2016. december 2., péntek

HOMELESS 13. Rész | II.


A díjátadó napján Harryt le nem lehetett lőni. Már előző este felhívta Lout és Dianát, hogy találkozzunk nálunk aztán menjünk együtt. Reggel pedig olyan gyorsan kipattant az ágyból, mint talán meg soha.
- Ne menj, még korán van! - nyögtem próbálva visszahúzni őt magam mellé, de már csak kihűlt helyét markolásztam a lepedőn. Mivel ezután már nem tudtam visszaaludni, úgy döntöttem, ha már ilyen korán fent vagyok, elmegyek futni egyet, úgyis már elég régen voltam és hiányzott. A díjátadó csak délután volt, ezért nem is értettem hogy Harry miért volt ennyire éber már reggel. Gyorsan copfba kötöttem a hajam és felvettem a futós ruhámat. Hunter farkcsóválva nézett rám, mintha csak várna valamire, így kezembe vettem a pórázát, hogy magammal vigyem őt is. A lépcsőn leszaladva bemelegítettem és ráadtam Hunterre a pórázt. 
- Harry! - kiáltottam a göndörkének, ugyanis fogalmam sem volt, hogy hol van, de pár pillanat múlva megpillantottam vidám arcát a konyhából kilesve. 
- Jöhetek én is? - kérdezte kiskutyaszemekkel, ahogy rájött, hová is készülök. Mosolyogva bólintottam, mire ő izgatottan felszaladt hogy felvegyen valami futóruhát. Egyértelmű volt, hogy nagyon izgult a díjátadó miatt és kellett neki a feszültség levezetés így hát egyáltalán nem bántam hogy velem jön. Na meg, így már hármasban biztosan sokkal szórakoztatóbb lesz a futás is. 
- Figyelmeztetlek, nem vagyok túl jó kondiban. - mondta Harry amint visszaért egy futó sortban és egy egyszerű fehér pólóban és baseballsapkában. 
- Én sem - vontam meg a vállam, majd már ki is léptem az ajtón Hunter pórázával a kezemben és Harryvel a nyomomban. Furcsa volt így elindulni, hiszen eddig a legtöbb társaságom csak Hunter volt. Egy gyors bemelegítés után el is indultunk a szokásos helyemre, ahová futni jártam. Harry nem ismerte az útvonalat, ezért szorosan követett, és meglepően jól bírta az iramot, egyszer sem kellett vele megállni. Ahogy az erdős részre értünk végre elengedhettem Huntert, aki tele energiával úgy leelőzött minket hogy én olyat még nem láttam. Arra a területre értünk, ahol általában megpihentem, így most is itt fújtuk ki magunkat.
- Hű, te aztán nem vagy semmi. Jól bírod - dicsért Harry a térdére támaszkodva miközben igyekezett normálisra csökkenteni légzését. 
- Te is meglepően jól bírtad. Csak kifogytál a levegőből. Idővel ezt már meg se érezni - mondtam neki, ugyanis már volt annyi tapasztalatom, hogy tudtam hogyan és mikor kell levegőt vennem ahhoz, hogy ne szúrjon az oldalam. 
- Csak azért mert volt inspirációm. A feneked látványa nélkül már félúton kipurcantam volna - mondta vigyorogva végignézve rajtam mire rosszallóan megráztam a fejem. Hát, mindenkinek más ad inspirációt. - Amúgy mi ez a hely? Soha nem jártam még itt. - Harry végre szétnézett maga körül és ámulva hallgatta a madárkák csicsergését. 
- Akármennyire hihetetlen, a szabadidőm felét itt töltöttem amíg te nem voltál itthon. - vontam meg a vállam - Futás közben találtam meg. Tökéletes helyszín az olvasáshoz - mosolyogtam rá, mire ő elismerően nézett rám. 
Pár percig még csendben hallgattuk a madarak énekét, majd amint Hunter visszatalált hozzánk, hazaindultunk. Harry most is nagyon jól bírta, egészen hazáig szorgalmasan szedte a lábait és még csak nem is panaszkodott a nagyobb tempóra. Amint beértünk a házba, egyszerűen szétterült a padlón, akárcsak egy béka. 
- Ügyes voltál, Harry - adtam egy puszit lehajolva hozzá, mire ő még a nyelvét is kidugva lihegett kimerülten. 
- Azt hiszem többször kellene veled mennem. Gyengébb vagyok mint gondoltam - panaszkodott az oldalát fogva mire felkuncogtam és értesítettem róla hogy csinálok egy gyors reggelit ami már inkább ebédnek is mondható. 
Amíg ő kipihente magát a földön fekve, én el is készítettem egy gyors rántottát, majd asztalhoz is hívtam szegénykémet. Már előre elképzeltem, milyen izomláza lesz holnapra. 
- Egy főnyeremény vagy, ugye tudsz róla? - kérdezte hálás puszit adva az arcomra, mielőtt nekilátott volna az ebédjének. Mosolyogva figyeltem, ahogyan jóízűen belapátolja a rántottát, akárcsak egy éhes farkas. Jó érzés volt gondoskodni róla, és örültem neki, hogy ennyire szereti a főztjeimet. Ő sem volt rossz a konyhában, sőt, egy férfihez képest elég ügyes volt, de örültem hogy átvehetem tőle a konyhafőnök szerepét. 
Ezután gyorsan elküldtem őt tusolni, amíg én elmosogattam az edényeket és Huntert is elláttam kajával, majd felmentem a hálószobánkba, hogy eldöntsem, mi legyen a hajammal. Egyértelmű volt hogy meg kell mosni, elvégre futás után mindig úgy nézett ki mint egy szénakazal, de azt nem tudtam eldönteni, hogy hagyjam egyhén hullámosan, göndörítsem be vagy vasaljam ki. Arra gondoltam, megvárom, Harry melyik ruhát választotta, aztán majd kikérve a véleményét választok. Mikor visszatért a zuhanyzásból, eléggé szexi látványt nyújtott még kicsit vizes felsőtestével és nedves hajával. Nehéz volt nem letámadnom azonnal, így a lehető legkevesebb stírölés után elfoglaltam a fürdőszobát. A zuhanyból kilépve megéreztem azt az érzést, amit annyira szerettem futás után: mintha a testem újjászületett volna, és fittebbnek éreztem magam, mint valaha. A közérzetem annyira jó volt, hogy még kedvet is kaptam egy kis sminkhez - amit általában a lányok akkor használnak, mikor nem elégedettek önmagukkal, de én ezzel nem így voltam. Számomra maximum szórakozás volt. Egy kis szemceruza és fekete tusvonal és már kész is voltam. Rúzst nem is szándékoztam használni mert biztos voltam benne hogy Harry három másodperc alatt elkenné. A legszexibb fehérneműmet vettem fel, fölé pedig magamra terítettem egy törülközőt, elvégre nem akartam így mászkálni a házban.
