HOMELESS | 10. Rész

- Harry? - hangom halk és gyenge volt, de Harry meghallotta, és riadtan emelte fel a fejét. Szeme vörös volt, és látszott rajta, hogy nem ez az első üveg a kezében. 

- Jaj ne. - csak ennyit nyögött ki, majd gyorsan felpattant és a lehető legközelebbi fürdőszobához rohant. Hallottam, ahogyan kiüríti a gyomra tartalmát, így aggódva utána mentem, hogy segítsek neki, de előbb töltöttem egy pohár vizet. Harry a falnak támaszkodva ült, és úgy nézett ki, mint aki a halálán van. Sápadt volt és gyenge, mint aki bármelyik pillanatban széthullhat. Leguggoltam mellé, és megsimítottam a vállát. Érintésemre kinyitotta a szemét, és távolabb húzódott tőlem.

- Menj innen - motyogta, mire értetlenül néztem rá - Nem akarom, hogy így láss - nyögte, miközben fáradtan megdörzsölte az arcát.

- Igyál egy kis vizet - nem foglalkoztam az előbbi kérésével, egyszerűen a kezébe adtam a poharat. Segíteni akartam neki, habár nem tudtam, hogy miért csinálta ezt. Alan miatt akadt volna ki ennyire?  Azon, hogy azt mondtam neki, hogy randizni megyek vele?

- Annyira szeretlek - nyögte öntudaton kívüli állapotban, amitől megdobbant a szívem. Ahogy a mondás tartja, a részegek mindig igazat mondanak, és ez valahogy megnyugvással töltött el. Harry eddig még nem hazudott nekem, legalábbis nem tudtam róla, de most valahogy mégis jólesett az, hogy tudom, tényleg komolyan gondolja a szavait.

- Én is szeretlek, Harry. Nagyon, nagyon szeretlek. - suttogtam neki, miközben óvatosan beletúrtam a hajába, hogy ne legyen annyira rendezetlen.

- Miért vagy azzal a szöszivel? Nem vagyok elég jó neked? - kérdezte pár másodperc csönd után, majd rám nézett vörös szemeivel. Arcán fájdalmat és kétségbeesést láttam, ami miatt összeszorult a szívem.

- Nekem nem kell az a szöszi. Egyáltalán nem érdekel. Csak te érdekelsz, mert téged szeretlek. - mondtam neki, hogy végre felfogja, de úgy tűnt, szavaim nem érik el az agyát, mert egyre kétségbeesettebben nézett rám.

- El fogsz hagyni, ugye? Amíg én Rióban leszek, te találsz majd nálam sokkal jobbat és elhagysz. - mondta szomorúan, a szívem belefájdult abba, hogy hallanom kell azt, amit legbelül gondol magában. - Rá fogsz jönni, hogy nélkülem is elboldogulsz, aztán mire hazaérek már a hűlt helyedet fogom találni, meg egy üzenetet, hogy elutaztál a Bahamákra ezzel az Alan gyerekkel. Te is el fogsz hagyni. - szemében könnyeket fedeztem fel, ami mintha egy ütést mért volna a gyomromba. Fájt őt így látni, ennyire összetörtnek és elesettnek. Mintha felcserélődtek volna a szerepek, pár hónappal ezelőtt még én voltam összetörve, és Harry támogatott engem. Úgy éreztem, ő sokkal jobb volt a támogatásban, mint én. Ez az én hibám, én tettem ezt vele. Ha nem mondom azt, hogy Alannel randizom, ez nem fordul elő.

- Miért hagy el engem mindenki? Mit csinálok rosszul? - kérdezte felnyögve, amitől könnyek gyűltek a szemembe, és a keze után nyúltam, hogy összekulcsoltam az ujjainkat, de ő elhúzódott, mintha tűzhöz ért volna.

- Harry... - suttogtam, de mintha meg se hallotta volna, beszélt tovább.

- Milyen jó lenne, ha lezuhanna a repülőm Rió felé menet. Te lehetnél Alannel, nekem pedig nem kellene végignéznem, ahogy minden széthullik körülöttem. - gondolkozott el, amitől legördült egy könnycsepp az arcomon.

- Ilyen eszedbe se jusson - szóltam rá sírva, mire végre rám emelte a tekintetét.   

- Látod, már el is értem hogy sírj. Csak rosszat teszek neked. - rázta meg a fejét lemondóan. Minden egyes szava fájt.

- Harry, nem. Ne mondj ilyeneket, mert ez nem igaz! Csak te tartasz életben! Nélküled egy senki vagyok, ezt te is tudhatnád. Nem érdekel Alan, érted? Csak te érdekelsz! - zokogtam, de mintha meg se hallotta volna. Egyáltalán semmit nem fogott fel abból, amit mondtam. Ezután csak magában motyogott valamit, én pedig csendben sírdogáltam mellette hosszú perceken keresztül, mígnem mintha kezdett volna fáradni. Eléggé későre járt, és normál esetben már a fél alvásunkat letudtuk volna, de még mindig itt ültünk a fürdőszoba kövén. Ez a hely eléggé népszerű a veszekedéseinknél...

- Gyere, Harry, aludnod kell. - tápászkodtam fel, és felé nyújtottam a kezem, hogy segítsek neki felállni, de ő csak értetlenül nézett rám.

- Gyönyörű vagy, még akkor is, mikor sírsz, és még csak nem is tudsz róla. - motyogta egyenesen a szemembe nézve, ami megmelengette a szívem.

- Gyere, Harry. - fogtam meg a kezét azzal a céllal, hogy felhúzzam, de ő nem mozdult meg. Segítségre lesz szükségem, ahhoz, hogy felvigyem őt az emeletre. - Hunter! - kiáltottam el magam, mire pár másodpercen belül tappancs dobogásokat hallottam, majd már meg is jelent mellettem a mostanra már elég nagy Husky, és vidám arccal nézett rám, majd Harryre. Hunter jólneveltsége révén azonnal azt hitte, hogy Harry bajban van, így a bokájánál a szájába vette a nadrágját, és húzni kezdte őt.

- Nyugi, kishaver, megy ez egyedül is - mondta alig érthetően, majd nagy nehezen feltápászkodott. Kissé megszédült, így a dereka köré fonva az egyik karom igyekeztem megtartani őt, de ez elég nehéz volt, tekintve, hogy sokkal magasabb volt nálam. A vállamra raktam az egyik karját, és a lehető legerősebben tartva őt indultam meg vele. Hunter előttünk ment, egyenesen felrohant a lépcsőn, és a tetejéről vonyítva szurkolt nekünk, hogy sikerüljön épségben felérnünk. Harry mozgáskoordinációja nem volt az igazi, de szerencsére a testsúlya nagyját meg tudta tartani, és ez már elég sokat segített nekem. Nehézkesen ugyan, de sikerült felérnünk a lépcsőn, és onnan már egész könnyű volt elérni a hálószobát. Az ágyra ültettem őt, miközben ő üreges tekintettel figyelt engem. Óvatosan levettem a felsőjét, ami látszólag eléggé tetszett neki, mert vigyorogva pillantott rám.

- Mi most le fogunk feküdni? - kérdezte perverz pillantással, mire unottan megforgattam a szemem. Hihetetlen, hogy alig van magánál, de képes perverzen gondolkodni. Azt hiszem ez a vérében van.

- Nem, csak alszunk. - válaszoltam neki, mire legörbítette a száját és felállt, hogy könnyebb legyen lehámoznom róla a szuper szűk farmerját. Mikor már csak egy alsónadrág volt rajta, hátradöntöttem az ágyra, és alaposan betakartam őt. Már épp indultam volna ki, hogy a másik szobába menjek aludni, mikor a karom után kapott.

- Aludj velem! Nélküled nem tudok elaludni! - kérlelt, mire egy pillanatra elgondolkoztam, de végül beleegyeztem. Gyorsan lekaptam magamról a ruháimat, majd kiválasztottam egy nagy pólót Harry szekrényéből. Nem érdekelt, hogy félmeztelenül lát, hiszen tudtam: úgysem fog rá emlékezni. - Mikor legutóbb láttalak így, azt hittem felrobbanok. Nem vagy tudtában, mennyire szexi tested van. Az összes férfi rólad álmodozik, egyszerűen csak... úgy vagy tökéletes, ahogy. - mondta szeretetteljesen, amitől elmosolyodtam. Jól esett hallani a dicséretét, de mégsem hittem neki. Nem tudtam hinni neki. Lekapcsoltam a villanyt, és óvatosan bemásztam mellé a takaró alá. Ő azonnal a derekam köré kulcsolta karjait, és szorosan magához húzott. Éreztem a tömény alkohol szagát rajta, de nem igazán zavart. Harry pillanatok alatt elaludt, de nekem nem jött álom a szememre. Tehát attól fél, hogy míg ő Rióban dolgozik, én megcsalom majd. Ő tulajdonképpen nem is Alanre van kiakadva, hanem csak kétségbe van esve, hogy talán majd valaki rám akar nyomulni, és én majd engedek neki.

Körülbelül egy órán keresztül feküdtem gondolkodva, mikor végre elkapott az álom.

Szerda reggel az ébresztőm halk hangját hallottam meg, de a telefonom mégsem volt mellettem. Csak gondolkodtam azon, hogy vajon honnan szólhat ez a zene és miért, és akkor leesett: A konyhában hagytam a táskám és dolgoznom kell mennem fél órán belül. Harry még a legmélyebb álmaiban járt, mikor kikeltem mellőle, hogy lemenjek a telefonomért és leállítsam az ébresztőt. Mikor visszatértem tanácstalanul álltam a szoba közepén, a göndörkére meredve, ugyanis akkor jutott eszembe, hogy anyukája és a nővére ma jönnek látogatóba körülbelül délután egykor. Nyolc óra volt, így még volt pár óra a nagy pillanatig, de én mégis aggódtam. Ki tudja, Harry mikor fog felébredni. Hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan írtam egy sms-t a főnökömnek, hogy vészhelyzet miatt nem tudok bemenni és hogy nagyon sajnálom. Ő azonnal válaszolt is, megértette, és azt írta, hogy nyugodtan intézzem el a dolgaimat, ma fel vagyok mentve. Felsóhajtva dőltem vissza Harry mellé az ágyba, és hirtelen hatalmas álmosság tört rám. Úgy gondoltam, még pihenek egy kicsit, így Harry karjaiba furakodva a mellkasára hajtottam a fejem, és lehunytam a szemeimet.

