azt, hogy a mostani részt ketté kellett szednem mert annyira borzalmasan hosszú lett volna, hogy még most sem lennék kész vele.
Szóval, nagyon remélem hogy tetszik nektek ez a sztori, mert bizony még egy jó ideig a Harry-Donna páros fogja uralni a blogot. 

Te jó ég, már két teljes hete járunk suliba... Nekem személy szerint már most elegem van belőle, és ha nem lenne jó társaságom, bevallom, talán feladnám az egészet és beállnék prostinak (habár előbb adnék ki könyvet minthogy prosti legyek, khm, mindegy...). Remélem hogy nektek nem túl megterhelő a suli és jól érzitek magatokat :) 
A következő részt talán hamarabb hozom, talán nem, talán kések vele, vagy nem. Szóval értitek, még én sem tudom, hogy hogyan fogom megoldani a publikálását, de igyekszem majd, ígérem. :) 

Peace out

2 megjegyzés:

Köszönöm ha kommentelsz <3