- Wow, milyen vadóc.. Ezt tetszik! - mosolygott rám Harry beharapott ajkakkal amint visszatértem hozzá, mire szégyenlősen hátrasimítottam a hajam.
- Szerinted a ruhához milyen haj lesz jó? Eredeti hullámos, egyenes, vagy göndör? - kérdeztem az egyik tincsemet tekergetve, ő pedig elgondolkozva nézett rám egy pillanatig.
- Kócos göndör. Mint az enyém - mutatott a fejére, mire felkuncogva bólintottam, majd már vissza is tértem a fürdőszobába hogy begöndörítsem a hajam. Nem szerettem ha a tincseim nagyon felugrottak, így csak enyhe hullámokkal díszítettem hajamat. Eléggé tetszett a végeredmény. Távol álltam már a természetes Donnától, de még pont annyira közel voltam, hogy azt mondhattam, nem estem túlzásba. Lehet, hogy kissé ideges voltam a vörös szőnyeg miatt... 
- Tökéletes! Gyönyörű vagy - mondta Harry amint megjelentem újból előtte, mire mosolyogva hátradobtam a hajam amolyan szépségkirálynős stílusban mire felnevetett. Akkor én is végignéztem rajta. Eszméletlenül nézett ki, a fekete öltönye alatt szintén fekete inget viselt, aminek zsebe csipkés mintát vett fel, nyakkendője pedig bőrből készült. Szokásos fekete szűk farmerja helyett most elegáns nadrág volt rajta, ami ugyan eltakarta csábító lábait, de még így is eszméletlenül állt rajta. - Készen állsz az eszméletlen ruhádra? - kérdezte izgatottan, majd az ágyhoz lépett és előhúzta mögüle a kis zacskót. 
- Tudom, hogy azt mondtad, nem tetszik, de... Engem nem tudsz átverni - mosolygott szélesen, majd minden elképzelésem ellenére előhúzta a tökéletes tüllös-csipkés ruhát, amit annyira drágálltam.
- Harry... - csodálkoztam el rajta - Honnan tudtad? - kérdeztem meglepődve, mire ő levette rólam a törülközőmet, hogy belebújtasson a ruhába. Még mindig le voltam sokkolódva, hogy megvette nekem ezt a drága ruhát. 
- Szörnyen hazudsz. Láttam rajtad, hogy imádod csak azt hiszed túl drága ahhoz hogy megvegyem neked. - mondta miközben öltöztetni kezdett. A fogadásunkat szó szerint vette, ugyanis tényleg ő öltöztetett fel minden tekintetben. 
- Igen, Harry, ez a ruha egy vagyont ér... - ráztam a fejem még mindig sokkos állapotban. Harry egy angyal. Azt hittem bevette a hazugságomat, még el is játszotta, hogy elfogadja a döntésem, csak azért hogy aztán meglephessen. 
- Mint már mondtam, a pénz egyáltalán nem számít ha rólad van szó. És örömmel vettem, szóval nyugalom. - puszilta meg az orrom hegyét mosolyogva, mire elérzékenyülve magamhoz öleltem. Ekkor már teljesen rajtam volt a ruha, már csak fel kellett húznia a cipzárját, így megfordultam, és hagytam hogy ő megtegye helyettem. Mikor végzett, a derekam köré fonta a karjait, majd egy apró csókot nyomott a nyakamra.
- Köszönöm - mondtam mosolyogva, miközben szembefordultam vele és nyaka köré fontam karomat. Öltözékünk teljesen összepasszolt - Mindketten talpig feketében, csipkés és bőr dolgokban. 
- Eszméletlenül gyönyörű vagy ebben a ruhában - teljesen elpirultam a bókjától, és elérte, hogy lábaim megremegjenek szexi hangjától. - Habár... Nélküle még gyönyörűbb lennél, ebben biztos vagyok. - suttogta fülembe, majd egy pillanatra a szemembe nézett és pajkosan elvigyorodott, majd már puha ajkait az enyémekre is tapasztotta. Szenvedélyesen csókolt, puha nyelvével feltérképezte az egész számat, miközben érzéki táncot járt az enyémmel. Óvatosan tincsei közé túrtam, mert nem akartam szétszedni a tökéletesre beállított haját, habár látszólag őt ezt egyáltalán nem érdekelte. Hatalmas tenyerével végigsimított az oldalamon, majd a szoknyám alá nyúlva belemarkolt a fenekembe, amitől megugrottam meglepettségemben. Hajából egyenesen izmos mellkasára vezettem a kezemet, majd félig begombolt inge miatt egyszerűen a selymes anyag alá csúsztattam a tenyeremet, így már közvetlen a bőrét tudtam cirógatni. 
- Kicsit késünk - mondta Harry sietve, aztán gyorsan lelökött az ágyra, mire felkuncogtam. Hihetetlen milyen gyorsan tudott átváltani aranyos lelkitársból perverz, szívdöglesztő pasivá. Nyakkendőjénél fogva húztam le magamhoz újabb csókcsatát kezdeményezve. Harry végigsimított a combomon, miközben fogaival óvatosan cirógatta nyakam bőrét. Felnyögve bicepszébe kapaszkodtam, ugyanis úgy éreztem, ha tovább teszi ezt velem képes vagyok lezuhanni az ágyról is. Meg voltam győződve arról, hogy a hajam már teljesen összegubancolódott, de nem érdekelt - a fölöttem tornyosuló félisten úgyis azt akarta hogy kócos göndör legyek : akárcsak ő. Fordítottam a helyzetünkön és ezúttal én ültem a csípőjére. Vadul csókoltam miközben tenyeremmel mellkasát cirógattam. Imádtam, hogy csak félig gombolja be az ingét, mert így gond nélkül hozzáférhettem felhevült bőréhez. Apró csókokkal hintettem be egész nyakát majd mellkasát is, ami miatt felnyögött és derekamnál fogva közelebb húzott magához és ahogy várhatta, ennek következtében fenekem ágyékának dörzsölődött. Nem szoktam szoknyát hordani és látszólag eléggé beindította most, hogy alig egy mozdulat és már bugyimhoz is érhet, így hát újból fenekembe markolt.
- A picsába te lány! - nyögött fájdalmasan, jelezve hogy okoztam egy kis gondot ágyékánál, de én csak felnevettem és tovább kényeztettem ajkait. - Teljesen kikészítesz - motyogta alig érthetően, éppen hogy csak megértettem, amit mondott. Ezután nem telt el sok idő, újból fordított a helyzetünkön így újból a hátamra kerültem. Harry a combomat simogatta, miközben huncut tekintettel nézett rám. 