Riadtan pattantak fel a szemeim újból, úgy éreztem, mintha hosszú órák teltek volna el, és meglepetésemre most az egyszer nem is tévedtem. Fél tizenkettő volt, így teljesen elkapott a pánik. Még ki kellett volna takarítanom a konyhát, főznöm kellett volna valamit, és össze kellett volna kaparnom Harry maradványait, hogy mikor a vendégek megérkezzenek, minden a legnagyobb rendben legyen. Gyorsan kipattantam az ágyból, majd Harryre eresztettem Huntert, bízva abban, hogy a kutyus felébreszti majd őt az ugrálásával és nyáladzásával, én pedig megindultam, hogy minél több mindent el tudjak intézni. A konyhában ki kellett szellőztetnem, mert az alkohol jellegzetes szaga még mindig a levegőben volt, valamint kidobáltam az üres üvegeket is, amiket Harry pusztított el. Gyorsan összedobtam a palacsinta tésztáját, majd azt egy kicsit magára hagyva a nappaliba tartott az utam, hogy összerendezzem a párnákat és pokrócokat. Nem volt túl nagy rend, de nem is volt katasztrofális a helyzet, így alig fél órán belül már nem volt más dolgom, minthogy összerakjam Harryt és magamat, na meg hogy kisüssem a palacsintát.

A hálóba beérve fáradtan felnyögtem, ugyanis nemhogy Harry nem ébredt fel, még Hunter is bealudt a göndörke mellett.

- Harry, ébredj! - szólítgattam őt, miközben óvatosan a hajába túrtam, de ő csak egy morgással válaszolt, és a derekam után kutatva kezeivel, magához vont, egyenesen rá.

- Csak még öt perc - morogta, s cirógatni kezdte csupasz derekamat, amin felcsúszott a póló a nagy sietségben.

- Harry, anyukád hamarosan itt lesz, és nem lenne jó, ha így látna. - mondtam neki, de csak egy morgással válaszolt. Valahogy sikerült kikászálódnom karjai közül, és a fürdőszobába vettem az utamat, hogy a lehető leggyorsabban lezuhanyozzak és felöltözzek normális ruhába. Kialvatlan és összeszedetlen voltam, ami meg is látszott rajtam, ugyanis egy laza kontyot csináltam és emellé felvettem egy bő pulcsit egy leggings társaságában. Mikor visszatértem a hálószobába, Harry még mindig aludt, így gyorsan szereztem egy pohár vizet, és egyszerűen az arcára öntöttem egy kis adagot.

- Mi a...? - eszmélt fel pár másodperc múlva, majd felpattantak a szemhéjai, és fájdalmasan nézett rám. Gyorsan felült az ágyon, de arra nem számított, hogy a fejfájás hamarosan megmutatkozik, így azonnal a fejéhez kapott.

- Te komolyan leöntöttél vízzel? - kérdezte felháborodva, miközben megdörzsölte az arcát és próbált nem visszaaludni.

- Muszáj volt, mert anyukád és a nővéred fél órán belül itt vannak. - válaszoltam, mire kidülledtek a szemei, és kipattant az ágyból.

- Öhm... Mi történt tegnap? Mert öhhh.. izé. Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy fehérneműben voltál előttem... - motyogta, majd hirtelen felnézett rám, és ijedtség futott végig az arcán.

- Lefeküdtünk? - kérdezte ijedten, mire felnevettem és megráztam a fejem. Láthatóan megkönnyebbült. Hogy lehet az, hogy csak erre emlékszik az egész éjszakából? Nem volt időm sokat agyalni ezen, ugyanis elküldtem Harryt zuhanyozni, én pedig a konyhába siettem, hogy kisüssem a palacsintákat. Az idő egyre kevesebb volt már, de Harry még sehol nem tartott, hihetetlenül lassan közlekedett, és tökéletesen látszott rajta a másnaposság. Gyorsan főztem egy kávét is mellé, hogy legyen majd ami feltölti Harryt legalább egy kis időre. Éppen Huntert etettem meg, mikor kopogtatást hallottam a bejárati ajtó felől. Gyorsan megfordítottam a palacsintát, majd már rohantam is ki Hunterrel együtt. Az ajtó előtt megtorpantam egy pillanatra és egy hatalmas levegőt vettem. Mikor kinyitottam az ajtót, a legelső dolog, ami feltűnt, az egy gyönyörű kék hajzuhatag volt, így csillogó szemekkel néztem a tulajdonosára, Gemmára.

- Donna, édesem, örülök hogy látlak! - köszönt rögtön Anne, és szívélyes ölelésébe vont olyan gyorsan, hogy nem is maradt időm reagálni.

- Nagyon örülök, hogy végre élőben is találkozhatunk! - mondtam neki kedvesen, állva a szoros ölelését. Harrynek igaza volt, tényleg csontropogtató ölelésben részesített.

- Szia, Gemma vagyok - nyújtott kezet nekem Harry nővére, amint Anne elengedett, én pedig mosolyogva köszöntem neki.

- Donna vagyok, és hű, nagyon merész a hajad. Tetszik. - dicsértem meg, mire ő szélesen elmosolyodott és győzedelmesen nézett anyjára.

- Látod, anyu, a fiatalok értékelik a hajszínemet. - nevetett halkan, mire Anne fáradtan megrázta a fejét. Mindketten annyira hasonlítottak Harryre, a viselkedésük, a mosolyuk, az arcvonásaik... Miután kedvesen beinvitáltam őket az ebédlőbe, rájöttem, hogy a palacsinta már rég megsült, így egy kissé égetten, de még jó állapotban szedtem ki a serpenyőből az elkészült finomságot.

- Ettetek már? Mert ha nem, sütöttem palacsintát. - mosolyogtam rájuk, mire ők csillogó szemekkel néztek vissza rám.

- Harry receptje alapján? - kérdezte Gemma, mire nevetve bólintottam. A göndörke receptje biztosan nagyon híres lehet, ha ők is ennyire szeretik.

- Nem tudom mit tesz bele az a gyerek, de valami isteni az a tészta! - áradozott Anne, én pedig készítettem nekik két adag palacsintát, miközben magamban sürgettem Harryt, hogy ideje lenne lemásznia a lépcsőn. Mintha csak megérezte volna a gondolataimat, már hallottam is a trappolását a lépcsőn, és mikor odapillantottam, éppen elkaptam, ahogy sietve áthúzza a fején a pólóját. Elég jól összeszedte magát, de arcán látszott, hogy nincs a toppon.

- Jó reggelt mindenkinek - köszönt Harry látszólag vidáman, de mosolyából láttam, hogy eléggé nehezére esik ... talán még léteznie is.

- Harry édesem, de rég láttalak! - Anne rögtön a nyakába ugrott, és szorosan ölelgette és puszilgatta a fiát, akárcsak engem pár perccel ezelőtt az ajtóban. Harry viszont ezt nem értékelte ennyire, ő csak unottan elviselte anyja szeretetrohamát, majd Gemmához lépett, hogy őt is átölelje. Ebben az esetben az ölelésük már normális volt, egyikőjük sem szorongatta meg a másikat, csakis egy normális szinten. Mosolyogva néztem a családi meghitt jelenetet, amitől összeszorult a szívem. Harry tegnapi szavai alapján ő azt hiszi, hogy mindenki elhagyja őt, de mi van a családjával? Róluk is ezt gondolná? Kívülről szemlélve minden rendben van köztük, és nyoma sincs annak, hogy nagyon régen nem beszéltek már személyesen. Miután Harry lerendezte a családtagjait és elfordult tőlük, láttam ahogyan a mosoly lassan lehervad az arcáról és a helyét fájdalom veszi át. Azonnal kerestem egy fájdalomcsillapítót, így mire odaért hozzám, már a kezébe nyomhattam.

- Köszönöm, hogy helyettem is gondoskodtál a vendéglátásról, amikor ez az én dolgom lett volna. Ne haragudj a tegnapiért, én csak... Elvesztettem a fejem - suttogta, miközben lassan átölelt, és a derekamat cirógatta hatalmas tenyereivel.

- Semmi gond, Harry. Az sem volt szép, amit én tettem. - válaszoltam, miközben puha tincsei közé túrtam. Jól esett Harry ölelésében lenni, habár azt nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy Anne és Gemma is mosolyogva figyelnek minket.

- Nem akarlak elveszíteni - suttogta szorosabban vonva magához, mintha csak attól félne, hogy bármelyik pillanatban ellököm magamtól.

- Nem fogsz. De most szedd össze magad, beszélgess anyukáddal és a nővéreddel, de előbb igyál meg egy kávét, mert eléggé látszik rajtad a másnaposság - próbáltam viccelődő hangsúlyt felvenni, mire halkan felkuncogott és megcsikizte az oldalamat. Nevetve rándultam össze karjaiban, mire a saját utamra engedett, és hagyta, hogy befejezzem a palacsintákat. Harry leült az asztalhoz a vendégek mellé, együtt kávézgattak már, mikor mindenkinek kivittem a finom palacsintákat. A kis reggeli-ebéd szerűség elég jól sült el, miután Harry éledezni kezdett a hangulat egyre felszabadultabb és jobb lett, így másfél óra múlva, mikor Anne és Gemma indulni készültek, alig bírtak elszakadni egymástól. Mondanom sem kell, a családi összhang tökéletes volt, túlságosan hasonlítottak egymáshoz, így nem is tudtak egymásra haragudni. Csak szeretet és megbocsájtás volt, semmi más.

Mikor az ajtó becsukódott mögöttük és kettesben maradtunk Harryvel, egy ideig csak csendben meredtünk egymásra, majd fáradtan lehuppantunk a kanapéra, hogy megbeszéljük a dolgokat.

- Annyira mondanék valamit a tegnapról, bocsánatot szeretnék kérni érte, mert részegen biztosan elképesztő nagy baromságokat csináltam, de a gond az, hogy nem tudom, mi történt. Csak a félmeztelen tested ugrik be. - kuncogott Harry, mire halkan felnevetve rosszallóan megráztam a fejem.

- Hát, öhm... Pár üveg whisky után találtam rád, és azonnal ki is dobtad a taccsot... - kezdtem bele a mesélésbe, gondoltam hogy csak ez a rész esett ki neki, de a mutatóujját feltartva leállított, és szinte láttam, ahogy leesik neki egy hatalmas dolog.

- Azt mondtad, randira mész. Alannel. - nézett rám döbbenten.

- Hazudtam. Nem volt semmilyen randi vele, még csak nem is hívott, szóba se hozta, hogy randira akarna hívni. Csak elmentem gondolkodni. - magyaráztam meg az egészet, és arckifejezéséből ítélve most hitt nekem.

- Lounál voltál. - jelentette ki, mire értetlenül néztem rá. Honnan tudja? - Louis ezerszer hívott, de nem vettem fel... Akkor már túl sok alkohol volt bennem. - rázta meg a fejét zavarodottan, amitől azonnal megsajnáltam. Szegény srác, miket élhetett át miattam...

- Igen, elmentem hozzájuk. Mellesleg Diana is ott volt, de ez most lényegtelen... - meséltem tovább. - Kisírtam magam, majd Diana visszahozott kocsival, mert nem engedte hogy egyedül sétáljak a sötétben.

- Ezt még meg kell köszönnöm neki. - bólintott elismerően, én pedig folytattam a mesélést egészen a reggelig, amikor felébresztettem, mert onnan már ismerte a történetet.

- Annyira sajnálom ezt az egészet. Nem kellett volna leinnom magam... - megbánóan túrt a hajába, mire a kezéért nyúltam és összekulcsoltam ujjainkat.

- Én sajnálom, amiért azt mondtam, Alanhez megyek. Nem kellett volna. - egy apró, bűnbánó puszit nyomtam a kézfejére, mire halványan elmosolyodott.

- Túlreagáltam az egészet. Alan bekaphatja, még mindig, de most már nem érdekel. A fenébe is, sikerült felvinned a lépcsőn részegen, aztán palacsintát sütöttél az anyámnak és a nővéremnek, és sikerült összekaparnod engem teljesen másnaposan. Nem érdekel, hogy milyen férfiak lófrálnak körülötted, amíg egy angyal vagy. Merthogy az vagy, legalábbis számomra biztosan és remélem, hogy másoknak nem tűnik fel a tökéletességed, különben mindenkinek ki fogom tekerni a nyakát. - most már eléggé aranyosnak találtam a féltékenykedését, sőt, még tetszett is, hogy ennyire ki akar tulajdonítani magának.

- Ha szeretnéd, felmondok, hogy ne kelljen találkoznom Alannel. - mondtam teljesen elolvadva tőle, mire hálásan elmosolyodott, de aztán megrázta a fejét.

- Nem szükséges. Ha te jól érzed magad ott, maradj nyugodtan. De ha az a szemét egy ujjal is hozzád ér... Biztosítom róla, hogy nem éli meg a másnapot. Majd hagyok neki üzenetet - gondolkozott el egy pillanatra, mire felnevettem, és a vállába fúrtam a fejem.

- Basszus, be kell mennem zárás után hogy segítsen nekem. - eszméltem fel hirtelen, és felkaptam róla a fejem. Úgy nézett rám, mint aki megőrült. - Harry, a segítsége nélkül mindent összetörök, és tudod, elég drágák ezek a poharak. - mondtam neki, mire hitetlenül elnevette magát.

- Ezt nem mondod komolyan... - túrt idegesen a hajába, miközben felpattant mellőlem. - Azt még elviselem, ha együtt dolgoztok munkaidőben, mert basszus, nincs más választásom. De az már sok, hogy zárás után legyetek ketten abban a kibaszott étteremben. Ki tudja, mit tesz veled? - éreztem, ahogy egyre idegesebb és idegesebb lesz, ahogyan tovább gondolja a dolgokat. Megint felkapta a vizet, de már tényleg elegem volt ebből.

- Szólj, ha megbízol bennem, rendben? - kérdeztem fáradtan, majd felpattantam és a konyhába siettem. A konyhapultnak dőlve egy pohár vizet tartottam a kezemben, remélve, hogy nem húzom fel magam ismét Harry túlzott féltékenységén. Mégis mi történhetne Alannel? Megkérdezné, hogy lenne-e kedvem randizni vele, és én nemet mondanék, és közölném vele, hogy bocs, de barátom van, akit szeretek. És ha ismét bepróbálkozna elég lenne annyit mondanom, hogy Harry egy kézzel el tudná intézni őt, már ha csak a magasság és izomkülönbséget nézzük.

Azt akartam, hogy Harry bízzon bennem, de egyszerűen nem jutott eszembe, hogyan érhetném el ezt, hiszen rengetegszer mondom neki, hogy nekem csak ő létezik, mert ez az igazság. Talán ha felmondanék, akkor elégedett lenne.

Körülbelül tíz percig álldogáltam egyedül a konyhában, mikor ő is megjelent és az ajtófélfának dőlt, engem nézve. Csendben harapdálta ajkait, miközben le sem vette rólam a szemét.

- Biztos be fog próbálkozni. Lehetetlen, hogy ne tegye. - állapította meg hosszú percek elteltével, de még mindig nem mozdult meg.

- Ha ez megtörténne, azonnal közölném vele, hogy nekem barátom van, és a barátom történetesen fél karral elintézné őt. Nem buta gyerek, felfogná. - magyaráztam neki, mire felhorkant.

- Épp ez az. Hogy nem hülye. Amint megtudja, hogy a világ túlsó felén vagyok, rád fog szállni, és az ujjai köré fog csavarni. Fel se fog tűnni, olyan lesz, mintha csak barátok lennétek, de neki más tervei lesznek... - mondta egyenesen a szemembe nézve. Tekintetében fájdalmat és szomorúságot láttam, és emiatt úgy éreztem, mintha a szívemből letört volna egy darab.

- Harry... - ráztam meg a fejem, de nem tudtam mit mondani neki. Túl sokszor mondtam már azt, hogy engem nem érdekel a szöszi, kezdtem megunni ezt a szöveget. - Miért nem bízol bennem? Mit tettem? - kérdeztem tőle halkan, mire halványan elmosolyodott.

- Bízok benned. De Alanben nem. Nézd, tudom hogy úgy tűnik, mintha nem bíznék benned, de ez nem így van. - sóhajtott, majd végre közelebb lépett hozzám.

- Rosszul esik, hogy kételkedsz bennem... - igyekeztem nem mutatni, hogy mennyire fáj az, hogy nem hisz nekem.

- Tudom, és ne haragudj. Csak.. tényleg nem tetszik nekem ez a gyerek - sóhajtotta, miközben mindkét kezével az enyémekért nyúlt és összekulcsolta ujjainkat. - Ha erőszakoskodni kezdene...

- Nem fog. - állítottam le, mire megrázta a fejét.

- De ha mégis... Akkor szólj, és lerendezem. - mondta mélyen a szemembe nézve, amitől éreztem, hogy nem viccel. - Ha bánt, vagy ha csak beszól neked, semmi jóra nem számíthat. És nem csak ő, hanem bárki más sem. - óvatosan végigsimított az arcomon, miközben tekintete az ajkaimra siklott. Abban a pillanatban úgy éreztem, ennek a veszekedésnek vége, megbeszéltük a dolgokat, és már nincs mitől tartanom. Érzékeltette velem, hogy akármilyen messze is lesz, meg fog védeni mindentől, ahogy eddig is tette. Hatalmas bűntudat támadt bennem, ugyanis akkor döbbentem rá, hogy alig maradt már közös időnk, és eddig is elvesztegettük az órákat veszekedéssel.

- Kevesebb mint két napunk van együtt... - suttogtam neki öntudaton kívül, ugyanis teljesen kétségbeesett a gondolat, hogy hamarosan el kell engednem őt hosszabb ideig. Harry egy aprót bólintott és szomorúság ült az arcára. Lassan a derekamra simította a kezét, és közelebb húzott magához annyira, hogy bőrömön érezzem lélegzetét. Meg akartam csókolni, mert már jóval több, mint huszonnégy órája éreztem utoljára ajkait az enyémeken. Vártam rá, hogy közelítsen, és testem ugyanúgy reagált rá, mint ahogyan az első alkalommal. Szívverésem felgyorsult, és elállt a lélegeztem abban a pillanatban, mikor végre már éreztem is puha ajkait. Hatalmas tenyere pulcsim alá csúszott és úgy cirógatta a derekamat, ezzel jóleső borzongást okozva. Végre ismét boldognak éreztem magam, a gondjaim elszálltak, és arról is megfeledkeztem, hogy pár perccel ezelőtt még haragudtam rá. Ahogy csókunk egyre vadabb és vadabb lett, úgy húztam egyre erősebben a haját, ezzel elérve, hogy egy férfias nyögést hallasson. Egyre közelebb és közelebb vont magához, majd keze vándorútra tért a fenekemhez, és  kissé lehajolva felkapott, így dereka köré kulcsolhattam a lábaimat. Belemosolyogtam csókunkba, mikor elsöpörte mögülem a poharakat és felültetett a pultra és ott folytatta tovább isteni csókját.

- Ígérd meg, hogy azonnal felhívsz majd, ha bármi baj van. Kérlek. - szakította meg csókunkat, hogy kezelésbe vegye nyakam érzékeny területét. Hátradöntve a fejem élveztem apró csókjait, nem tudtam gondolkozni sem.