Teljesen elvesztettem az eszem, lehetetlenség volt bármire is gondolni abban a pillanatban. Belső combomat kezdte el behinteni apró puszikkal és ahogy egyre feljebb haladt, úgy éreztem nem bírom tovább. Pontosan abban a pillanatban, ahogy a bugyim vonalához ért, meghallottuk a bejárati ajtó csapódását mire ijedten néztünk össze. Teljesen megfeledkeztünk arról, hogy indulnunk kellene. Még mindig kissé kábult voltam érintéseitől, de leesett, hogy Louval és Dianával megbeszéltük, hogy együtt megyünk a díjátadóra. 
- Francba! - morgott fel halkan Harry, majd gyorsan lemászott rólam, és felhúzott engem is. Eszeveszett gyorsasággal pattantunk a tükör elé, hogy összeszedjük magunkat. Harry bizonytalanul az ajkába harapott és újból végignézett rajtam. - Upsz - nyögte, mire értetlenül néztem rá. Ő csak lepillantott a gatyájára, mire egy o alakot formáltam a számmal és halkan felnevettem. 
- Rám férne egy hideg zuhany. De nagyon. - kétségbeesetten próbálta eltüntetni a kicsi Harryt, de nem igazán sikerült neki, hiszen a vászonnadrág mindent megmutatott, amit nem kellett volna.
- Vegyél fel farmert! - tanácsoltam, mire egy hatalmasat bólintott, majd sietve a szekrényéhez lépett, miközben gyorsan lerángatta magáról a gatyáját. 
- Hahó, srácok! Elkészültetek? - hallottuk meg Louis hangját, mire ijedten néztünk össze. Mindketten úgy néztünk ki, mint akik éppen... Igen, a kinézetünk tökéletesen elárulta, hogy mit csináltunk pár perccel ezelőtt. 
- Egy perc, Louis! - kiáltotta ki Harry, miközben próbált egy normális farmert keresni. - A fenébe! Csak ez van, amit múltkor kiszakítottam a térdénél. Úgy nézek ki, mint aki... - felnevettem reakcióján, de csak megvontam a vállam. 
- Nyugi, majd azt mondjuk ez az új divat - röhögtem halkan, mire gúnyos vigyorral nézett rám, de azért felrángatta magára az említett darabot.
- Csak hogy tudd - lépett hozzám közelebb, egészen addig, hogy orrunk csaknem összeért. Szexi hangja libabőrössé tett, és ennek igenis tudatában volt, ugyanis piszkos mosoly ült az arcára. - Ezt még befejezzük. De ne számíts kegyelemre. Olyan keményen... - nem tudta befejezni a mondatát, mert Louis türelmetlenkedni kezdett az ajtó túloldaláról. 
- Gyerünk már, srácok, késésben vagyunk! - kiáltotta. Harry csak rám mutatott a mutatóujjával, amolyan fenyegetésként, mire egy hatalmasat nyeltem. Jaj nekem. Gyorsan lecsekkoltam a hajam a tükörben, ugyanis teljes gubanc lett a tökéletesen beállított hajam helyén. 
- Harry, a hajad... - szóltam neki kuncogva, mire ő is mellém állt a tükörhöz, és gyorsan helyre tette göndör tincseit. Az inge kissé gyűrött volt, és a nadrággal párosítva meglepően jól nézett ki és simán rá lehetett fogni, hogy ez az új divat, szóval nem aggódtam túlzottan miatta. Az én ruhám is kissé gyűrött volt, és még mindig eléggé zilált állapotban voltam. 
- Tényleg ne számíts kegyelemre. - Suttogta a fülembe, majd egy apró puszit helyezett rá, amivel teljesen kinyírt, majd már ki is nyitotta az ajtót. 
- Hála az égnek, már rég ott kellene lennünk. Mi a franc tartott eddig? - idegeskedett Louis, mire Harry egy mindent tudó mosollyal nézett rám.
- Volt egy kis elintéznivalóm. Munka ügy. - mondta, egész jó indokot találva, ugyanis Louis beletörődött. Próbáltam hatalmas lélegzetvételekkel lecsillapítani magam, de nem igazán ment, főleg hogy Harry folyamatosan rajtam tartotta a szemét. Louis elismerően pillantott az öltözékünkre és megjegyezte hogy mennyire összepasszolunk amiért Harry arcára büszke mosoly ült és beharapott ajkakkal újból végignézett rajtam. Olyan piros lehetett az arcom, mint egy érett eperé, ezért próbáltam fürtjeimet az arcomba húzni addig amíg el nem múlik a pirosság. 
- Óh el is felejtettem. Vettem neked cipőt is... - mondta Harry amint  nappaliba értünk hogy elvégezzük az utolsó simításokat magunkon. Egy pár fekete egyszerű balerinacipőt tartott a kezében, melyek kiválóan passzoltak ruhánkhoz.
- Hű. Ez nagyon szép, köszönöm - egy apró csókot nyomtam ajkaira és éreztem hogy el akarta mélyíteni csókunkat, de nem hagytam magam, tekintettel léve a körülöttünk lévőkre. Gyorsan felkaptam a cipőmet ami tökéletesen illett a lábamra, majd már indulhattunk is. Diana a kocsiban várt minket, és mikor beültünk a kocsiba, perceken keresztül hallgattuk az áradozását hogy mennyire fergetegesen stílusosak vagyunk amitől Harrynek az egekig nőtt az egója. 
- A stílus a véremben van - mosolygott rám Harry büszkén mire én felnevettem.
- Ja, szó szerint - mondtam a fejemet rázva ő pedig ujjainkat összekulcsolva közelebb húzott magához az ülésen. 
- Csak szólok, hogy ha ma nem vigyázol a szádra, annak komoly következményei lesznek... - mondta halkan, hogy csak én halljam, majd szélesen mosolyogva rám kacsintott. Abban a pillanatban azt hittem elájulok tőle, a szívem elképesztő sebességgel kezdett verni, ugyanis a rosszfiús látványa, a kissé gyűrött inge és összeborzolódott haja újból beindította a fantáziámat. Miért kell ennyire szexinek lenned, Styles?
- Miért, mi lesz, ha nem vigyázok a számra? - kérdeztem ártatlanul, közel hajolva hozzá, miközben megigazítottam nyakkendőjét. Élesen beszívta a levegőt és kihívóan nézett a szemembe. Tekintetéből azonnal kiolvastam a választ, nem is kellett megszólalnia. Halványan elmosolyodtam majd lassan ajkaimat övére tapasztottam. 