- Megígérem. - mondtam határozottan, mire éreztem, ahogyan elmosolyodik, majd visszatért ajkaimhoz, hogy egy újabb szenvedélyes csókban részesítsen. A levegő teljesen felforrósodott körülöttünk, melegem volt, a bőröm égett a vágytól, és nem tudtam betelni Harry érintéseivel. Mintha ő is ugyanerre gondolt volna, a pulcsim alját kezdte birizgálni, gondolkodott rajta, hogy levegye vagy se, így hát amolyan jelként egyszerűen lehúztam róla a pólóját, ezzel felfedve tökéletes hasizmait, amik összerándultak érintésemre. Pajkos mosollyal szabadított meg a felsőmtől, és jó messzire hajította el, majd mélyen a szemembe nézett egy pillanatra, mielőtt a leggingsemet is eltávolította rólam. Azt hiszem, kissé kipirulhattam, ugyanis ezután apró puszikat helyezett az arcomra, miközben tenyerével a combomon simított végig. Ajkai a nyakamra vándoroltak, amivel teljesen megőrjített. Nem bírtam magammal, próbáltam visszafogni magam, de mégis egy jóleső nyögés szakadt ki belőlem. Harry fogai közé vett egy kis bőrt, és óvatosan meghúzta azt, amolyan vámpírosan, amitől teljesen felforrt a vérem. Úgy éreztem, még egy másodperc, és leszédülök a pultról, így újból Harry dereka köré kulcsoltam a lábaimat, hiszen egészen addig a két lábam között állt. Belekapaszkodtam a bicepszébe, amolyan biztos ami biztos alapon, majd mikor ráébredtem, hogy ez a félisten előttem félmeztelenül van, feltérképeztem kocáit is, csak hogy biztos lehessek benne, hogy még mindig ott vannak. És igen, ott voltak mind a hatan, legnagyobb örömömre. Harry ez idő alatt folyamatosan a nyakamat kényeztette, amit én hátrahajtott fejjel élveztem, majd újból a derekam köré fonta karjait, és ismét megemelt. A nyakába kapaszkodtam, hogy nehogy leessek, habár erre nem sok esély volt, Harry teljesen biztosan tartott. Ezúttal én vettem kezelésbe a nyakát és a mellkasát, ugyanis amíg ő az útra figyelt, én tökéletesen elfoglaltam magam azzal, hogy apró puszikkal borítottam be az érzékeny területet. Éreztem, hogy Harry tartása meggyengül, és kicsit meg is ingott a lépcsőn.

- Hogy az a... - morogta, miközben igyekezett nem elesni a lépcsőfokokban, mire én halkan felkuncogtam. Jó érzés volt tudni, hogy én is hasonló reakciót váltok ki belőle, mint ő belőlem. Harry egyszerűen berúgta a hálószoba ajtaját, majd fél lábon egyensúlyozva ugyanúgy be is csapta maga után. Szorosabban ölelt magához, miközben az ágy felé lépkedett. Gondolta, jó lenne ha megszédítene, így pár kört forgott, amitől tényleg eléggé megszédültem, majd nevetve lehuppantunk az ágyra. Kissé összezavart ezzel a forgásával, de nevetve hagytam, hogy négykézláb mászva fölém kerekedjen és cuppanós puszikat hagyjon a hasamon. Nevetve rándultam össze a csikis érzés miatt, de ő pimasz vigyorral az arcán lefogta a karjaimat és folytatta. Halálra nevettem magam, nem tudtam szabadulni, csak ficánkoltam, Harry pedig jóízűen nevetett rajtam, mígnem megelégelte, és újból ajkaimra tapadt. Szívem a lehető leggyorsabban dobogott, talán jobban, mint eddig bármikor is, mert bevallom, izgultam. Igyekeztem lenyugtatni magam, ami sikerült is, elég volt csak Harry puha érintéseire és csókjaira gondolni, és újra és újra felidéztem magamban a szeretettel teli szavait. Mikor legutoljára férfivel voltam, teljesen máshogy éreztem magam a kapcsolatban, kifejezetten rosszabbul, de most mintha a felhők felett lettem volna, és ez megadta az önbizalmam.

...

Mosolyogva dőltem neki a konyhapultnak, és csak néztem az edényekre, amelyeket még Harry söpört el pár órával ezelőtt. Egy pohár vízzel igyekeztem magam lenyugtatni, ugyanis majd' kicsattantam a boldogságtól. Csak Harry pólója takarta a testem, ami miatt akaratlanul újból és újból felidéztem a történteket, és levakarhatatlan vigyorral merengtem el. Magamban felnevettem azon, hogy Harry ezentúl csupa mocskos és perverz mondatot fog hozzám idézni, amit bevallom, egyáltalán nem bántam. Idő közben egyébként beesteledett, az utóbbi pár órát pedig nem részletezném, elég ha annyit mondok, egy perc nyugtunk nem volt...

Halkan léptem vissza a hálószobába, ahol Harry a hasán fekve terült szét, a takaró pedig csak a derekáig volt felhúzva, ezzel belátást nyerhettem gyönyörű hátizmaira. A lehető legóvatosabban másztam vissza hozzá, nehogy felébresszem, de ez nem jött össze, mert a hátára gurult, és kinyújtotta felém a karjait. Mosolyogva bújtam ölelésébe, és hagytam, hogy szorosan a derekam köré kulcsolja karjait. A mellkasára döntve a fejem hallgattam szívverését, és az egyenletes ütemre lassan elnyomott az álom.

Akármennyire is Harryvel akartam tölteni a csütörtököt, a munka várt rám, és nem tudtam mit tenni ellene. Így is azt terveztem, hogy péntekről elkéredzkedek, hogy az utolsó napunkat tényleg a göndörkével tölthessem és már nem volt bátorságom a mi napról is ellógni, elvégre még csak az első hetemet töltöttem az éteremben.

Már korán reggel magára kellett hagynom Harryt az ágyban mert muszáj volt munka előtt összeszednem magam kicsit. Egy gyors zuhannyal indítottam a napot, hogy felfrissüljek, s mikor végeztem és a tükörbe néztem, teljesen elvörösödtem, hiszen hirtelen elöntöttek az emlékek. A halvány lila folt a nyakamon nem volt túl feltűnő, mert Harry nagyon-nagyon óvatos volt, de én láttam, és ez teljesen felkavarta az érzéseimet. Nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. Igyekeztem hideg vízzel lenyugtatni forró véremet, de az arcom még mindig piros volt, mikor visszatértem a szobába hogy felöltözzek. Harry már a hátán fekve szuszogott, és Huntert ölelte magához, akit akkor engedtem be, mikor tusolni mentem. A szekrényhez léptem, hogy kiválasszam az öltözékemet, és mikor ez meg történt, egyszerűen ledobtam magamról a törülközőt, gondolva, hogy Harry még úgyis alszik, és fel se fog neki tűnni hogy csak fehérnemű van rajtam.

- Ohh, karácsony van? - hallottam meg Harry alvástól rekedtes hangját, mire ijedten magam elé kaptam a törülközőm. A szívem majd kiugrott a helyéről, annyira megijedtem a hangjától. A fejét támasztva könyökölt az ágyon hason fekve, miközben perverz vigyorral bámult rám.

- Harry! - nevettem kínosan - Azt hittem, még alszol. - kuncogtam, miközben ő feltápászkodott az ágyról és felém tartott.

- Lehetetlen, hogy erről a látványról lemaradjak - lépett elém csodálattól csillogó szemekkel és éhesen beharapta alsó ajkát. Hihetetlenül szexi volt reggeli kócos hajával, dörmögő hangjával és perverz megjegyzéseivel. Éreztem ahogyan arcom felmelegszik csupa látványától. Gyengéden a derekamra simította a kezét majd magához húzott egy lágy, reggeli csókra, amivel teljesen felébresztett, sokkal hatékonyabban mint a hideg zuhany. Hatalmas tenyerei a hátamra vándoroltak, amit először nem értettem, de amint a törülköző újból leesett rólam, rájöttem hogy Harrynek ez volt a célja. Tettetett felháborodással toltam el magamtól, mire pimaszul felnevetett majd tetőtől talpig végigmért.

- Nem volt fair egy szál alsógatyában állnom előtted miközben téged eltakart az a ronda törülköző. - nézett rám ártatlan tekintettel, mint akinek hálával kéne hogy tartozzak.

- Nem is ronda az a törülköző - vágtam vissza neki értetlenül nézve a földre ejtett anyagra, mire ő hitetlenül megrázta a fejét.

- De, az, mert teljesen eltakarja a gyönyörű tested. - akadékoskodott mire jól láthatóan megforgattam a szemeim Harry cukkolása érdekében.

- Ezentúl csak meztelenül lehetek? Mert tudod, nekem ma dolgoznom kell, a vendégek között kell járkálnom és meztelenül ez nem lenne túl okos döntés... - hecceltem félig felvont szemöldökkel, ő pedig gondolkozva nézett rám.

- Csak itthon. Itt nem lát senki, csak én, előttem pedig teljesen felesleges takargatnod magad, tekintve hogy már mindent láttam. - vigyorgott elégedetten, mire rosszallóan megráztam a fejem és visszafordultam a szekrényhez hogy végre felvegyek valamit. - Madonna... - búgta a fülembe, miközben hátamhoz simult és szorosan körém fonta karjait. Éreztem hogy teljesen vörös vagyok, egyszerűen a tegnap este óta túlságosan behódoltam Harrynek. Teljesen elvette az eszem. - A műszakodig még pontosan háromnegyed óra van, és elég tíz perccel korábban indulnunk. Tehát van harminc percünk hogyha azt az öt percet levesszük amíg összeszeded magad. - suttogta a fülembe figyelve arra, hogy lélegzete csikizze a bőrömet. Teljesen elgyengültem és összerezzentem ölelésében. Egy hatalmasat nyeltem, mert pontosan tudtam, hogyan akarja eltölteni ezt a fél órát. Lassan szembefordultam vele és nyaka köré kulcsoltam karjaimat.

- Már megint milyen rosszaságon jár az eszed? - kérdeztem tőle, mintha nem tudnám, hogy mit akar, csakis a játék kedvéért.

- Óh, szerintem te is pontosan tudod - dörmögte féloldalasan elmosolyodva, mire félénken beharaptam ajkaim. Ez a srác kikészített, ott már végem volt.

- Inkább csak sejtem - mosolyogtam rá, ő pedig mindkét kezünket összekulcsolva hátrálni kezdett és húzott maga után.

- Akkor talán meg kellene mutatnom. Nem hagyhatlak kétségek között. - mondta, majd megfordított minket, és lelökött az ágyra és felém tornyosult.

- Soha ne hagyj kétségek között - suttogtam még utoljára, de többet nem tudtam mondani, mert birtokba vette ajkaimat.

(....)

Csapzottan és összeszedetlenül léptem be újból a fürdőszobába, majd ahogy megpillantottam a tükörképem, teljesen ledöbbentem. Úgy szét voltam csúszva, mint talán még soha: a hajam kócos volt, ajkaim feldagadtak, arcom pedig olyan piros volt, akárcsak egy paradicsom. Hirtelen ötlettől vezérelve egy kócos kontyba fogtam a hajam, hogy valamilyen szinten összeszedettebbnek nézzek ki, és megigazítottam magamon a Batman-es pólómat. A látvány jobb volt, de arcom pirosságát még a hideg víz se tudta orvosolni. Mindezek ellenére állandóan vigyorogtam, és ezt még akkor se hagytam abba, mikor beültem Harry mellé a kocsiba.