- Ahh. Jézus. Csak ne nyálazzátok össze az ülést, most lett kitisztíttatva... - hallottuk meg Louis undorodó hangját amitől egyszerre nevettünk fel és húzódtunk el egymástól. 
- Te meg se szólalj Louis - vágott vissza Harry arra utalva, hogy múltkor hogyan találtunk rájuk Dianával. Annyira jó, hogy ők is végre egy párost alkotnak, mert így nem kell Harryvel annyira szolidan szeretnünk egymást, mivel Louis és Diana annyira elvesznek egymás tekintetében, hogy sokszor észre sem veszik hogy ott vagyunk mellettük. Alig pár perc múlva meg is érkeztünk a díjátadó helyszínére. Még utoljára beletúrtam Harry hajába hogy rendezzem a tincseit, ő pedig egy aranyos puszit nyomott az orrom hegyére bíztatásként, majd a kezemet megfogva már ki is pattantunk a kocsiból. Úgy tűnt Harry egyáltalán nem izgul, pedig lett volna rá oka, elvégre a példaképeivel találkozhatott. Lout és Dianát előre küldtük, hogy foglaljanak helyet, mi pedig a vörös szőnyeg felé indultunk. Még soha nem tapasztaltam ilyet. Rengeteg kamera és villogás, a vörös szőnyeg pedig élénkebb színű volt mint ahogyan elképzeltem. Harry ámulva nézett körbe és pontosan láttam rajta, hogy még mindig nem hiszi el, hogy őt egy ilyen helyre meghívták. 
- Készen állsz, Angyalom? - kérdezte tőlem aranyosan megcirógatva oldalam. Ez vicces, nekem kellene ezt kérdeznem tőle.
- A kérdés inkább az, hogy te készen állsz-e? - kérdeztem vissza vigyorogva mire felnevetett és egy puszit nyomott az arcomra. Nem válaszolt, ami azt jelentette, hogy most már eléggé izgul. 
- Woow! Srácok, eszméletlenül néztek ki! - hallottunk meg egy vidám hangot oldalról, mire egy emberként néztünk a közeledő szöszi felé.
- Szia Niall - fogott vele kezet Harry mosolyogva miközben nem engedte el a kezem. 
- Vadóc, de tetszik - nézett végig rajtam Niall elismerően, majd pár lépést hátrált, hogy lefényképezzen minket. Nem álltam készen arra, hogy a rengeteg kamera csakis ránk nézzen, mivel még Niall gépétől is egy kisebb frászt kaptam.
- Csak természetesen - kacsintott ránk Niall mire Harry mosolyogva elkapta a derekamat én pedig a nyakkendőjébe kapaszkodva felpipiskedtem hozzá egy csókra. Hallottam ahogy Niall fényképezőgépe ezerrel kattog, mi pedig csak megfeledkezve róla egy lassú csókcsatát kezdtünk el.
- Oké, kész is vagyunk... - mondta Niall. - Mondom elég lesz... - folytatta, de mi nem hagytuk abba, sőt, Harry közelebb húzott magához. - Ah, ezek a mai fiatalok.. - törődött bele Niall, majd megvárta míg befejezzük és mikor elhúzódtunk egymástól elképedve nézett ránk. 
- Azt mondtad természetesen. Nekünk ez a természetes - vonta meg a vállát Harry nevetve, majd elkérte a szöszi gépét, hogy megnézhessük a képeket. Csodálkozva néztem a képekre, amik elég profik voltak, némelyik közelebbi kép volt, némelyik pedig távolabbról készült, és hihetetlen, de nagyon tetszettek. A sötét ruhadarabok tökéletes kontrasztot alkottak a fehér háttérrel. 
- Természetesen majd elküldöm őket - kacsintott ránk Niall, látva boldog arcunkat ahogyan mosolyogva egymásra néztünk.
- Köszi, Niall. Ülj majd mellénk ha szeretnél. - köszönt el tőle Harry egy vállveregetéssel, Niall pedig bólintva már tovább is lépett a kamerájával. Ezután már csak az következett, hogy a vörös szőnyegre lépjünk, így hát Harry kezét erősen szorítva meg is tettük ezt. Rengeteg kamera vakuja villogott ránk amitől eleinte alig láttam valamit, de pár másodperc múlva szemem megszokta és mosolyogva néztem fel Harryre aki láthatóan nagyon élvezte ezt. A derekamat átkarolva húzott magához és így vigyorogtunk a kameráknak, majd ugyanígy léptünk tovább. Harryt le nem lehetett lőni, olyan boldog volt miután kiléptünk a kamerák fényéből. Azonnal boldog csókot nyomott ajkaimra és ha nem lettünk volna körbevéve emberekkel még tuti hogy fel is emelt volna hogy megpörgessen. 
- Jaj, te lány, annyira boldog vagyok! - csókolt meg utoljára nevetve, és még mindig úgy ugrándozott akár egy kisgyerek. Jó volt látni, hogy ennyire örül, rám is átragadt jókedve és együtt ugráltam vele. 
- Mr. Styles, ugye? - sétált oda hozzánk egy körülbelül ötvenes éveiben járó férfi elegáns öltönyben és magabiztos kiállással. Éreztem ahogy Harry tüdejében megakad a levegő és szeme úgy csillant fel mint a gyerekeké karácsonykor. 
- Igen, én lennék az. Mr. Davies, el sem hiszi mekkora megtiszteltetés, hogy megismerhetem! - nyújtott neki kezet Harry, az úr pedig mosolyogva fogadta gesztusát. Jobbnak láttam magára hagyni Harryt a példaképével, így pár kedves szó után ott is hagytam őket, hogy nyugodtan beszélgethessenek és megkerestem Louékat. 
- Ahogy látom Harry épp fangirl-t játszik - röhögött Louis amint lehuppantam melléjük, és azzal a lendülettel karon is vágtam őt. 
- Épp most válik valóra az álma, Louis - ráztam a fejem rosszallóan, persze tudtam hogy Lou csak viccel. 
- Ja, végre lányt játszhat - röhögött Louis, majd győzedelmesen összepacsizott Dianával. Nevetve újabb csapást mértem a karjára, majd lepillantottam abba az irányba, ahol Harry tovább beszélgetett az egyik példaképével. Az idős férfi megveregette a göndörke vállát, akin látszott, hogy teljesen lesokkolódott. Pár percig még beszélgettek, én addig hallgattam Diana és Louis baromkodását, ugyanis azt próbálták meg kitalálni, hogy vajon hogyan tudnak a svédasztalról hazavinni egy kis kaját. Aztán mikor Harry megérkezett és leült mellém, egy pár pillanatig csak próbálta feldolgozni ezt az egészet. Nevetve magamhoz öleltem őt, hiszen leírhatatlanul büszke voltam rá.
- Olvasta pár cikkem. Azt mondta, van tehetségem az íráshoz. Én... Ezt el sem hiszem... - suttogta hitetlenül maga elé meredve és kissé feszülten beletúrt hajába. - Azt hiszem innom kell valamit - motyogta pár másodperc múlva maga elé majd már ujjait enyémekre is kulcsolta és magával húzott. Pár hónappal ezelőtt még csak nem is gondoltam volna hogy valaha ilyen boldog leszek valaki más boldogsága miatt. Hihetetlen, hogy Harry mennyi mindent elért a saját erejéből, tehetségével és még csak senki nem is segített neki. Azt hiszem ez az őszinte büszkeség és csodálat. A svédasztalok között sétálgatva Harry kezének szorítása egy pillanat alatt erősebb lett és ahogy felnéztem rá, arcán haragot és gyűlöletet láttam végigsuhanni. Követtem tekintetét : egyenesen egy körülbelül harmincas éveiben járó fiatalemberre nézett, kinek fekete haja és sötét szeme még ekkora távolságból is jól látszott. Kötekedő mosollyal lépkedett felénk miközben alaposan végigmért mindkettőnket. 
- Nocsak, Styles, felcsaptál stylistnak? - kérdezte gúnyos vigyorral az arcán, mire Harry lenéző pillantást vetett felé. Azonnal levettem a következtetést, hogy ő Gregory, Harry legnagyobb ellenfele és ellensége. Eleget hallottam már róla ahhoz, hogy megutáljam őt, és szokás szerint most sem tudtam befogni a számat. 
- Harrynek legalább van stílusa. Mi ez, egy szemeteszsák? - kérdeztem tőle kigúnyolva fénylő dzsekijét ami tényleg úgy nézett ki mint egy fekete szemeteszsák. Nem volt nagy szokásom beszólni embereknek, de éreztem, hogy ha nem szólok semmit, csak tovább sértegeti Harryt. 
- Nyugi, Kislány, csak beszélgetek egy régi baráttal. Ne kapd fel a vizet, szépségem. - próbált kedvesen beszélni hozzám de engem nem hatottak meg szavai, továbbra is a gyilkos pillantásommal ajándékoztam meg. 
- Tudtommal a barátok nem árulják el egymást, Gregory. De szólj, ha tévedek, te úgy is mindig jobban tudsz mindent. - mondta Harry miközben óvatosan elmosolyodott. 
- Hé, terítsünk fátylat a múltra! Már oly rég volt mindez, csak felejtsük el! Ki ez a fizetős csinibaba itt melletted és mennyibe került? - kérdezte újból végigjáratva rajtam a tekintetét, mire Harry megfeszült mellettem. Most kellett közbelépnem, hogy megállítsam Harryt attól, hogy balhét csapjon a számára legfontosabb díjátadón. 
- Minek neveztél te engem? Fizetős csinibaba, mi? Sajnálom, hogy te csak bérelheted a farkadat Harryvel ellentétben. - válaszoltam nyugodtan, Gregory hatalmas meglepetésére.
- Harcias, ezt tetszik. Nem illesz egy ilyen puhány mellé, Baby - mondta mosolyogva és már láttam hogy kezd közelíteni felém, de elhúztam előle a kezemet.
- Ne merj hozzám érni - sziszegtem halkan miközben továbbra is tartottam a mosolyom. Tekintetem úgyis elárulta hogy fejben már rég megöltem kétszer. - Milyen díjakra jelöltek? - kérdeztem tőle kedvességet színlelve. Büszkén és fennhordott orral válaszolt, amiért legszívesebben felpofoztam volna. Hát persze, hogy ugyanazokra, amelyekre Harryt is jelölték.
- Hát sok szerencsét. Neked csak az maradt ha már tehetségből nem jutott - vontam meg a vállam elköszönésként, majd Harry kezét fogva magam után húztam őt, ezzel kikerülve Gregoryt. 
Pár másodpercig még csak csendben távolodtunk az ellenséges személytől, majd mikor már nem láthatott minket, Harry vigyorogva szembefordított magával. 
- Zseniális voltál. Köpni-nyelni nem tudott! - röhögött Harry jóízűen mire én csak megvontam a vállam.
- Veled ne bunkózzon vagy kitekerem a nyakát - fújtam ki a levegőt keresztbefonva magam előtt a karom. - Utálom ezt a csávót - jelentettem ki az említett személy irányába nézve, aki már rég eltűnt a helyszínről. 
- Én is. Te jó ég, el sem hiszem mennyire beoltottad őt. Ezen fog rágódni hetekig - kuncogott miközben magához ölelt - Köszönöm - suttogta a fülembe majd egy apró puszit is nyomott rá. 
- Nem tűrhetem hogy így beszéljen veled. De most menjünk valamit inni - mosolyogva az italokhoz húztam őt, ahol máris kiválasztottunk egy finom pezsgőt és már meg is ünnepeltük ezt a kis győzelmünket Gregory ellen, majd visszatértünk Dianáékhoz. 
- Louis, rajtad komolyan egy pamutpóló van? - kérdezte Harry ledöbbenve, amint leültünk melléjük.
- Aha. - röhögött Louis, mire a göndörke elképedve nézett hol rám, hol Loura. 
- Eddig miért nem vettem észre? Louis, ez egy díjátadó, nem egy filmvetítés! - rázta a fejét Harry.
- Talán mert eddig Donna testének a bámulásával voltál elfoglalva? Amúgy meg hoztam öltönyt is csak levettem mert melegem volt. - Louis nemtörődöm stílusban megvonta a vállát majd visszafordult a barátnőjéhez hogy összeröhögjenek valami hatalmas baromságon. Harry még magyarázott pár dolgot arról, mire is számíthatunk, kik lesznek a színpadon, kik adják át a díjat és milyen előadás is lesz ez, és amint ezt befejezte, már el is kezdődött a műsor. Harry tájékoztatott arról, hogy lehet hogy unalmas lesz, de n egyáltalán nem éreztem így, köszönhetően neki és Louisék baromkodásának, nagyon jól szórakoztam az előadás közben, a téma is elég érdekes volt, valamint a tudat, hogy Harryt ez nagyon érdeki, arra késztetett, hogy én is figyeljek hogy később erről tudjak vele beszélgetni. Fontosnak tartottam azt, hogy megismerjem Harry világát is, amit ő szeret, hiszen ez az út vezetett a szívéhez és ezt jól tudtam. Mikor véget ért az előadás, hatalmas tapsvihar követte azt, majd már meg is kezdték a díjak felvezetését. Bemutatták a kategóriákat, amiből mi is megtudtuk, hogy Harryt pontosan milyen díjakra jelölték. 