- Esküszöm, hogy ez a konty beindít - állapította meg Harry végignézve rajtam, mire nevetve megráztam a fejem.

- Mi nem? - kérdeztem vissza, mire ő is felröhögött.

- Jogos.

Miután Harry kirakott az étteremnél, és bementem a konyhába, az első dolgom volt, hogy bocsánatot kérjek Alantől, amiért szó nélkül eltűntem egy napra, és szerencsém volt, mert megértette, és egyáltalán nem haragudott rám. Ez a nap jobban nem is indulhatott volna, így jókedvűen, és vigyorogva hallgattam Alan magyarázását arról, hogyan viselkedjek a vendégekkel és hogyan vegyem fel a rendelést. Nem tudtam az összes szavára figyelni mert az agyam újból és újból felidézte a göndörke apró csókjait és érintéseit, amiket hozzám intézett. Totálisan szerelembe estem, mondhatni, ráfüggtem Harryre.

- Hahó, föld hívja Donnát! - lengette meg előttem a kezét Alan, mire egy fejrázással eltüntettem a gondolataimat, és újból rá figyeltem.

- Bocsi, csak elkalandoztam... - válaszoltam zavartan. Talán jobb, ha nem mondom el min kalandoztam el.

- Azt láttam. Te, minden oké veled? Folyamatosan vigyorogsz és ez kicsit ijesztő. - nézett rám furán, mire halkan felnevettem.

- Csak jó kedvem van. De folytasd csak, most már figyelek. Szóval a rendelés. - miután elmagyarázta a dolgokat, egyenesen a mélyvízbe dobott és elküldött az első asztalomhoz, hogy vegyem fel a rendelésüket. Az akció során semmi baj nem történt, mindent tökéletesen sikerült leírnom, és Alan szerint még az udvariassági szintet is fantasztikusan teljesítettem. Hát igen, senkinek nem kell tudnia, hogy a mosolyom nem a vendégek miatt van, hanem csakis a zöldszemű isten miatt, aki egész nap a fejemben járkált. Kivételesen a tálcákat se ejtettem le és egy poharat sem törtem össze. Minden a legnagyobb rendben ment, olyan volt, mintha kicseréltek volna. És én is teljesen új embernek éreztem magam.  

Már a műszakom végénél jártam, mikor egyre izgatottabb lettem, hogy hamarosan újból láthatom Harryt. Nem is néztem már, hogy milyen asztalhoz lépek oda, úgy mondtam el a jól begyakorolt szövegemet. 

- Jó napot kívánok, mit hozhatok? - kérdeztem már enyhén unott hangsúllyal, de azért igyekeztem megmutatni a lelkesedésem is egy mosoly kíséretében.

- Magadat a hálószobánkba – hallottam meg a választ egy mély, dörmögős hang tulajdonosától, mire meglepetten felkaptam a fejemet a füzetemből. Pimasz vigyorral nézett rám, amitől majd kiugrott a szívem a helyéről.

- Ilyen menü sajnos nincs az étlapon, csak húsz perc múlva lesz lehetőség ilyet rendelni - mentem bele a kis játékába miközben kihívóan megrebegtettem a pilláimat.

- Akkor muszáj lesz várnom. - válaszolta perverz tekintettel, ami miatt majdnem szétestem, de tartanom kellett magam, elvégre még munkában voltam.

- Addig hozhatok esetleg valamit? Valami édes sütit vagy fagyit...? - kérdeztem tőle hivatalosan, mire ő lustán megnyalva az ajkát végignézett rajtam. Teljesen zavarba jöttem a pillantásától, mert teljesen úgy tűnt, hogy édesség helyett inkább engem enne meg szívesebben.

- Magánál édesebb nem hiszem hogy létezik, de két szelet csokitorta jöhet - mondta lemagázva engem, én pedig remegő kézzel felírtam a rendelését.

- Kettő? - kérdeztem vissza, mire mosolyogva megvonta a vállát.

- Várok valakire. - kacsintott rám, amitől teljesen elvörösödtem. Az étteremben már alig voltak, elvégre zárás előtt voltunk már. - Ó, és becsomagolva kérném. - tette hozzá Harry, mintha csak elfelejtette volna, de láttam rajta, hogy az ötlet abban a pillanatban fogant meg a fejében. Bólintottam, jelezve hogy felvettem a rendelést, majd már meg is fordultam, hogy intézkedjek az ügy érdekében.

- Hű, az a srác nagyon megbámult - sutyorogta nekem rögtön Bella, egy másik pincérnő, akivel eddig túl sokat ugyan nem beszéltem, de jól kijöttünk. - Láttad az izmokat a karján? Ez a pasi egy Isten! - áradozott Harryről csillogó szemekkel, amiért csak egy furcsa pillantást kapott tőlem, inkább nem válaszoltam semmit. Még gyorsan letörölgettem pár asztalt, miközben éreztem Harry folyamatos stírölését, de igyekeztem nem foglalkozni vele. A hely már félig rendbe volt téve, és már csak Harry várt a sütijére az egyik boxban ücsörögve. Mindenki már takarított, így nekem kellett kivinnem neki.

- Meg is érkezett a két szelet csokitortája, Uram - mosolyogtam rá szívélyesen, miközben leraktam elé a becsomagolt süteményt és leültem vele szemben. Az ott dolgozók szeme mind rajtunk volt, ugyanis eléggé furcsállták, hogy leültem egy "vendég" mellé.

- És a másik rendelésem? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán, mire azt hiszem, fülig pirultam.

- Még öt perc. Elviszi az Úr? - kérdeztem vissza tőle.

- Óh de még mennyire. - bólintott, én pedig ismét felkeltem a bokszból, hogy segítsek takarítani a többieknek. Harry a kezem után kapott, majd tenyere a farzsebemhez vándorolt, és éreztem ahogyan beletűr egy bankjegyet.

- A ház ajándéka - vigyorogtam rá, és már majdnem vissza is adtam neki, de nem engedte, a derekamnál fogva lehúzott az ölébe, és egy szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra. Jó volt újból érezni az érintését, amit egész nap hiányoltam. Csókja lerészegített, így mikor utamra engedett, hogy segítsek a többieknek, kellett várnom pár másodpercet, amíg újból tudtam összpontosítani a járásra és egyéb dolgokra mint például a lélegzés - mert hát egészen addig elfelejtettem levegőt venni. 

- Na ne. Ti jártok? - kérdezte tőlem azonnal Bella, és elképedve meredt a göndörkére, majd rám.

- Aha. Mi ebben a fura? - kérdeztem értetlenül, mert nem volt tiszta, hogy miért lepődtek meg ennyire. Talán... Túl átlagos lennék hozzá?

- Épp ez az, hogy arra gondoltam, megpróbállak összehozni vele, mert összeillenétek. De ezek szerint ezzel elkéstem - kuncogott, mire hálásan néztem rá. Milyen kedves, lehet hogy többet kellene beszélgetnem vele. - Figyelj, te csak menj nyugodtan haza vele. Majd én befejezem a maradékot.

- Kedves tőled, de szívesen segítek. Ráadásul még holnapra is el kellene kéredzkednem a főnöktől. Harry elutazik egy hónapra, és szeretnék kimenni vele a reptérre. - avattam bele a dolgokba, mire ő szomorúan nézett rám, de megértően bólogatott. - Az első hetemen máris két napról el akarok lógni. Most biztos azt hiszed hogy túl lusta vagyok - nevettem halkan.

- Hát, ha nekem is ilyen pasim lenne, mint ez a Harry, én is mindent megtennék érte. - biccentett felém mosolyogva, én pedig az említett göndör felé néztem. Éppen a gyűrűit tekergette az ujjain, ami mostanában elég nagy szokásává vált. Látszólag teljesen a gondolataiba meredt, de közben halvány mosoly ült az arcán. Késztetést éreztem, hogy odamenjek hozzá és azonnal leteperjem, de még be kellett fejeznünk a takarítást. A főnök épp akkor lépett be az asztalok közé, mikor végeztünk, így gyorsan el is kéredzkedtem tőle. Nem tetszett neki, hogy újból el akarok lógni, de beleegyezett, mert biztosítottam róla, hogy többször ilyen nem lesz és ezután már teljes erőbedobással fogok dolgozni. Mikor végre elszabadultam mindentől, gyorsan ledobáltam magamról a munkaruhát (ami egyébként csak egy kötény volt), és az én egyetlen szerelmemhez léptem aki egészen eddig türelmesen várt rám. Mikor megpillantott, szélesen elmosolyodott, és sietve felkelt a bokszból.

- A rendelése megérkezett, Uram - vigyorogtam rá szélesen, majd lábujjhegyre állva hevesen megcsókoltam. A háttérben sutyorgást hallottam a munkatársaim felől, de nem figyeltem rájuk, csak Harry puha ajkaira és cirógató mozdulataira tudtam figyelni.

- Uhm, lehet hogy ezzel elkéstem, de hoztam neked valamit - a göndörke zavartan hátrébb lépett egyet, majd maga mögé nyúlt és a semmiből elővett egy csokor rózsát. Akkor azt hittem, hogy ott helyben elolvadok tőle.

- Hű, ezt miért kapom? - kérdeztem csillogó szemekkel beleszagolva a gyönyörű csokorba.

- Csak megláttam, és eszembe jutottál róla. - vonta meg a vállát eszméletlenül aranyos mosollyal az arcán, és mintha kicsit el is pirult volna.

- Köszönöm - suttogtam ajkaira, majd egy újabb csókkal ajándékoztam meg. Kézen fogva sétáltunk ki az étteremből, én pedig akkor olyan boldog voltam, mint még talán soha. Hazafelé végig beszélgettünk, elterveztük, hogy amint hazaérünk, elkezdünk pakolni, mivel én Louhoz költözök erre az egy hónapra, ő pedig elárulta, hogy szörnyű a pakolásban és biztosan segítségre lesz szüksége, szóval amint hazaértünk, neki is kezdtünk. Harry egy nagy bőröndöt és egy nagyobb hátizsákot tervezett megpakolni, én pedig csak a ruháimat pakoltam be, és nem is raktam be mindet, elvégre tudtam, ha bármire szükségem van, vissza tudok jönni érte. Végighülyéskedtük az egész pakolási procedúrát, a göndörke egyetlen egy pillanatra se hagyott békén, amit bevallom, egyáltalán nem bántam.