- Jézusom, Dr. Lackwood fogja átadni a díjakat! Te jó ég! - lelkendezett Harry izgatottan és olyan erősen szorította a kezemet hogy ujjaim már lassan elfehéredtek - habár ez pont nem érdekelt, csak az számított hogy támogassam őt. Louis és Diana teljes erejükből szurkoltak Harrynek, aki feszülten figyelte Dr. Lackwood szavait. 
- És a legszívbemarkolóbb novella írója ebben az évben nem más mint... - erősen szorítottam Harry kezét, tudtam, hogy aggódik amiatt, hogy talán Gregory nyeri meg a díjat, de én bíztam benne, tudtam, hogy őt illeti a dicsőség, elvégre olvastam a díjra jelölt novelláját és elsírtam magam rajta, annyira elképesztő lett - Harry Styles! - amint kimondta a nevét, mi négyen egyszerre pattantunk fel a székünkről örömünkben, és a hatalmas tapsvihar közben egy hatalmas ölelésbe fogtuk Harryt, majd mikor a lépcsőkről leért a színpadhoz, újból hatalmas tapsvihar fogadta őt. Egyértelmű volt, hogy mindenki elégedett az eredménnyel. Könnyes szemmel tapsoltam meg Harryt, aki hatalmas mosollyal az arcán vette át a díjat majd köszönte meg azt. Egymás után mindkettő példaképével kezet fogott, akik szintén széles mosollyal veregették meg a vállát. Ekkor tudtam, valami nagy indult meg ezen a napon. Mikor a göndörke visszatért, egyenesen az ajkaimra tapadt és szorosan átölelt, ez alkalommal még fel is emelt boldogságában.
Miután kiörömködtük magunkat a mögöttünk ülők megkönnyebbülésére végre helyet foglaltunk és további izgalmakkal vártuk a többi kategóriát. Pár olyan kategória is elhangzott, melyben Harryt nem jelölték, de így is hangosan tapsoltunk a nyerteseknek, habár szerintem Harry kivételével mi nem is tudtuk, kikről volt szó. 
- Oké, többet nem hiszem hogy kapok, már csak azért kell imádkoznunk hogy ne Gregory kapja őket - dőlt hátra a székén Harry miközben továbbra is szorosan markolta a kezemet. A következő olyan kategória következett, amiben Harryt is jelölték, de Harry ekkor már rég máshol járt és perverz vigyorral megszorította a combomat majd a fülembe suttogott. 
- Tudod, most már nem vágyok másra, minthogy hazaérjünk, és...
- ... Harry Styles! - hangzott el újból a neve, mire ő értetlenül nézett rám. Teljesen lesokkolódott, így szólnom kellett neki, hogy talán át kellene vennie a díjat. Gyorsan szaladt le újból a lépcsőn, majd ismét hatalmas mosollyal az arcán, de kicsit meglepettebben vette át a díjat. Amint visszaért, csak tátott szájjal nézett a kezében tartott kis üveggömbre, melybe bele volt vésve a neve és a kategória neve, amelyben nyert. 
- El sem hiszem... Ebben a kategóriában sokkal tapasztaltabbak és idősebbek voltak, nem is értem... - összevont szemöldökkel próbálta feldolgozni újabb nyereségét én pedig csak egy hatalmas puszit nyomtam az arcára jelezve hogy még mindig szörnyen büszke vagyok rá. 
- Harry! Mit szólnál egy harmadikhoz? - kérdezte Louis fülig érő mosollyal, mire Harry csak megrázva a fejét legyintett. 
- Áhh, az lehetetlen. Az a legprofibbak csoportja, csoda hogy egyáltalán jelöltek rajta. Nem létezik hogy azt megnyerjem. - mondta a hajába túrva, miközben még mindig hitetlenül nézett a kezeiben tartott díjakra. Úgy éreztem, Harrynek ez egy hatalmas megtiszteltetés és öröm, hogy rövid időn belül ennyi elismerést kapott. - Szerintem Mr. Gorodetsky fogja megnyerni. A cikke valami bámulatos volt, nem is lenne szívem elvinni előle mert nagyon megérdemli. - mondta Harry izgatottan nézve a színpad felé, ahol már ki is nyitották a borítékot. Nem aggódtam amiatt, hogy Harry talán nem nyeri meg, mert már most láttam rajta hogy ez a kettő díj hatalmas öröm számára. És igaza is lett, nem nyerte meg, de legnagyobb megkönnyebbülésemre Gregory egyetlen díjat sem kapott. Hihetetlen, mennyire ellenszenvessé vált a fickó alig pár perc alatt és gondolatban már ki is nyírtam párszor. Ez az élet: Harry ellensége az enyém is. 
Amint véget ért a díjosztás, Harry Louékra bízott engem, hogy beszélgethessen még pár fontos emberrel, mi pedig addig lementünk a svédasztalokhoz. Louis és Diana egy kész haditervet kovácsoltak össze, hogy vajon hogyan lehetne feltűnés nélkül kaját hazavinni és bizony meg is próbálták. Mivel nem akartam belekerülni az ügyükbe, ezért csak  pár lépésre tőlük figyeltem a szerencsétlenségüket. Igyekeztem nem elröhögni magam, miközben őket figyeltem, saját vigyorom leplezéseként pedig beleharaptam egy isteni kókuszgolyóba. Abban a pillanatban egy hang ijesztett meg a hátam mögül. 
- Hol hagytad a stricid? - kérdezte Gregory idióta vigyorral az arcán, miközben mellém lépett és nézegetni kezdte a sütiket. Szemforgatva fordultam felé. 
- Még mindig nem vagyok kurva és Harry sem strici. Mondd csak, ennyire nehéz felfogású vagy? - kérdeztem tőle kissé idegesen, mert már iszonyúan dühített, hogy nem száll le rólunk. 
- Nem, csak vicces látni az ideges képeteket - egyenesen kiröhögött majd a kezembe tartott kis kókuszgolyó felé hajolt és egyenesen beleharapott. Undorodva nyomtam az egészet a szájába, majd próbáltam meglépni tőle, de tovább szekált. - Nyugi, kislány. Nem akarok semmit, csak gratulálni akarok Mr. Stylesnak. Két díj egyszerre. Nem semmi. - mondta nyugodtan rágva a kókuszgolyóját, nem is zavartatta magát. 
- Tudom. - mondtam egyszerűen miközben magamban újból eltöltött a büszkeség Harry hallatára. 