- Nem fér be... - nyögött Harry kétségbeesetten nézve rám, mire értetlenül pillantottam oda.

- Mert talán nem így kéne megtömni az egészet? Harry, mond csak, te pakoltál már életedben bőröndbe? - nevettem rajta halkan, mire széttárta a karját.

- Nem igazán - kuncogott, én pedig sóhajtva mellé léptem próbálva átlátni a káoszt, amit ő pakolásnak nevezett.

- Harry ez... Katasztrófa - röhögtem ki gonoszul, mivel a bőröndje úgy nézett ki, mint amiben felrobbant egy bomba. - A ruhákat összehajtogatva kell beletenni, és nézd - mutattam neki -, ha feltekered a pólót, sokkal kevesebb helyet foglal. - magyaráztam neki, miközben próbáltam rendet tenni a dolgai között. Ő csak visszafojtott mosollyal nézett rám, és meg se mukkant.

- Mi az? - kérdeztem tőle megállva tevékenységemben, mire ő odahajolt hozzám és egy apró puszit nyomott az orrom hegyére.

- Nem akarlak itt hagyni. Nem is kell bepakolni a bőröndbe, csak feküdj bele és indulhatunk is - elérzékenyülve néztem rá, majd a bőröndre. Hirtelen ötlettől vezérelve fejjel lefelé kiráztam belőle mindent, amolyan "tökmindegy" alapon, majd a lehető legkisebbre összehúztam magam, magzatpózban elhelyezkedtem benne és magamra húztam a tetejét is, ami nagy meglepetésemre tökéletesen bezáródott.

- Én kész vagyok! - kiáltottam ki Harrynek, mire csak egy nagy nevetést hallottam tőle, így egy kis rést kicipzáraztam és kidugtam rajta a kezem egy békejel kíséretében. A göndörke kuncogva összekulcsolta ujjainkat, majd hallottam, ahogy kattan a telefonja kamerája. Könnyek gyűltek a szemembe. Emlékeket gyűjt. Muszáj volt egy kicsit összeszednem magam, hogy ne látszódjon rajtam a szomorúság. Harrynek jókedvre és támogatásra volt szüksége, amit igyekeztem megadni neki. Széles vigyorral az arcomon felnyitottam a bőrönd többi részét is, majd nevetve az arcom elé kaptam a kezem, hogy elrejtsem magam Harry kamerája elől.

- Na, kérlek! Kellene egy jó háttérkép... - nézett rám Harry kérlelően, így egy kis gondolkodás után, de elvettem az arcom elől a kezem.

- Túl kócos és csapzott vagyok a fotózkodáshoz, Harry - ráztam a fejem, mire úgy nézett rám, mint aki megőrült.

- Nekem még mindig tökéletes vagy. Kócosan vagy nem kócosan csapzottan vagy összeszedetten... Mindenhogy - mosolygott rám édesen, amitől teljesen elvörösödtem, és halvány mosollyal az arcomon a földre pillantottam zavartságomban. Ekkor Harry lőtt rólam egy képet, amiért én felháborodottan néztem fel rá.

- Nemár! Nem is készülhettem fel rá! - nevettem és közelebb kúsztam hozzá, hogy kivegyem a kezéből a telefont, de ő feltartotta egész magasra, hogy ne érjem el. Mivel ő is a földön ült, térdre állva felnyújtóztam érte, de ekkor ő is felpattant, és lábujjhegyre állva emelte az égbe a telefonját. Esélyem se volt elkobozni tőle, így feladtam a játszmát és kuncogva átöleltem őt, reménykedve abba, hogy ez majd megtöri őt és megkegyelmez rajtam, de nem tette, sőt, átváltott előlapi kamerára és a magasra tartotta a telefonját.

- Kérlek... - suttogta édesen, és be se kellett fejeznie a mondatát, tudtam mire gondol. Kellett neki egy közös kép rólunk, hogy abból majd erőt gyűjthessen. Ami azt illeti, ez nem volt rossz ötlet, így leküzdve az önmagam iránt érzett utálatot felemeltem a fejem a mellkasáról, és mosolyogva néztem a kamerába. Harry nem volt megelégedve az eléggé műre sikerült mosolyommal, így úgy gondolta, hogy hozzásegít egy igazi mosolyhoz, és sunyin megcsikizte az oldalamat. Ezután egy ideig még szórakozgattunk a képekkel, amik egész jók lettek, Harry mindegyiken eszméletlenül nézett ki és a végére még Hunter is becsatlakozott.

- Ezeket majd küldd el nekem is, rendben? - kérdeztem tőle vigyorogva, mire feltartotta a mutatóujját, és a telefonjába meredt. Idő közben az ölébe kerültem, így tökéletesen ráláttam arra, hogy mit csinál. Elküldte nekem az összes képet Messengeren, majd egy hatalmas szívet is csatolt hozzá. A zsebemben már rezgett is a telefonom, így meg is néztem az üzenetét. Akkor jöttem rá, hogy még soha nem beszéltünk interneten, pedig a létező összes közösségi oldalon ismerősök voltunk. Egyikünk sem volt túl aktív a neten, és eddig nem is volt szükségünk arra, hogy egymásnak üzengessünk. Visszaküldtem neki egy szívecskét, mire ő halkan felkuncogott, majd ajkait enyémekre tapasztotta. Az utóbbi percek csendben teltek el, de nem a kínos fajta csenddel, hanem a nyugodt, meghitt fajtával, ami igazán megnyugtató volt. Ezután viszont felkapcsoltunk nagyobb sebességre, és végre sikerült mindent bepakolnunk Harrynek is. Egyre sötétedett, és azt terveztük, hogy az estét már Lounál töltjük, hogy majd onnan mehessünk a reptérre, de végül ez az elhatározás meghiúsult, és itthon maradtunk egész éjszakára, ami nem volt rossz ötlet, tekintve, hogy az utolsó éjszakánk volt együtt.

Hajnali kettő lehetett, de én még mindig nem tudtam elaludni. Nem akartam, hogy eljöjjön a reggel és a visszaszámlálás elkezdődjön. Már kevesebb, mint 24 óránk maradt. Hosszú percekig csak bámultam Harryt a sötétben és gyönyörködtem benne. Egyenletes szuszogása megnyugtatott, és csodálva néztem sötétpiros ajkait, amik kicsit elnyíltak egymástól. Hosszú szempilláira irigykedve pillantottam: a nők hetven százaléka irigyelte volna a sötét pilláit, melyek súrolták az arcát. Haja kócosan lógott a homlokába és nem bírtam ki, elsöpörtem egy göndör tincset onnan. Összeszorult a szívem. Már most hiányzott, pedig még el sem ment. A mellkasára hajtottam a fejem, miközben ő álmában szorosabban húzott magához. Hallottam szíve dübörgését, ami megmosolyogtatott, mert éreztem, hogy szívünk egyszerre dobog. Végül lehunytam a szemem készen állva a következő napra. Na jó, kit álltatok? Egyáltalán nem álltam készen...

Harry szemszöge

Mikor reggel felébredtem, kettő dolog is szorítani kezdte a mellkasomat: a tudat, hogy ma elutazom, valamint Donna, ugyanis miközben még édesen szuszogva álmaiban járt, erősen szorított magához, mint aki fél, hogyha elenged, már nem talál meg reggel. Őszintén szólva rettegtem a mai naptól, de ezt igyekeztem a lehető legjobban elrejteni. Donna nem láthatja rajtam, hogy mennyire félek az egésztől, pedig belül tényleg pánikoltam. Folyamatosan csak az járt a fejemben, hogy mi lesz velem egy idegen városban Donna és a barátaim nélkül. A munka miatt egyáltalán nem aggódtam, sőt, vártam is a projektet, mert tényleg érdekelt a brazil kultúra és a táncművészetek, viszont az egyedüllét miatt kicsit aggódtam. A rajtam szuszogó és engem szorító gyönyörűségre pillantottam. Szükségem volt a megnyugtató tekintetére, de most hatalmas barna szemeit szemhéja eltakarta nagy sajnálatomra. Nem akartam felébreszteni, inkább csak csodáltam. Ő volt álmaim nője. Ezt már akkor tudtam, mikor először megpillantottam őt még az iskolában. Gyönyörű volt a legkevesebb erőfeszítés ellenére is, és még csak észre sem vette. Rengeteg fiú érte csorgatta a nyálát, de soha nem merték őt megközelíteni, épp emiatt. Túlságosan tökéletes volt. Féltem, hogy most talán másképp lesz, és a többi férfi megpróbálja majd becserkészni őt, mikor nem leszek vele. Bármikor, ha az utcán sétáltunk és elhaladtunk egy férfi mellett, mindig erősen megbámulták őt, de aztán megpillantották összekulcsolt ujjainkat, és csalódottság ült ki az arcukra. Mi lesz, ha már nem leszek mellette, hogy fogjam a kezét?

Donna megmozdult, de ahelyett, hogy elengedett volna, csak még szorosabban ölelt magához. Már alig kaptam levegőt, de ez egyáltalán nem érdekelt. Minél közelebb akartam tudni magamhoz. Meglepetésemre álmában motyogni kezdett valamit, amit először nem igazán értettem, de egyre inkább kivettem szavait. Úgy látszott, mintha valamilyen fájdalmas álom közepén lenne, remegett, és nyöszörgött. Fel akartam kelteni, de aztán meghallottam, ahogyan kiejti a nevemet a gyönyörű száján. Meglepetten néztem rá, de jól esett, hogy álmában engem szólítgatott.

- Szeretlek - nyöszörögte, amitől teljesen szétestem. - Bízz bennem... Ne menj el - motyogta továbbra, én pedig egyre inkább elgondolkodtam azon, hogy talán tényleg nem kellene elmennem. Álmában biztosan igazat mond, tehát tényleg nem akarja hogy elmenjek? Nem, ő támogat. Rengetegszer elmondta már, hogy bármi is van, ő támogat engem, és azt akarja, hogy csináljam azt, ami boldoggá tesz. Már nem mondhatom vissza ezt az utat. A kihívást már elfogadtam, nem mondhatok csődöt. Nem bírtam tovább hallgatni a nyöszörgését, így próbáltam felkelteni őt apró csókokkal, melyeket illatos hajába szórtam el.