- Szép zuhanás lesz a süllyesztőbe - mondta pár másodperc csend után majd egy szalvétába törölte a kezét. Megvetően néztem rá, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy hogyan írhat le egy nála sokkal sikeresebb személyt. 
- Ha így lesz legalább majd találkoztok odalent. - vágtam vissza, majd amint Louékra pillantottam, elfogott az ijedtség. - Ha most megbocsájtasz, van egy kis dolgom. Jót beszéltünk, de legközelebb inkább kímélj meg a rosszindulatodtól. Köszi - mondtam egyszerűen majd már ott is hagytam őt meg sem várva a válaszát. Louhoz léptem, aki éppen telenyomta az öltönye zsebét ketchuppal. 
- Louis, te mégis mi a francot művelsz? - kérdeztem tőle hirtelen, mire ő megugrott ijedtségében és halálfélelemmel az arcán nézett rám. 
- Ne ijesztgess baszki, éppen a tökéletes tervem hajtom végre.  - magyarázta tovább szedve a vörös masszát a zsebébe, ami már kezdett pirossá átázni. 
- Teljesen megértelek, de ugye tudod hogy ketchupot bárhol tudsz venni? - kérdeztem igyekezve nem elnevetni magam ő pedig csúnyán nézett rám.
- Az lehet, de ilyet sehol nem találsz. Csak kóstold meg. - nyújtotta felém ketschupos ujját, mire én értetlenül ugyan, de lenyaltam róla a paradicsomos szószt, ami tényleg nagyon finom volt, talán az eddigi legfinomabb amit valaha kóstoltam. Ezután megvonva a vállam segítettem neki műveletében, és igyekezve a lehető legfeltűnésmentesebben munkálkodni, egy jó kis adagot csempésztünk zakójába. Jó buli volt, habár azt nem értettem, hogy hogyan fogjuk ezt úgy hazavinni hogy ne okozzon problémát, a másik dolog pedig az volt, hogy az öltönyének nagy valószínűséggel annyi, habár őt látszólag ez egyáltalán nem zavarta. 
Egy pillanatra Harryre pillantottam, aki éppen egy nagy társaságban állt, és érdeklődve hallgatta az egyik nála tapasztaltabb beszédét. Pár másodperc múlva mintha megérezte volna tekintetemet, egyenesen rám nézett, majd ajkát beharapva felvonta a szemöldökét. Értetlenül néztem magamra, nem tudtam mi váltotta ki belőle ezt a perverz pillantást, de tetszett. Mosolyogva és kissé zavartan beletúrtam a hajamba, Harry pedig ugyanezt tette pár méterre tőlem, majd olyat tett amit soha nem gondoltam volna hogy látni fogok. Két ujjával "v" alakot formált, majd a szájához emelte és két ujja között kidugta rám a nyelvét. Abban a pillanatban olyan hő áradt szét a testemben mint még soha, és szégyenlősen elmosolyodva legyezni kezdtem az arcom, miközben a fejemet rázva hátat fordítottam neki. Igyekeztem nem fülig pirulni, így újból Louis mellé léptem akihez idő közben már csatlakozott Diana is.
- Srácok, egy egész tálca süti van a táskámban, de még van hely. Milyet szerezzek még? - kérdezte Diana suttogva, megpaskolgatva kis retiküljét. 
- A kókuszgolyó nagyon finom - mondtam mosolyogva mire ő már el is tűnt hogy megszerezze a finomságokat. Ezen a helyzeten egyébként csak nevetni tudtam, ugyanis mégis melyik másik csapat ennyire retardált ezen a világon, hogy az egyik tag tíz méterre tőlem pervezkedik mit sem törődve a körülötte lévőkkel, a másik kettő pedig egy zakózsebbe és egy retikülbe tömve csempészik haza a kaját egy díjátadóról? Fura egy társaságba kerültem...
- Mit csináltok? - mély dörmögő hangot hallottam egyenesen a fülembe beszélni, ami a frászt hozta rám, de ahogy megfordultam csak vigyorogva néztem a göndörkére akinek karjai már körbe is fonták a derekamat.
- Éppen a valaha létezett leggyerekesebb bűntényt követjük el - vontam meg a vállam és ezúttal egy kis rántott gombát tettem Louis öltönyének másik zsebébe.
- Rendben, de az emberek kezdenek rájönni, hogy mit műveltek. Szerintem le kéne lépnünk innen, különben ki leszünk tiltva a következő díjátadóról. Nevetve bólintottam, majd Louis pólójába kapaszkodva elhúztam őt onnan, hogy elég lesz és ideje menni. Gyorsan összeszedtük Dianát is, majd a kijárat felé vettük az irányt. Pechünkre épp Niallbe botlottunk, aki még szeretett volna egy utolsó képet készíteni négyünkről így hát kissé ideges vigyorral, de fogózkodtunk egy utolsót majd már végleg leléptünk. 
- Louis, ha össze mered csöpögtetni a kocsim ülését, garantálom hogy nem csak az öltönyödből fog csöpögni a piros lötty hanem a fejedből is. - mondta Diana végignézve Loun, akinek öltönye úgy nézett ki, mintha kapott volna egy lövést a mellkasára és átvérezte volna a ruháját. Louis röhögve Diana arcára kent egy kis ketchupot, aki sikítozva próbált elmenekülni előle, mígnem kergetőzni kezdtek egészen a kocsiig. Harry kihasználta a két idióta baromkodását, és a parkoló közepén egyszerűen maga felé fordított és ajkait enyémekre nyomta. Szenvedélyes csókcsatát váltottunk, miközben felidéztem, miket mondott Harry, mikor elindultunk otthonról és ha lehet, arcom egy igen élénk piros árnyalatot vett fel - körülbelül olyat, mint amilyen folt volt Louis öltönyén. 
- Ugye emlékszel még mit mondtam arról, hogy mi lesz, ha hazaérünk? - morogta Harry a fülembe miután ajkaink elváltak egymástól.
- Hogy ne emlékeznék? Akaratlanul is eszembe jutott mikor... Mikor mutogattál nekem - zavartan néztem rá fel, mire ő bizalmasan elmosolyodott majd egy apró puszit nyomva a homlokomra karon ragadott, hogy beüljünk a kocsiba. Diana és Louis egész úton egymást piszkálták mint két kisgyerek, miközben én Harry perverzségével küzdöttem. A göndörke alig bírt magával, már a karomra simuló csipkét húzogatta fogaival miközben ártatlanul nézett fel rám smaragdjaival. Bevallom, nagyon jó kedvem volt, szörnyen büszke voltam Harry díjaira, arra, ahogyan kiálltam mellette Gregory ellen és arra, hogy sikerült komolyabb probléma nélkül átélni ezt a napot. Egy átlagos embernek ez normális lehet, de nekem ez a nap annyira felemelő és megnyugtató volt, hogy csak vigyorogni tudtam. Amint Lou kirakott minket a ház előtt, Harry a derekamnál fogva magához húzott, majd mikor beléptünk az ajtón, azonnal ajkaimra csapott. Hátamat a hideg ajtónak nyomta és mint egy éhes farkas, úgy falta ajkaimat.  Egyenesen a nappali felé vezetett, és mire a kanapéhoz értünk, már lekerült rólam a cipőm és a kardigánom is, valamint ő már csak az irtó szexi ingében feszített, az öltönye valahol félúton a földre került. Arra gondoltam, pezsdítsük fel ezt a dolgot, így átvéve az irányítást a kanapéra löktem majd egyenesen rá feküdve csókoltam tovább. A göndörke teljesen kész volt, a legkisebb érintéseimre is olyan nyögéssel válaszolt, mintha a világ legérzékibb dolgait tenném. Végre úgy túrhattam mostanra teljesen kócos hajába, hogy nem kellett azzal foglalkoznom, mennyire csapzottan fog kinézni később, és ez felemelő érzéssel töltött el. Azt hittem, ez a nap életem legtökéletesebb és leggördülékenyebb napja volt, de mint mindig, most is a sors úgy döntött, ideje lenne megleckéztetni engem, hogy az élet igenis szívás. Abban a pillanatban, ahogy Harry ingjét teljesen kigomboltam, teljes hangerővel kezdett csörögni a szőnyegre vetett telefonom. 
Egy emberként pillantottunk a készülékre, melynek képernyőjén folyamatosan az "Anyu" felirat villogott, majd egymásra néztünk. Pontosan tudtam, hogy Harry azt akarja, hogy vegyem fel neki a telefont és ezért könyörgően pillantott rám, miközben én erősen megráztam a fejem és fel akartam kelni róla, de a kezemet megfogva nem engedett el. 
- Ne is reménykedj benne! Nem fogok beszélni vele! - ráztam a fejem, mielőtt még megszólalt volna.
- Donna... - kiskutyaszemekkel nézett rám, de én nem hagytam magam, próbáltam kiszabadulni szorításából, hogy ne kelljen szembesülnöm anyám hülyeségével. 
- Nem, Harry. Engedj - végre sikerült kiszenvednem magam mellőle és dühösen felálltam mire ő esélytelenül a kezem után kapott de ezúttal nem ért el. 
- Donna, csak adj neki egy esélyt... Kérlek! - kérte elesett pillantással nézve rám, ami hatására meglágyult a szívem. Aztán arra gondoltam, mennyit szenvedtem anyám miatt.
- Biztos hogy nem. - mondtam könnybe lábadt szemekkel, majd már meg is fordultam hogy elmenjek onnan, de abban a pillanatban Harry a telefonomért nyúlt, és felém mutatva a zöld körhöz közelített az ujjával.
- Nehogy meg merd nyomni! - sziszegtem összehúzott szemekkel, mire ő kihívóan felvonta a szemöldökét, majd egy elegáns mozdulattal a füléhez emelte a telefont. Túlságosan érdekelt a helyzet ahhoz, hogy egyszerűen csak otthagyjam őt, így hát magam előtt összefont karral dühösen néztem rá. 
- Halló?... - szólt bele a telefonba, miközben féloldalas mosolyra húzta a száját és egy intéssel jelezte, hogy üljek le mellé. Durcásan levetettem magam a lehető legmesszebb tőle.
- Igen, ez Donna telefonja... Harry vagyok, a barátja. Átadjam neki a telefont? - kérdezte Harry idióta vigyorral az arcán, de én csak kidülledt szemekkel hevesen megráztam a fejem majd újból felpattantam. Harry elemelte a fülétől a telefont majd mikrofonját letakarva felém nézett. 
- Donna, kérlek. Nem veszítesz semmit egy telefonhívással. - próbált meggyőzni Harry, de még mindig nem voltam hajlandó engedelmeskedni. Ha most beszélnék anyámmal, feljönnének a régi emlékek. Pont akkor, amikor minden a legnagyobb rendben van. - Én csak segíteni szeretnék. Jót tenne neked ha beszélnél vele. Én pedig hihetetlenül büszke lennék rád - elgondolkoztam a szavain. Vajon tényleg jót tenne ha újból szembesülnék a múlttal? Nem, de büszkévé akartam tenni Harryt, hogy ne váljon feleslegessé az eddigi segítsége. Hatalmasat fújtatva felé nyújtottam a kezem, majd leülve mellé átvettem a telefont és lehunyt szemmel a fülemhez emeltem. 
- Igen? - szóltam bele a telefonba vadul dobogó szívvel. Nem kellene ezt tennem. A vonal túloldaláról egy halk sóhaj hallatszott.
- Szia Donna... Köszönöm hogy hajlandó vagy beszélni velem mindazok után, ami történt. Nem kell mondanod semmit, mert tudom hogy nem volt a legjobb kapcsolatunk az utóbbi években, de szeretnék neked elmondani valamit - furcsa volt újból hallani hangját. Meggyötörtnek és elhagyatottnak hallatszott és valamiért sokkal kedvesebb volt, mint amit megszoktam tőle. Egész végig Harry szemébe néztem, aki idő közben közelebb simult hozzám és ujjait enyémekre kulcsolta így a telefonból ő is hallhatta halkan anyám szavait. - Szóval... Apádat pár napja bevitték a kórházba szívrohammal. Aznap hívtalak, mert apád szeretett volna... Szeretett volna bocsánatot kérni és elmondani, mennyire sajnálja amiért ennyire rossz apa volt. - megállt a vér az ereimben. Hangján hallatszott, hogy napok óta folyamatosan sírt, ami miatt tökéletesen levontam a következtetést, hogy mi történt. Elszakítottam Harryről a tekintetemet és a földre néztem. Nem tudtam, mit gondoljak. 
- El akart tőled köszönni, de... Nem tudott. Apád ma reggel elhunyt. 

------------------------

Sziasztok megint :) 
Igen, tudom a végével rányomtam a bélyeget erre az egészre, de muszáj volt valamit kezdeni velük a sok boldogság után. 
Szomorúan jelentem be, hogy már csak egy rész van hátra a történetből, ami hamarosan érkezik is, és sajnos el kell búcsúznunk Donnáéktól. 
Igazából az előző rész végén leírtam mindent, szóval most csak annyival zárnám, hogy remélem jól vagytok :) 

Peace out


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm ha kommentelsz <3