- Madonna... - suttogtam fülébe, mire ő egy nagy sóhajjal feljebb mászott rám és a nyakamba temette arcát. Tudtam, hogy nem szereti ezt a nevét, de közben azt is tudtam, hogy szereti, mikor így hívom.

- Edward... - motyogta pár másodperc elteltével amolyan visszavágásként, amitől halkan felnevettem. Derekát átölelve még közelebb húztam magamhoz, és azt terveztem, hogy nem engedem el. Be kellett volna szereznem valami jó pillanatragasztót, hogy magamhoz ragaszthassam örökre.

- Mennyi az idő? - kérdezte alig érthetően a vállamba mormolva, mire ösztönösen a telefonomért nyúltam hogy megnézzem az órát. Amint megpillantottam a háttérképem, elszorult a szívem. Az a közös képünk volt rajta, amin Donna az ölemben ült, az ő ölében pedig Hunter vigyorgott. Az én gyönyörűségem arcát eltakarta a mostanra már nagyra nőtt husky, csak gyönyörű mogyoróbarna szemei látszottak Hunter kékjei felett.

- Fél tizenegy - válaszoltam végül kizökkenve az ábrándozásomból, mire a rajtam fekvő szépség végre kinyitotta szemét.  Pillantásából ítélve akkor jöhetett rá, hogy ez az utolsó reggelünk együtt, és ma már elutazom. A tegnapi napon egyszerűen nem tudtam másra gondolni, folyamatosan az járt a fejemben hogy hamarosan már nélküle kell boldogulnom. Ő igyekezett pozitív és vidám lenni, amivel sikerült feldobnia a kedvem, de észrevettem, hogy ez neki is nehéz.

- Csináljunk reggelit - csillant fel a szeme boldogan, majd gyorsan fel is pattant rólam. Nem engedtem hogy kikeljen az ágyból, mert csuklójánál fogva visszahúztam magamhoz egy lusta, reggeli csókra. Erőt kellett gyűjtenem a csókjából, hogy fel tudjak kelni.

Ezután viszont már sikerült felkelni normálisan, és el is döntöttük, hogy kivételesen szendvicset reggelizünk, amit Donna pillanatok alatt össze is dobott, amíg én felöltöztem normális ruhába, merthogy egészen addig egy szál alsónadrágban járkáltam. Imádtam látni, ahogyan elpirul mikor póló nélkül vagyok. Habár az se rossz, mikor ezt ő teszi, sőt...

Vidáman beszélgetve reggeliztünk meg, majd Donna úgy döntött, hogy lefürdik, amitől nekem igen piszkos gondolatok áramlottak a fejembe.

- Ne menjek veled? Tudod, bármi történhet, biztos ami biztos... - vonogattam a szemöldökömet a konyhapultnak dőlve, de ő csak a fejét rázva megforgatta a szemét, és otthagyott egyedül. Szerettem vele perverzkedni, látni ahogyan zavarba jön, elpirul vagy netán visszaszól valami még mocskosabbat. El nem tudom mondani, mennyire boldog voltam, hogy egy ilyen angyalt kaptam az égtől.

Mikor visszatért egy szál köntösben és egy turbánnal a fején, szexibbnek találtam, mint valaha. Pár hónapja el se tudtam képzelni, hogy valaha mer majd előttem így mutatkozni, de most hihetetlenül büszke vagyok rá, amiért sikerült legyőznie a bizalmatlanságát és nem feszeng előttem ha kevesebb ruha van rajta a megszokottnál.

Még gyorsan elintéztem a maradék munkámat a laptopomon, majd feltettem tölteni, mert szándékomban állt az egész repülőúton azon lógni. Donna eközben csak ölembe hajtott fejjel nézett a tévében valami sorozatot. Tulajdonképpen egész délutánig ezt csináltuk: punnyadtunk a kanapén összebújva, némán élvezve a másik társaságát. Háromkor viszont már muszáj volt felkelnünk, hiszen át kellett mennünk Louhoz, hogy lepakoljuk Donna cuccait, és ott hagyjam a kocsimat is. Teljes mértékben Loura és Donnára bíztam az egyetlen, kedvenc autómat, elvégre mindketten vezették már, és mindketten jó sofőrök, szóval emiatt egyáltalán nem aggódtam. Viszont bevallom, a repülőút miatt eléggé izgultam. Még soha nem repültem ekkora távolságra, pedig imádtam a felhők fölött lenni. Donnával  indulás előtt még gyorsan felszaladtunk a hálószobába, hogy leellenőrizzük, hogy semmit nem hagyok-e itthon.

- Azt hiszem indulhatunk, minden megvan. - mondta anyáskodóan, majd az ajtóhoz lépett, hogy indulhassunk, ám én ott álltam elállva az útját. Gondoltam, játsszunk még egy kicsit mielőtt elhagyjuk a lakást. Felvont szemöldökkel az ajkamba haraptam, amolyan felkérés szerűen.

- Harry... - nézett rám nevetve, de én csak visszatartott mosollyal néztem rá némán. Megpróbált a karom alatt átbújni, majd a lábam mellett is, de egyik út se jött neki össze, mert mindig úgy mozdítottam a végtagjaimat, hogy ne férjen ki. - Nem gondoltam hogy valaha ezt fogom mondani, de kénytelen leszek erőszakot alkalmazni -  nevetett édesen, miközben hátrébb lépett pár lépést és elszántan nézett rám.

- Most félnem kellene? - kérdeztem heccelve őt, mire kinyújtotta rám a nyelvét és szaladni kezdett felém. Szó szerint rám ugrott, de még ezzel sem érte el amit akart, hiszen egyszerűen magamhoz felemeltem, és nem engedtem kiszökni őt az ajtón, mi több, egyre beljebb hurcoltam a szobába.

- Harry, már ott kéne lennünk Lounál. Azt mondtuk, hogy háromra ott vagyunk... - kuncogott, habár szemében láttam, hogy szavait csak kötekedésnek szánja és valójában nem is akar elmenni. Vámpírosan a nyakába haraptam, miközben ő a derekam köré fonta lábait és belekapaszkodott a hajamba. Lassan elengedtem bőrét és a szemébe néztem. Hogy mit láttam? Kétségbeesést, ragaszkodást, bizonytalanságot, és vágyat egyszerre. Hirtelen ötlettől vezérelve megcéloztam puha ajkait és vad csókcsatét kezdeményeztem. Szükségem volt egy búcsúra, és az volt a megérzésem, hogy neki is.

Fél óra múlva már végleg elhagytuk a hálószobát, kissé csapzottan, de sokkal jobb kedvvel és miután berakodtuk a kocsiba a csomagokat (és Huntert is sikerült betuszkolni a hátsó ülésre), el is indultunk Louhoz. A szívem összeszorult, mikor leparkoltunk a házuk előtt, mert a felszállás időpontja megállíthatatlanul közeledett. Túl gyorsnak találtam az idő múlását, és kezdtem kétségbe esni, habár ezt nem mutattam ki. Donna nem láthatja rajtam, mennyire félek az elkövetkezendő hónaptól. Louis és Diana lelkesedése és jókedve ránk ragadt, így hangosan nevetgélve pakolgattuk a csomagjainkat ide-oda. Négy óra maradt a felszállásig, ebből fél óra a becsekkolás, és fél óra az út a reptérig. Tehát maradt három órám a barátaimmal. Diana észrevette, hogy már hosszú másodperceken keresztül bámulom a telefonom kijelzőjét, és fölém hajolva megleste, mit is nézek.

- Jaj, de aranyos kép, Donna! Simán lehetnél modell! - Donna szeme meglepetten kikerekedett, és ő is a telefonomra nézett. Látszólag megkönnyebbült, hogy csak a bőröndös kép volt a kijelzőmön, és nem egy másik, melyet egyikőnk se mutatna meg a nyilvánosságnak (jaj, nem kell rosszra gondolni, annyi az egész, hogy van pár olyan kép a tulajdonomban, melyekről azt állítja hogy szörnyen néz ki rajta, de valójában mindegyiken gyönyörű).

- Én bírnám, ha modell lennél. Habár... A fehérneműs képeidet inkább megtartom magamnak... - vicceltem vele, mire még nagyobbra kerekedett a szeme.

- Van fehérneműs képed rólam? - kérdezte fülig vörösödve, mire jóízűen felnevettem és egy apró puszit nyomtam a homlokára.

- Nincs... sajnos. - röhögtem, mire ő a fejét rázva rácsapott a karomra. Imádtam mikor verekedett velem.

- Jaj, szerintem ezt nem akarom hallani. Bírj a farkaddal, Harry! - forgatta meg a szemét Louis, de én csak kinyújtottam rá a nyelvem.

- Múlt éjjel nem ezt mondtad - vágtam neki vissza, mire mindannyian felnevettünk.

- Édesem. Ha velem feküdsz össze, azzal nincs bajom. De ha egy nővel teszed ezt, az felháborító - rázta a fejét rosszallóan, én pedig majdnem megfulladtam a röhögéstől.

- Tudtam hogy csalsz - csatlakozott be a hülyülésbe Donna is, habár arca teljesen vörös volt. Tettetett sértettséggel felállt az ölemből, és összefont karral megállt előttem. Erős késztetést éreztem arra, hogy rácsapjak formás seggére, de nem tettem, tekintettel léve a körülöttünk tartózkodókra.

- Lou, végre felszabadult az ölem - intettem a legjobb barátomnak, mire ő nevetve kapott az alkalmon, és Donnát félrelökve az útból, egyenesen rámugrott. A lányok a földre ültek röhögés közben, mi meg tovább játszottuk a szerelmespárt. Imádtam Louval ezzel viccelődni, mert soha nem adódtak ilyen téren félreértések közöttünk, mindig is teljesen világos volt, hogy mindkettőnk az ellenkező nemhez vonzódik. Ráadásul Donna sem sértődött meg, pontosan tudta, hogy Louval mennyire szoros a kapcsolatunk.

- Diana, azt hiszem ideje őket kettesben hagyni. Ma már eleget láttam meztelenkedni... - Donna hirtelen megállt beszéd közben, mikor rájött, hogy mit is kezdett el mondani, és ha lehet mondani, olyan vörös lett, akárcsak egy érett eper. Diana nevetve karon ragadta őt és kimentek a konyhába, kettesbe hagyva minket Louval.

- Baszki, mi volt ez? - kérdezte Lou izgatottan, miközben lemászott rólam és mellém huppant a kanapéra.

- Mármint mi? A fehérneműs kép? Tényleg nincsen... - ábrándoztam el hirtelen, de ő nevetve megrázta a fejét.

- Nem az, te barom! Mi az hogy eleget látott meztelenkedni téged? Nem érdekelnek a részletek, de ennyire közel engedett magához? - kérdezte boldogan, látszólag tényleg örülve a kettőnk közti egyensúlynak.

- Uhm, igen. Sikerült elérnem, hogy ne feszengjen előttem. A nagy pulcsikról nem sikerült még leszoktatnom, de azt hiszem ez nem is gond, jobb ha mások nem látják mi van a hatalmas ruhák alatt. - Lou értetlenül nézett rám, mire suttogva folytattam - Nem is gondolnád, mennyire dögös! Mikor először megláttam azt hittem ott azonnal felrobbanok. Gondolhatod... - mondtam neki, ő pedig meglepett arckifejezéssel gondolkozott el. - Ha valaki rámászna... - kezdtem bele a komolyságba, de ő leintett.

- Aki rámászik, azt keményen elintézem. A legjobb barátom csajára nem mozdulhat rá senki, ne aggódj. Jobban fogok vigyázni rá, mint saját magamra. - azt hiszem, ezt kellett hallanom. Megkönnyebbülten és hálásan öleltem meg Lout, elvégre minden bizonytalanságomat megszüntette. Már nem féltem, sőt, biztos voltam abban, hogy az elkövetkezendő hónap nagyon jó lesz. Persze, hiányozni fognak mindannyian, főleg Donna, de túl fogjuk élni, egy hónap nem a világ vége és vissza fogok jönni hozzájuk.

- Ajánlom, hogy mire visszaérjek, már együtt legyetek Dianával. El nem tudom képzelni, hogy hogy lehet az, hogy még mindig nem jöttetek össze. - értetlenül néztem rá, de ő csak megvonta a vállát. Látszólag nagyon aggasztotta őt ez a dolog, mert idegesen dobolni kezdett a lábával.

- Úgy, hogy egy gyáva fasz vagyok. Csak tudod... Az első csóknak tökéletesnek kell lennie, és... Nem tudom, még nem éreztem hogy tökéletes lett volna egy pillanat. - vallotta be őszintén.

- Néha elég az, ha a tökéletes emberrel vagy. Olyankor nem számít sem a hely, sem az idő, csak az, hogy vele vagy. Ne parázz rá. Donnával az első csókunk a sárban fekve volt egy vihar kellős közepén. Nem volt túl idilli, de mégis úgy emlékszem rá, mint egy tökéletes pillanatra. A körülmények nem számítanak.

 - Hű, egy költő veszett el benned. Ez honnan jött? Ha azt mondod, hogy a szívedből, én lehidalok! -  Louis megszeppenten nézett rám a kis monológom hatása alatt állva, mire megvontam a vállam.

- Újságíró vagyok, vagy mi. És fizikailag ez a tüdőmből jött a hangszalagjaimon és a számon keresztül, de inkább az agyamból... A szívemnek nincsenek gondolatai, neki csak az a feladata, hogy érezzen. - hű, tényleg eléggé művészi voltam, de nem érdekelt. Tényleg a szívemből szóltak a szavaim. Vagyis... Na. Értitek.

- Néha úgy utállak. Ha valami ilyesmit mondanék Dianának, elolvadna tőlem. - gondolkozott el.

- Jaj, Louis, ne már! A csajnak egyértelműen te jössz be, nem az én érzelgős hülyeségem. Legyél önmagad, valami hatalmas mókamester, ahogy szoktál, és ne érdekeljen, hogy romantikus vagy, vagy sem. Ez nem számít. - próbáltam őt a helyes útra terelni, és sikerrel is jártam, mert ezek után mélyen elgondolkozott, és teljesen más taktikát kezdett követni, mégpedig önmagát adta. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem a legjobb barátomnak, és mikor a lányok nevetgélve visszatértek a nappaliba, és Donna vidám arcára néztem, teljesen feltöltődtem bizalommal. A barátaim most már a családom részei, és itt fognak várni, mikor hazajövök. Donna mosolyogva lehajolt hozzám egy csókra, mire én az ölembe ültettem őt és a fülébe suttogtam. Kuncogva hagyta, hogy leheletemmel csikizzem őt, miközben Lou Diana mellé ült, és láttam, ahogyan mindketten ránk nézve halkan beszélgetnek. 

 Egy óra maradt a felszállásig, ami azt jelentette, hogy ideje indulnunk. Mindannyian Louis kocsijába pattantunk be, Lou és Diana elől, mi Donnával pedig hátul helyezkedtünk el. Számolhattam volna a perceket, de nem tettem, ehelyett inkább élveztem az idő múlását. Vidáman beszélgettünk, egyikőnk sem gondolt arra, hogy egy óra múlva már csak hárman fognak visszatérni a reptérről. A rádió csak csendben szólt a beszélgetésünk alatt, mikor meghallottam egy ismerős dallamot, mégpedig a közös kedvenc számunkat.

- Lou! Hangosítsd fel a rádiót! - kértem őt, mire ő engedelmeskedett. Mikor rájött, hogy mi szól, még feljebb tekerte a hangerőt, és mikor a dal éneklős része elkezdődött, egyszerre zendültünk fel. Hangosan énekelve és ülve táncolva hallgattuk végig a számot, azt hiszem, ilyen jól még sosem éreztem magamat kocsiban ülve. Mindenki tudta a szöveget, és mikor a dal végén magamhoz húztam Donnát, boldogabb nem is lehettem volna.

A repülőtérnél leparkolva a gyomrom teljesen összeszűkült, a felszállás pillanata már túl közel volt, nem tudtam nyugton maradni. Egyszerre voltam izgatott és szomorú, és ez a kettősség teljesen felemésztett. A épületben teljes káosz volt, ahogy megszokhattuk, az utasok hangosan, izgatottan esetleg unottan húzták maguk után bőröndjüket, egyesek már hozzá voltak szokva az utazáshoz, mások viszont egyenesen rettegtek az előttük álló óráktól. Izgatottan kulcsoltam össze Donna ujjait az enyémekkel, miközben meg is feledkeztem róla, hogy őt sajnos itt kell hagynom. Egyszer mindenképpen el kell utaznunk közösen valahová.

A kapuknál rengeteg biztonsági őr állt, így már messziről tudtam, hogy onnantól már egyedül kell mennem. Nagy levegőt véve fordultam a kis társaságomhoz, akik mindannyian szomorkás mosollyal néztek vissza rám. Legelsőnek Diana kapcsolt, aki egy óvatos öleléssel köszönt el tőlem, valamint jó utat kívánt. Vele nem volt olyan szoros a kapcsolatom, mint Louval vagy Donnával, inkább állandóan csak szekáltuk egymást, de jólesett hogy itt volt. Ezután Lou ugrott a nyakamba (szó szerint), és jó alaposan megropogtatta a csontjaimat egy jó szoros ölelés kíséretében.

- Vigyázz magadra tesó. Aztán hozzál nekem valami jó kis brazil cuccot, muszáj lesz vele hencegnem a munkatársaimnak - mondta, mire hangosan felnevettem. Tőle nem is számítottam másra, töltöttünk már több időt is külön, így nekünk ez meg sem fog kottyanni. Miután ő egy szoros kézfogás után elengedett, helyet adott Donnának is, akinek alig láthatóan, de könnyek voltak a szemében. A lehető legszorosabban öleltem magamhoz, habár féltem, hogy eltöröm valamijét. Lehunyt szemmel igyekeztem memorizálni friss, virágos illatát, majd ajkaimat az övére helyeztem. Búcsúcsókunk hosszú és lassú volt, és egy kicsit se érdekelt minket, hogy körülöttünk lévőket ez zavarta. Szemébe nézve összeszorult a szívem, legszívesebben felkaptam volna a vállamra, hogy elraboljam és magammal vigyem, de nem tehettem, ehelyett inkább lecsókoltam arcáról a könnyeit.

- Nagyon vigyázz magadra! - kérte halkan, mellkasomba fúrva a fejét.

- Te is, Gyönyörűm. Hívj bármikor, még ha nálam hajnali három is van. - egészen eddig bele sem gondoltam az időeltolódásba. Kissé elbizonytalanodtam emiatt, de igyekeztem nem foglalkozni ezzel.

- Te pedig hívj fel, amint leszállt a géped. Nem érdekel, hogy korán reggel lesz. - suttogta, mélyen a szemembe nézve, amitől halvány mosoly ült az arcomra.

- Szeretlek, ezt ne felejtsd el - suttogtam ajkaira, mielőtt újból megcsókoltam volna, ezúttal utoljára.

- Én is szeretlek, Harry. - válaszolta, mikor elhúzódtam tőle. Mélyen a szemébe nézve engedtem el a kezét, és egy intés után már meg is fordultam, hogy a kapunál bejelentkezzek. Nem akartam visszanézni, mert tudtam, hogy csak nehezebb lesz, de nem bírtam ki. Feléjük pillantva azt láttam, amint Donna a könnyeit törölgeti, és szomorúan néz felém. Még egy utolsót integettem nekik, majd beléptem a kapun, és utána már esélyem se volt visszanézni.

A repülőn ülve még egyszer a telefonom kijelzőjére pillantottam. Nehéz lesz ez az egy hónap, de biztos voltam benne, hogy mikor visszatérek, minden ugyan úgy fog folytatódni, ahogyan most abbahagytuk. Készen álltam a kihívásokra. 

Vigyázz, Rió! Harry Styles közeledik! 

------------------------------

Ahoy!

Drágáim, hihetetlenül sajnálom a teljes egy hetes kését, de engesztelésként egy extra hosszú résszel érkeztem. Remélem, hogy tetszett nektek ez a rész is, és azt hiszem, annyit elárulok, hogy ez a külön töltött egy hónap minden tekintetben érdekes lesz.

Nem tervezek többet elárulni, igyekszem majd a következő résszel, de - mivel elfogytak az előre megírt részek -, lehetséges hogy megint késni fogok, ezért elnézéseteket kérem. 

Remélem, hogy boldogan telt nektek a szeptember, és hogy ugyanilyen kellemes lesz az október is. 

(UI: Nem volt időm átnézni, mert minél hamarabb akartam kitenni a részt, ezért az elgépelésekért elnézést kérek, amint lesz időm, kijavítom őket.)

Peace out